Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 7. szám - Kósa László: Tanyás gazdálkodás és előítéletek (Magyarok, németek és románok egy alföldi városban)

reskedni, mert minden rendben ment. A románok meg ügyvédet tartottak. A gazdálkodás jobban ment a németeknek. Jobban nekifeküdtek, főleg az elekiektől lehetett sokat tanulni. Azok nem sajnálták úgy a lovat.”

Nehéz megragadni, hogy az elmondottakból mi a puszta előítélet és mi a megjelölt különbözőségek valóságos magva. Nyilvánvaló, hogy szívesebben bírálják a másik csoportot, mint a sajátjukat, azonban e határozott tendenciák ellenére sem egysíkú a kép. A németek magabiztossága mellett találkozunk a magyarok és románok önkritikus hangjával is (pl. a borivás és a cseléddel való rossz bánásmód említése). Jóllehet egyértelmű a németek eredményes gazdálkodásának elismerése, de különfajta magyarázatok társulnak hozzá, melyek olykor a magyaroknak és a németeknek némi felmentést biztosítanak, pl. a kezdetektől jó földek birtoklása, vagy a vállalkozó szellem és a szorgalom szinte etnikus jegyként való hangsúlyozása. A hagyomány kötöttségeire vet fényt, hogy bár a magyarok és a románok egyaránt tudatában vannak a német örökösödési rend pozitívumainak, maguk mégsem követik azt.

Történeti tény, hogy az első német telepesek szerződésben szabályozott kedvezményeket kaptak a földesúrtól. Ezek azonban hamarosan lejártak. Ács Zoltán bizonyította be közelmúltban megjelent tanulmányában, hogy a 18. század második felében a német-gyulaiak már éppen olyan jobbágyok, mint a magyar-gyulaiak. Igaz, a telkeket külön mérték ki, és a németek a tagosítások alkalmából mindig törekedtek különállásuk megtartására. Az említett Józsefbenedek — a középkori elpusztult Szentbenedek falu helyén — valóban a gyulai határ legjobb földjei közé tartozik. Nevét a Németváros patrónusáról, Szent Józsefről kapta, akitől a városrész gyakran használt Józsefváros neve is származik. De emlegették ezt a dűlőt Németbenedeknek is.

Vajon a kezdeti előnyök vagy a kétségtelenül magukkal hozott fejlettebb műveltség és termelői tudat, esetleg a később kialakuló telepes mentalitás képezték az alapját a németek jobb előmenetelének? Erre a kérdésre nemhogy gyulai, de országos viszonylatban sem született még kielégítő válasz. Valószínű, hogy több tényező összetett hatásával kell számolnunk.

A korai polgárosodásra jellemző az a színes litográfiasorozat, melyet az 1857-ben erre utazó Joseph Boss bécsi rajzoló készített a gyulai németekről és magyarokról. A német férfin kékposztó ruha van, ellenzés nadrág és csizma. A magyar férfi csak a felső testén visel kék posztót, ami a korabeli jobb mód jellemzője volt Alföld-szerte, egyébként bő gatya látható rajta. A német szögletes kalapja, és nyírott haja „divatosabbnak” számít, mint a magyar félgömböt formáló kalapja és körhaja. Az asszonyok öltözetén is szembetűnő a németek polgárosultabb ízlése. A német nő jellegtelenebb külsejű, nem törekszik különösképpen feltűnni. Dísze mindössze az egyszerű főkötő és a hátára terített kendő. A magyar derekára tett kezével és kissé büszke tartásával is elüt tőle. Vállkendője színes, inge buggyos ujju. Sajnos a románokat nem Gyulán, hanem a szomszédos Kétegyháza faluban örökítette meg a művész. A románok öltözete még „parasztosabb”, mint a magyaroké. Bár az azonosítással vigyáznunk kell, mert Palugyay Imre statisztikai leírásában éppen 1855-ben írta, hogy „a kétegyháziak . . . sokkal inkább oláhosak még az öltözékben is, mint a gyulaiak.”

A németek közt feltehetőleg már a bevándorláskor akadtak iparosok. A megalakuló Német-Gyula patrónusa Szent József lett, aki többek közt az ácsok védszentje. A múlt század első felében a gyulai németek a város határán kívül ismert kőművesek és ácsok. A század folyamán nemcsak helybeli középületeket és polgárházakat, hanem Arad megyében és a Bánságban sok templomot, egyéb rangosabb épületet is felépítettek. Dolgoztak Erdélyben, a Balkánon, sőt állítólag távolabb, Törökországban is. Vállalkozásaik történetének megírása a jövő feladata.

22