Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 6. szám - SZEMLE - Tóth Piroska: Galgóczi Erzsébet: Törvényen kívül és belül

ról, múltjáról, személyiségének kialakulásáról. A Másokért élni, amely arról szól, hogy egy hetven éves ember visszatér csehszlovákiai szülőfalujába, teljesen figyelmen kívül hagyja hőse életében azt a motívumot, hogy 1945-ben kitelepített paraszt- ember. A Jennifer és Tuburkán a névadás torz kinövéseit szándékozik nevetségessé tenni, ugyanakkor annak a szakembernek a liberális véleményét idézi hosszan, aki szerint „az új névdivat általában hasznosnak is mondható”.

Aligha kétséges, hogy a dokumentumelemek beáramlása az irodalomba kitágította annak műfaji korlátáit, a valóságábrázolás lehetőségeit, növelte a közönség társadalmi érzékenységét és érdeklődését. Nagy baj és egyoldalúság volna azonban, ha ezek miatt a részeredmények miatt kiszorulna a szociográfiai irodalomból, amit a mégoly érdekes tényékhez csak a szuverén alkotó egyéniség adhat hozzá: az anyag megformálása, a jelenségek elméleti általánosítása, a gondolati következtetések levonása, az intuitív emberismeret és a művészi valóságábrázolás. Vagyis mindaz, ami a szociográfiai irodalmat — a puszta dokumentum-értéken túl — irodalommá teszi.

TÜSKÉS TIBOR

GALGÓCZI ERZSÉBET: TÖRVÉNYEN KÍVÜL ÉS BELÜL

(SZENT KRISTÓF KÁPOLNÁJA;

TÖRVÉNYEN BELÜL)

Talányos és találó címet választott most is az írónő, korábbi munkáihoz hasonlatosan. De sohasem csalatkoztunk a címei Ígéreteiben — most sem. Ez az egy kötetbe fűzött két kisregény summázat és útkijelölés is egyben. Summázat a Törvényen belül: kettős ok miatt is az. Szinte minden korábbi motívuma, témája fölbukkan itt a sorsok kaval kádjában, s kap mintegy lezárást is — Szalánczky Éva élettörténetébe ágyazva. Éva tehetséges parasztlányként kerül az 50-es évek Pestjének forgatagába, az egyetem után az újságírás gerincroppantó vagy -hajlító csapdáiba. Mivel egyénisége öntörvényű, alul marad a kétélű harcban. Magánéletében is a félre- siklottak közé kerül társkereső föltárulkozásai során. Az ország elhagyására készül —s a viharos éjszakán a határőrök fegyvere végzi el azt, amivel maga is többször próbálkozott, de befejezni nem tudott. A határőrtiszt, Marosi főhadnagy magabiztos, üres sikerekben bővelkedő életének épp ő volt egyetlen titka: a meg nem hódított nő, az elérhetetlen, a tán szebb élet ígérete. Most hát erkölcsi kötelességének érzi, hogy kutasson

Éva után, miért, hogyan jutott a végsőkig. Ennyi a történet váza, — amiből Galgóczi kordokumentumot alkot; ugyanakkor eddigi motívumai mellett írói világképének summázatát is megteremti. Asűrített életanyag roppant feszültséget hordoz. Az eddigi novellák, regények hősei itt összetalálkoznak, keresztezik egymás életét. Döbbenetes, komor ez a világ: az önmegvalósításra még törekvő Éva alteregója a mesterien jellemzett, már sárba nehezült Módra Magda, a halálnál is szörnyűbb „alternatívaként”; és az életre tán még érdemes Lívia páralakja, Cunika, a könnyű fajsúlyt elfogadó gyenge figura kettős párhuzamára fűzi föl Galgóczi az újságíróként megismert és már megírt emberi utakat. Nézzük a leggyakrabban előforduló tényezőket: a magányból az alkoholizmusba menekülés (A küszöbön, Orbán Teca háza, Kettős ünnep, Két üveg bor, Idegen a faluban), a homoszexualitás vállalása, a kábítószer kegyelme (Redőnyös ház, A főügyész felesége, Kőnél keményebb, Fogódzó nélkül) a csak ösztönéletre képes, anyagi előnyökért, kényelemért házasságra lépő asszony fullasztó világa (Idegen a faluban, A vesztes, Fogódzó nélkül, Kislány a mélység felett) az újságírói tehetetlenség, kiszolgáltatottság, ke- seredettség (A főügyész felesége, Budapest egymillió kilométer, Pókháló), de sorolhatjuk a disszidálást mint megoldáskeresést, ezzel együtt az embercsempészést, a mérhetetlenül hiú tetszeni vágyást mint mozgatórugót, a lakásberendezést mint az összekerült fiatalok egyetlen közös célját, sőt mindezeknél még apróbb élettények ismétlődésével is találkozunk: a síró csecsemő, akit magára hagynak, a falusi szegénygyerek csizmátlan telei, a koraérett, s épp tornatanárnők által fölvilágosított-kényezte- tett gimnazista fiú, az öngyilkosság fontolgatása, a pusztító féltékenység, a sohasem azonos hullám- hosszú szerelmi kapcsolatok. A fogódzó nélkül és A vesztes pedig szinte teljes előképei ennek az új kisregénynek. Mindezek előszámlálá- sával sem érheti azonban az önismétlés vádja az írónőt. Hiszen a vérébe ivódott, kitörölhetetlen élettényeket új meg új környezetben, új összefüggések feltárására tette alkalmassá. Ahogyan egy vallomásában fogalmazta: „Az író mindig az ember képviselője. Ez a legtöbb, amit tehet, és ami ennél kevesebb, azzal nem érheti be . . . Természetes, hogy minden író arról ír, amit a legjobban ismer, amihez érzelmileg a legtöbb köze van, s amiért a legnagyobb felelősséget kénytelen vállalni. Én húszéves koromig falun laktam, ma is ott él minden testvérem, rokonom . . . Természetes, hogy az ő sorsuk érdekel elsősorban és a magamfajtáké, akik parasztgyerekekből értelmiségi felnőttek lettek.” Igen, Éva sorsában is ott munkál ez a mozzanat: paraszti származású értelmiségi, aki helyét keresi az új világban, de akit társadalmi tapasztalatai arra tanítottak, „hogy ez egy blöff, hogy itt népi értelmiséget akarnak ki86