Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 6. szám - SZEMLE - Tüskés Tibor: Valóságközeiben (Berkovits György: Terepszemle; Kaleidoszkóp - négy dokumentumjáték)

az író legfontosabb munkaeszközévé a magnetofon válik.

Az elmúlt tíz év nem tett jót ezeknek az írásoknak. Ha a szerző túl sokat bíz a számokra, az árakra, a kereseti és fizetési viszonyokra, úgy jár, mint az a film, amely a változó ruhadivat miatt igen hamar elavul, élvezhetetlenné, ha nem éppen komikussá válik. De itt másról is szó van. Több téma, amelyről könyvében Berkovits szól, lerágott csont. Ezek a kérdések — éppen a részeredmények után — nem egy újabb cikket, hanem alapos elemzést, könyv terjedelmű vizsgálódást, összefoglalást vagy vitát érdemelnének, sőt az elmúlt évben némely kérdésben (például a szén- bányászatról, a textiliparról, a találmányok sorsáról) ezek a nagyszabású vállalkozások meg is születtek. Bizony-bizony, ha úgy tűnt, hogy a közelmúltban e rovatban kissé szigorúak voltunk Kunszabó Ferenc szociográfiai kötetéhez vagy Moldova György textiles könyvéhez, a Terepszemle ismeretében utólag azt kell mondani, hogy Kunszabó kötete legalább egységes volt, egyetlen téma, a mezőgazdaság körül mozgott, Moldova könyve pedig — Berkovits magnetofonnal írt riportjaihoz viszonyítva — megformált valóságnak, igazi irodalmi szociográfiának nevezhető.

Persze ne legyünk igazságtalanok Berkovits György könyvéhez sem. A Terepszemle nemcsak az újabb szociográfiai irodalom elkényelmesedésére, az írói ábrázolás visszaszorulására hívja föl a figyelmet, hanem néhány maradandó értékű és elgondolkoztató, szép írást is tartalmaz. A szamosi árvízről például alighanem az egyik leg- szorongatóbb tudósítást (különösen ami a riport első felét illeti) Berkovits írta. A találmányok sorsáról az Élet és Irodalom-ban lezajlott cikksorozat mellett is elgondolkoztató és tanulságos a To— Ga nevű találmány sorsát elbeszélő Akkumulátorháború. A kötet minden tekintetben legkiemelkedőbb írása a Kiválasztás: itt egyetlen emberi sors fölrajzolása elegendő arra, hogy a munkahelyi kiválasztás, a kontraszelekció társadalmi vonatkozásai és súlyos következményei föltáruljanak.

Berkovits György a Magyarország felfedezése sorozatban megjelent könyvével, az agglomeráció kérdéskörét vizsgáló Világváros határában című munkájával már bizonyságot adott a mai társadalmi jelenségek iránti fogékonyságról. Az új kötet tematikai sokfélesége és leegyszerűsített módszere ellenére is bizonyítja a szerző tájékozottságát, szociális elkötelezettségét, érzékeny problémalátását, az embereket szóra bíró képességét. Nem volna szabad beérnie olyan könyvvel, amelyet a Valóság, a Forrás, a Napjaink, az Élet és Irodalom, az Új Tükör riporterei, munkatársai közül még igen sokan tíz esztendő alatt összegyűlt írásaikból mind össze tudnának állítani. Berkovits Györgyre a mai társadalmi kérdések tágabb ölelésű megközelítése, elmélyült földolgozása, írói ábrázolása vár. (Szépirodalmi, 1980.) *

A Magyar Rádió és a könyvkiadás nagyvonalú összefogásából született a Kaleidoszkóp füzetsorozat. A sorozatban a Szépirodalmi Kiadó a Magyar Rádió műhelyében készített és a Magyar Rádióban bemutatott, kinyomtatásra érdemesített dokumentumjátékokat adja közre. Verba volant, cripta manent. Az olvasó nyeresége: az egyszer már meghallgatott (vagy éppen elmulasztott, de a beszélgetés témájává vált) rádió műsort most el is olvashatja. A szerző és az irodalom nyeresége: a kinyomtatás a dokumentumjátéknak a maradandóságot, a tanulmányozható- ságot, a példa követését biztosítja.

Ami Berkovits György könyvében ügyesen leplezett módszer (az tudniillik, hogy magnetofonnal írt riportokat tartunk a kezünkben), itt nyíltan vallott és vállalt eljárás: „A dokumentumjátékok szereplői létezők. Szövegük változtatás nélkül került kötetünkbe” — olvassuk a füzetekben. (Nem okoz majd egyszer ez a módszer honorárium- és szerzői jogdíj vitákat, vagy más természetű peres ügyeket?) Ezzel a „változtatás nélküliséggel” persze csínján bánjunk. Ugyanis a vágás, a szerkesztés, a megkomponált- ság, a „stilizálás” jegyeit lépten-nyomon fölismerjük a dokumentumjátékokban. Sőt nemcsak fölismerjük, hanem az írások értékét, esztétikai minőségét is (ha már rádióesztétika is van a világon !) éppen abban látjuk, hogy ezt a fontos esztétikai eszközt hogyan és miképpen kezeli a dokumentumjáték szerzője.

A Kaleidoszkóp sorozatban legutóbb négy dokumentumjáték látott napvilágot. A játékok kivétel nélkül időszerű és fontos társadalmiközösségi kérdéseket érintenek. Az egyik (Mar- tinkó Károly: Páter Tarziciusz) a vakhit és az emberi hiszékenység szélsőséges esetét villantja föl, a másikban (Maráz László: Másokért élni) a közösség szolgálatára találunk szép példát, a harmadikat (Kubinyi Ferenc: Jennifer és Tuburkán) a minden embert érintő kérdés, az utónévadás ügye teszi személyessé, a negyedik (Bakonyi Péter: Családi kripta százezerért) az anyagi hivalkodás torz formáiból ad ízelítőt. Amiben a különbséget érzékeljük, az a szerkesz- tői-riporteri lelemény minősége. S e tekintetben már erős eltérés mutatkozik a dokumentumjátékok között. A leghatásosabb Martinkó és Bakonyi munkája: itt az eredeti hangfölvételek megfelelő kompozíciós rendbe állítása biztosítja a szuggesz- tivitást. A legerőtlenebb a Másokért élni, ahol az előre megírt „forgatókönyv” lólába minduntalan kilóg a dokumentumanyagból.

Egy húsz-harminc perces dokumentumjáték természetesen nem adhat módot arra, hogy egy mégoly izgalmas társadalmi kérdés, mint a vakbuzgóság, a nagyzolás, az anyagiasság, a státuszszimbólumok, a divat „minden” vonatkozása föltáruljon. De a vállalt és szükségszerű korlátok figyelembevételével is kevésnek és súlytalannak hat egyik-másik dokumentumjáték. A Páter Tar- ziciuszból például semmit sem tudunk meg a hiszékenységgel visszaélő szélhámos emberi arcá85