Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 6. szám - SZEMLE - Tüskés Tibor: Valóságközeiben (Berkovits György: Terepszemle; Kaleidoszkóp - négy dokumentumjáték)
SZEMLE VALÓSÁGKOZELBEN BERKOVITS GYÖRGY: TEREPSZEMLE KALEIDOSZKÓP. NÉGY DOKUMENTUMJÁTÉK Az elmúlt nyáron történt: egy szentendrei lakás konyhájában kezemben maradt a melegvízcsap műanyag gombja. A törött alkatrész helyett szerettem volna gyorsan másikat venni. Szentendre tizenöt ezer lakosú város. A műszaki boltban közölték, hogy a műanyag gomb külön nem kapható. Ha szükségem van rá, vegyek egy teljes csaptelepet, ára ezerkétszáz forint. Kissé sokalltam. — Akkor próbálja meg Pesten — javasolta az elárusító. A Nagykörúton találtam egy műszaki boltot, ahol a műanyag gombról ugyancsak azt mondták, hogy hiánycikk, de itt már akadt volna kétszáz forintért is műanyag gombbal ellátott egykarú vízcsap. Az önkiszolgáló üzletben tűnődve forgattam a szép, formás alumínium „szerelvényt”. Úgy éreztem, a kétszáz forint is kissé sok volna az apró műanyag holmiért. Mellém lépett az egyik elárusító: — Miért van a kezében ez a vízcsap? — szólt rám némileg zord hangon. — Tudja — kezdtem mentegetőzve —, nekem csak erre a filléres műanyag gombra volna szükségem, de mindenütt azt mondják, hiánycikk, és azt akarják, hogy vegyek meg egy teljes vízcsapot. — Maga kisiparos? — mért végig a tekintetével az elárusító. — Miért gondolja? Talán úgy fostok? Egyszerűen vendég voltam egy lakásban, és eltörött a kezemben ez a műanyag forgó rész. Hazajön a tulajdonos, és nem tudja a mosogatótál fölött megengedni a melegvizet. — Hát ide figyeljen, én mondok magának valamit — fordult hozzám az elárusító, és egyetlen mozdulattal lecsavarta a műanyag gombot a vízcsapról. — Tegye gyorsan a zsebébe, és húzza el a csíkot . . . Remegett a kezem, amikor a pénztár mellett az üres kosarat visszatettem a pultra. Pirultam, de egy tapasztalattal gazdagodva és a műanyag gombbal a zsebemben léptem ki az utcára . . . Menj be még öt üzletbe, vásárolj valamit, aztán írd meg a tapasztalataidat, és készen van egy szociográfiai riport a hazai kereskedelemről. Vagy ülj autóba, kószálj kicsit az országban, aztán állj meg négy falu szélénél, menj be a legutolsó házba, írd le, mit mondtak a ház lakói, és elkészült a szociográfiai riport a faluszéli házakról, s majd közli valamelyik folyóirat. Vagy autóba se kell ülni, keress föl nyolc újpesti, földszintes, szoba-konyhás lakást, hallgasd meg a lakók panaszát, és megszületett a szociográfiai riport a világváros peremén élő emberekről. Ha pedig már van tizenöt, hasonló témáról szóló és hasonló módszerrel készült írásod, amelyet a folyóiratok közöltek, rendezd valamiféle sorrendbe, és vidd el valamelyik kiadóhoz, ha szerencséd van, előbb-utóbb könyv lesz belőle. A példabeszédben szereplő első téma saját tapasztalat és lelemény, a másik kettővel Berko- vits György Terepszemle című kötetében találkozhat az olvasó. És a többivel is: a szamosmenti árvízzel, az Isten háta mögötti somogyi puszta lakóival, a föltörekvő cigánnyal, a fonógyári nőkkel, a befejezetlen házak építtetőivel, a bezárt szénbánya munkásaival ... Példázatunkkal nemcsak a szerző témaválasztásának sokoldalúságát, hanem módszerét, megközelítési eljárását is jellemezni kívántuk: a hol „mélyinterjú”-nak, hol „dokumentalizmus”-nak, hol „a tények tiszteleté”-nek mondott eljárást. Lényege: válaszd ki a megfelelő, aktuális témát, keresd föl a megfelelő helyszínt vagy helyszíneket, találd meg a legalkalmasabb, legközlékenyebb embereket. Az író legfontosabb munkaeszköze a magnetofon. Tudjál bizalmat kelteni az emberekben, vallasd meg őket életükről, s mivel úgyis olyan kevesen hallgatják meg őket, szívesen vallanak magukról. Később aztán egy pillanatváltós lejátszó készülékre lesz szükséged, és arra, aki átteszi gépiratba a magnetofon fölvételt. A szerző a nyersanyagból kiszűri a fölösleges kérdéseket, a pohárcsörgés, a krákogás, a koccintás zaját, némileg stilizálja a szöveget, de csak annyira, hogy eredetisége, közvetlensége, élőszószerűsége megmaradjon, és elkészül a legújabb szociográfiai írás. Mindez talán ironikus túlzásnak látszik, pedig nem az. Móricz Zsigmondnak elegendő volt néhány „hívószó” lejegyzése a keményített kézelőre és a gyorsírásos jegyzőfüzet, és megszületett a magyar szociográfiai és dokumentumirodalom egyik legszebb alkotása, A boldog ember. Illyés Gyula visszatért szülőföldjére, fölidézte gyerekkorának élményeit, és megírta a Puszták népé-t. Nem folytatom. A szociográfusnak manapság nem intuícióra, lélekrajzra, pszichológiai műveltségre, jellemformálásra, környezetábrázolásra, következtetések leszűrésére, gondolkodtató általánosításra, hanem hangszalagra, pillanatváltós magnetofonra, vágóasztalra, gépírónőre és sok-sok papírra van szüksége. S ha tíz év alatt a fenti módszerrel elkészít tizenöt közölhető írást, és hozzá elegendő szerencséje van, akkor írásaiból előbb-utóbb kötet születik. A Terepszemle Berkovits György tizenöt írását tartalmazza. A riportokat az elmúlt tíz évben írta, s eredetileg különböző folyóiratokban láttak napvilágot. A témakör — mint fentebb jeleztük — roppant változatos. Az írások három ciklusban elrendezve követik egymást: eleinte a riportszerű ábrázolás kap nagyobb teret, később 84
