Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Kiss Dénes: Óhajtás, sóhajtás - szó-hajtás

val akarja alaposabban, pontosabban, érthetőbben elmondani a témát, ha valaki nem érti vagy nem akarja érteni. Nem önmaga nemzetének megnevezésével nyomatéko- sítja, olykor fenyegetően azt a szándékát, hogy ezúttal alaposan megmondja a magáét, beolvas, odamond, stb.! A magyar igen! ... S ha fenyeget is, ezt mondja: „Majd megismered a magyarok Istenét!“ ... Mintha, de ezt is félve mondom, mintha eleink valaha nem egy nyelven beszéltek volna! S valaha ez a kifejezés „megmondom magyarán”, éppen azt jelentette, amit a szavak jelentenek: nem más, magyar nyelven „magyarázta” meg mondanivalóját. Milyen más magyarázat lehetne erre? S talán még azt is kihallani ezekből a kifejezésekből, hogy a „megmondom én magyarán”, „magyarul mondom”, stb., társadalmi felsőbbséget is jeleznek, azzal szemben, akinek „magyarán mondták”. (Ez a lehetőség is alátámasztaná László Gyula professzornak azt a föltételezését, mely szerint, lehetséges, hogy nyelvátadás történt valaha nálunk is? Voltak, akik nem értettek magyarul? S azok nem tartoztak többnyire az uralkodó réteghez? Mert, aki nem akarta érteni, azt megfenyegették a magyarok istenével?! Másként hogyan lehetséges „megmagyarozni”, megmagyarázni e furcsaságot?) Itt említem, hogy érdekes lenne megvizsgálni — ahogy ezeken az oldalakon már egy korábbi dolgozatban is jeleztem — a tolmács szavunkat. A vogul-manysi nyelvben így hangzik: tolmes, csaknem így: tól- más! Valakitől más-féle szó! Figyelemre méltó, hogy a tolmácsol = tolmesli! Ha rövid magánhangzóval is, de a „tol” szótaggal kezdődik a to/-va(i)j szavunk is, amely a más-tói való el-tolajdonítást, tolvajlást tolmácsolja! Általában a távolodást, a -tói, -tői (tőle, ettől, attól stb.), jelentéstartalmat több szó őrzi, mint gondolnánk. így talán taliga (toliga) talicska (tolicska) s az elvont jelentéstartalmú „ezt jól eltoltuk!” — bár nem voltunk tolvajok — szavak és kifejezés.)

Az emberi nyelv rendje, ha nem is számtani vagy mértani, de föltétlenül logikai! Nem szorzás vagy osztás szerinti a fejlődése, de ez is, ugyanakkor — egyidejűleg! — összeadás és kivonás is, valamint integrálás és differenciálás... És még állapot-érzés- indulat-halmaz... S lehet, hogy keveset mondtam. Mégis, ha sokszor észrevehetetlenül is, megtalálható a logika finom, olykor fércszerű öltése a hangzók, szavak és az általuk hordozott jelentéstartalom között. Alább ennek — feltételezhető — egyszerű példáit idézem, a teljesség igénye nélkül. Tehát:

„Ó”, „Ó!”...Ó, ha... = óhajt, majd sóhajt, sóvárog, jajaj, hajaj! (Vágyakozás, öröm, hirtelen érzelmi hatás stb.) S ha jajgat, akkor a baját mondva: abajog. Ha veszélyben van,s azért jajdul, jajgat, akkor: jajveszékel. Az emlegetett hibbant szót a falu bolondjára használják, akinek a fejében valami hiba van. Ugyanígy a gyagyásra mondják: hibás, hibbant. De ne ötöljünk-hatoljunk, haladjunk inkább.

Addig keresi a megfelelő szót a nyelvben: öööö, amíg rátalál, lesz egy vagy több jó ötlete. Csak kiötölte! — mondjuk. S azt is, ha valaki nyökög, nem egyenesen szól, bizonytalan: „Mit ötölsz-hatolsz!” Ugyanis valahogy így beszél: „Öööö én, ha ... ööö, ha nekem, ööö, ha ...” Magyarán: túl sokszor használja az „öö”, „ha” hangzót, illetve szót. Az ugató, tutoló kutya magánhangzóit is megnevezi a nyelv: u-gat! (Ű-kat ugat, u-kat mond, ú a vessző, ú a pont.) Erre aztán meghökken az olvasó ... Miközben nem bizonyos, hogy tudja: a lovat megfékezni akaró ember mondja sokszor egymás után: Hő! Hő!... Hőőő!... Erre a lovak, no meg a gyeplő húzására, zabla zabolázására, hátrahőkölnek, visszahőkölnek, amiért annyit „bő”-költ emberünk.

Az első mondatokban említettük az „ok”-os embert, akinek nem ok nélkül, de okkal van véleménye a dolgokról, a világról. Azonban az oktalan ember buta. (Az ugyancsak korábban emlegetett fosztóképző: -tálán, -télén, ami bizony-talanná teszi az embert s aki bizonyos a dolgában, az nem azt mondja: „talán így”, „talán úgy”. Az nem bizonytalan, tehát talán-talan!... S gondoljuk meg, e furcsa jelentéstartalmi összetétel: fosztóképző, milyen kép-telenség, hiszen éppenhogy képes nagyon is érdekes nyelv77