Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - „Kimeríthetetlen forrás” (Gion Nándor válaszol Görömbei András kérdéseire)
„KIMERÍTHETETLEN FORRÁS" GION NÁNDOR válaszol GÖRÖMBEI ANDRÁS kérdéseire Az egészen bizonyos, hogy az utóbbi időben te vagy a legtöbbet olvasott és emlegetett jugoszláviai magyar író nálunk. Féja Géza véleménye szerint egyenesen a te pályád igazolja, hogy „a jugoszláviai magyar kisebbség is képes nagy irodalom teremtésére”. Huszonhét éves voltál, amikor 1968-ban első regényed, a Kétéltűek a barlangban című megjelent, azóta — a legutóbbi időt leszámítva — folyamatosan jöttek újabb és újabb könyveid: Testvérem, Joáb (1969), Ezen az oldalon (1971), Virágos katona (1973), Olyan mintha nyár volna, (1974), Rózsaméz (197S), — a Virágos katona és a Rózsaméz közös kötetben: Latroknak is játszott (1976) —, valamint a három ifjúsági regény: Engem nem úgy hívnak (1970), Postarablók (1973), A kárókatonák még nem jöttek vissza (1977). Regényeidben és elbeszéléseidben feltűnő a szülőföldhöz való kötődés, a szinte állandó epikai színtér, és a rendkívül gazdag, sokszínű emberi világ: a családi közelségből megidézett emberek egész sokasága jelenik meg. Mi az élményi alapja, gyökérzete ennek a kötődésnek és ennek a gazdag emberismeretnek? Közép-bácskai kisvárosban, Szenttamáson születtem. Ezt a várost mindenki, mi is, akik ott születtünk, általában falunak neveztük. Ma is eléggé falusi jellegű. Egy nagy falu — két folyóvíz partjai körül. Az egyik folyóvíz a széles, lassú hömpölygésű Ferenc-csatorna, amely mellett Szenttamásnak főleg a szerb lakossága telepedett le. A másik, kanyargós, keskenyebb folyóvíz — a Krivaja (Bácsér) folyó átkanyarog Szenttamáson és a falu mögött ömlik bele a csatornába. Ennek a partjai körül kis falusi házakban Szenttamásnak főleg a magyar lakossága helyezkedett el. Az én életemben ez a kisebb folyóvíz nagyon korán jelen van. Egyrészt mellette születtem, másrészt a nagy- szüleim háza, mindkét nagyszüleim háza ott volt a közelében. Az első emlékek két öregemberhez fűződnek. Az egyik kis kerekfejű öregember, mindig kopaszra nyírva járt és arról volt híres, hogy soha senki nem haragudott rá és ő sem haragudott senkire. És számomra még az volt a másik nagyon megdöbbentő tulajdonsága, hogy fanatikusan szeretett dolgozni. És sohasem volt beteg. A munkának élt, járta a földeket, az építőhelyeket, ahol segédmunkásként dolgozott. Egyszer tanyát bontottunk le, régi gazdag nagy tanyát. Hatalmas ököristálló volt ott hatalmas betonvályúval, s amikor szedegettük ki a téglákat, s csákányoztunk alá, lezuhant az a betonvályú. Az arcába esett és eltört az állkapcsa. Úgy vittük haza szekéren, folyt a vére, nem engedte, hogy orvost hívjunk hozzá. A jobboldali fogsora teljesen eltolódott, nemcsak az állkapcsa tört el, hanem a fogait is teljesen kinyomta a beton. Két hónap múlva az állkapcsa összeforrt. A fogai még mindig ferdén, furcsán álltak. Volt egy nagy daganat az arcán, a daganat kifakadt. Az is elmúlt. A fogai továbbra is ferdén álltak, de furcsa mód azok is megint belerögződtek az állkapcsába. Nem kellett orvosi beavatkozás, így élt még utána vagy tizenöt évig. Később megütötte a guta, előbb megbénult a balfele, ezt is leküzdötte. Aztán még egyszer megütötte a guta. A hetvenen túl volt már, még jobban megbénult. Csak azért sírt, hogy nem dolgozhat. Én olyan handaban- dázó siheder voltam, azzal vigasztaltam, hogy én viszont egészséges vagyok, dolgozhatok eleget, és dolgozom is, de egyáltalán nem örülök ennek. Nézett rám, mint egy őrültre, hogy ilyeneket beszélek. A felszabadulás után, 45-ben földet osztottak nálunk. Nem volt hajlandó ingyen földet vállalni. Addig valahogy összekapart magának fél hold földet. Egyedül ehhez a fél holdhoz ragaszkodott és amikor mindenki földet kapott, ő akkor is, amit kaphatott volna, azt munkával akarta megszerezni. Amikor a többiek úgy kapták garmadával, ő ötévenként hozzávett ahhoz a fél holdhoz még egy fél holdat vagy holdat. De azt meg akarta venni. Eléggé idejétmúlt jelenség volt. Nem is túl szórakoztató jelenség. Hogy mennyire szerették az emberek és mennyire megbecsülték, ezt 66
