Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - „Kimeríthetetlen forrás” (Gion Nándor válaszol Görömbei András kérdéseire)

„KIMERÍTHETETLEN FORRÁS" GION NÁNDOR válaszol GÖRÖMBEI ANDRÁS kérdéseire Az egészen bizonyos, hogy az utóbbi időben te vagy a legtöbbet olvasott és emlegetett jugoszláviai magyar író nálunk. Féja Géza véleménye szerint egyenesen a te pályád igazolja, hogy „a jugoszláviai magyar kisebbség is képes nagy irodalom teremtésére”. Huszonhét éves voltál, amikor 1968-ban első regényed, a Kétéltűek a barlangban című megjelent, azóta — a legutóbbi időt leszámítva — folyamatosan jöttek újabb és újabb könyveid: Test­vérem, Joáb (1969), Ezen az oldalon (1971), Virágos katona (1973), Olyan mintha nyár volna, (1974), Rózsaméz (197S), — a Virágos katona és a Rózsaméz közös kötetben: Lat­roknak is játszott (1976) —, valamint a három ifjúsági regény: Engem nem úgy hívnak (1970), Postarablók (1973), A kárókatonák még nem jöttek vissza (1977). Regényeidben és elbeszéléseidben feltűnő a szülőföldhöz való kötődés, a szinte állandó epikai színtér, és a rendkívül gazdag, sokszínű emberi világ: a családi közelségből megidézett emberek egész sokasága jelenik meg. Mi az élményi alapja, gyökérzete ennek a kötődésnek és ennek a gazdag emberismeretnek? Közép-bácskai kisvárosban, Szenttamáson születtem. Ezt a várost mindenki, mi is, akik ott születtünk, általában falunak neveztük. Ma is eléggé falusi jellegű. Egy nagy falu — két folyóvíz partjai körül. Az egyik folyóvíz a széles, lassú hömpölygésű Fe­renc-csatorna, amely mellett Szenttamásnak főleg a szerb lakossága telepedett le. A másik, kanyargós, keskenyebb folyóvíz — a Krivaja (Bácsér) folyó átkanyarog Szent­tamáson és a falu mögött ömlik bele a csatornába. Ennek a partjai körül kis falusi há­zakban Szenttamásnak főleg a magyar lakossága helyezkedett el. Az én életemben ez a kisebb folyóvíz nagyon korán jelen van. Egyrészt mellette születtem, másrészt a nagy- szüleim háza, mindkét nagyszüleim háza ott volt a közelében. Az első emlékek két öregemberhez fűződnek. Az egyik kis kerekfejű öregember, min­dig kopaszra nyírva járt és arról volt híres, hogy soha senki nem haragudott rá és ő sem haragudott senkire. És számomra még az volt a másik nagyon megdöbbentő tu­lajdonsága, hogy fanatikusan szeretett dolgozni. És sohasem volt beteg. A munkának élt, járta a földeket, az építőhelyeket, ahol segédmunkásként dolgozott. Egyszer ta­nyát bontottunk le, régi gazdag nagy tanyát. Hatalmas ököristálló volt ott hatalmas betonvályúval, s amikor szedegettük ki a téglákat, s csákányoztunk alá, lezuhant az a betonvályú. Az arcába esett és eltört az állkapcsa. Úgy vittük haza szekéren, folyt a vére, nem engedte, hogy orvost hívjunk hozzá. A jobboldali fogsora teljesen eltolódott, nemcsak az állkapcsa tört el, hanem a fogait is teljesen kinyomta a beton. Két hónap múlva az állkapcsa összeforrt. A fogai még mindig ferdén, furcsán álltak. Volt egy nagy daganat az arcán, a daganat kifakadt. Az is elmúlt. A fogai továbbra is ferdén álltak, de furcsa mód azok is megint belerögződtek az állkapcsába. Nem kellett orvosi beavatko­zás, így élt még utána vagy tizenöt évig. Később megütötte a guta, előbb megbénult a balfele, ezt is leküzdötte. Aztán még egyszer megütötte a guta. A hetvenen túl volt már, még jobban megbénult. Csak azért sírt, hogy nem dolgozhat. Én olyan handaban- dázó siheder voltam, azzal vigasztaltam, hogy én viszont egészséges vagyok, dolgozhatok eleget, és dolgozom is, de egyáltalán nem örülök ennek. Nézett rám, mint egy őrült­re, hogy ilyeneket beszélek. A felszabadulás után, 45-ben földet osztottak nálunk. Nem volt hajlandó ingyen földet vállalni. Addig valahogy összekapart magának fél hold föl­det. Egyedül ehhez a fél holdhoz ragaszkodott és amikor mindenki földet kapott, ő akkor is, amit kaphatott volna, azt munkával akarta megszerezni. Amikor a többiek úgy kapták garmadával, ő ötévenként hozzávett ahhoz a fél holdhoz még egy fél holdat vagy holdat. De azt meg akarta venni. Eléggé idejétmúlt jelenség volt. Nem is túl szórakoz­tató jelenség. Hogy mennyire szerették az emberek és mennyire megbecsülték, ezt 66

Next

/
Thumbnails
Contents