Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Kovács István: Bem József és az 1830-31-es lengyel szabadságharc

petésszerű támadás. Ezért március 30—31-re virradó éjszaka még a Visztula hídját is szalmával szórták fel. Ezen gördült át Bem ütege is a hadsereg derékhadával. (Bem a közvetlen összecsapásban ekkor még nem vett részt.) A rohamot siker koronázta: a lengyelek egyetlen napon két ütközetben diadalmaskodtak — szétverték az ellenség VI. hadtestét, 8 ágyút zsákmányoltak, több ezer foglyot ejtettek. Skrzynecki beérte ezzel az eredménnyel, nem folytatta a támadást egyazon lendülettel Diebitschnek a Varsótól százhúsz kilométerre, keletre fekvő Siedlce környékén összpontosított főhadserege ellen, melyet félkörben akart átkarolni csupán, s lehetőleg harc nélkül, „kitolni”, kiszorítani a Lengyel Királyság területéről. A hadműveletben résztvevő hadtestek egyikét Pradzynski tábornok vezette, aki egyébként Bem osztálytársa volt a napóleoni idők varsói mérnökkari és tüzériskoláján. Serege mindössze 7 000 lovasból és gyalogosból állott, 12 ágyúja közül 8 Bem könnyűlovas-ütegét alkotta. Pradzynski egységei Iganie falvánál ’szembetalálták magukat az ellenség 17 000 fős seregével. A haditanácson leghevesebben Bem agitált az ütközet mellett. Végül, miután a Nemzeti Kormány jelenlévő tagja, Stanistaw Barzykowski is csatlakozott hozzá, a hadtestparancsnok, bízva a közelben állomásozó Skrzynecki segítségében, Kicki tábornokhoz fordult és ezekkel az emlékezetes szavakkal fejezte ki döntését: „Generálisom, Tiéd a megtiszteltetés, hogy a támadást megkezdd!”

Iganie házait nagy völgykatlan választotta el attól az erdőtől, ahonnan az 1. és 8. gyalogezred csatárláncai előbukkantak. Bem nyargalós tüzérsége megelőzte őket. Állandóan mozgó ütegében a négyszeres túlerőben lévő cári ágyúpark nem tudott különösebb kárt tenni. Bem végül, mind előbbre és előbbre törve, a falu szélső házainál foglalt állást, ahol kitűnően fedezve volt és akadálytalanul kartácsolhatta az ellenséges gyalogságot. Az ütközet a lengyelek fényes győzelmével végződött. A kunktátorkodó Skrzynecki, szokásához híven, most is lekésett az ütközetről. Feladatául az maradt, hogy a kitüntetéseket szétossza. Bemet még a harctéren alezredessé léptette elő. S persze feladata volt még, hogy a győzelem eredményét semmissé tegye: a támadást nem folytatta, hadserege paszív figyelő feladatra lett kárhoztatva.

Pradzynski ezt követően új tervvel állt elő. Igyekezett rávenni Skrzyneckit, hogy a főhadsereggel támadja meg a Varsótól északkeletre tomza, Osztrolenka, Augustów háromszögében táborozó cári gárdát, amelynek főparancsnoka I. Miklós fivére, Mihály nagyherceg volt. Hadereje számbelileg is gyengébb volta lengyelekénél, ellátása rossz, sorait kolera ritkította. Mihály nagyherceget az támogatta leghatásosabban, hogy a felkelőket Skrzynecki vezette, aki ezt a manővert is csak egy vértelen hadgyakorlatnak tekintette és mindent megtett, hogy a cár, elitalakulatának felmorzsolásával, nehogy megaláztassék. így a gárda kisebb csetepatéktól kísérve kivonulhatott a Királyság területéről. Skrzynecki a határig kísérte. Elégedettségét azonban megzavarta annak a híre, hogy Diebitsch egész haderejével erőltetett menetben közeledik délkeletről Osztrolenka irányába. Hadseregét ezért nyomban visszafordította a passzivitás mentsvárának tekintett Varsó felé. Azt remélte, hogy az Osztrolenkát átszelő Narew folyón keresztül tud kelni, mielőtt az ellenség elérné a várost. Diebitsch azonban nem volt oly udvarias, mint lengyel tábornoktársa; még átkelés közben megtámadta a lázadók csapatait. A május 26-i összecsapás véres ütközetté fejlődött.

„Két átkelőhíd volt a folyón, — emlékezik vissza a híres napra a 3. gyalogezred egyik közvitéze, Aleksander Kocialkiewicz — az egyik cölöpökön állott és a még át nem kelt tüzérségnek, lovasságnak és szekereknek szolgált, a másik, a pontonhíd, a gyalogságé volt. Amikor 10 és 11 óra között a mi ezredünkre került a sor, híre kelt, hogy a pontonhíd elmerült, a cölöphíd pedig telve lovassággal és tüzérséggel. A nem várt esemény ellenére se bomlott fel a rend — csak az átkelés húzódott el. Szárnyunkon a mi zászlóaljunk volt az utolsó, utánunk már csak a 4. sorezred és a veteránok

63