Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Kamarás István: Olvasás a változó világban

A címzett nem válaszol

Tulajdonképpen nem is az a kérdés, hogy mindenkinek adjunk-e könyvet, s még csak nem is az, hogy hogyan, milyen anyagi, technikai, szervezeti feltételek között bonyolítsuk le ezt a karitatív akciót, annál is inkább, mert ez nem jótékonysági mozgalom; az a kérdés, hogy van-e joga mindenkinek a könyvhöz. Erre nem elég nagylelkű igennel válaszolni és feladni az UNESCO-központból a könyvcsomagokat oda, ahol az olvasástérképen még fehér foltok vannak. A csomagok egy része ugyanis visszaérkezne „a címzett éhenhalt”, „a címzettnek nincs lakása”, „a címzett, amíg ki nem vívja függetlenségét, nem ér rá olvasni” felirattal. Természetesen olyan helyekről is visszaérkeznének csomagok, ahol már nincsenek egybefüggő, hanem csak elszórt fehér foltok az olvasástérképen; ezekről a helyekről ilyen feliratokkal: „tudtam olvasni, de elfelejtettem”, „tudok olvasni, de nem érdekelnek a könyvek”, „nem érek rá”, „fáradt vagyok az olvasáshoz”, „sokkal izgalmasabbat olvasok”, „ebben az évszakban nem olvasok”.

Vessünk pillanatást az olvasástérképre! Földünk 2,5 milliárd felnőtt lakosának több mint egyharmada analfabéta, a fennmaradó kétharmadból pedig csaknem egy- harmad különböző okokból elmaradt a könyvtől. Az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Magyarország, lakosságának 40—50%-a jelenleg nem olvas könyvet, de még Hollandiában is, ahol ez az arány kisebb, a lakosság 40%-a nem szeret olvasni. A nemolvasás persze egészen mást jelent Európában, mint Afrikában; egy analfabétánál és egy főiskolát végzettnél. Elgondolkodtató az, hogy az olvasni tudók arányához képest a nemolvasók aránya a fejlett országokban nagyobb, mint sok fejlődő országban.

Az olvasástérképhez a dolog természeténél fogva természetesen eléggé hasonlít a könyvtermelés térképe. A világ lakosságának 13%-át magáénak mondó Európa adja a könyvtermelés 45%-át, a világ lakosságának egytizedét jelentő Afrika viszont 2%- ot mondhat magáénak a világ könyvtermeléséből.

És ha szociológusokat küldenénk azokra a helyekre, ahonnan olvasatlanul visz- szaküldték a könyvcsomagokat? Egyikük beszámolna egy afrikai nagycsaládról, ahol az analfabéta családtagok körében intenzív információcsere zajlik nap mint nap, de csak a néhány kilométeres körzet eseményeiről. Az egyik gyerek ugyan járt valameddig iskolába, de viszonylag rövid idő alatt elfelejtett olvasni, mivel nem volt rá szüksége. Másik kutatónk egy ázsiai családról számolna be. Itt már többen tudnak írni- olvasni, s a külvilághoz is fűzik őket valamilyen szálak, de az igazi kapcsolatokat jelentő kommunikációcserét az évszázados merev hagyományok korlátozzák, amelyek egyébként írásba vannak foglalva, de itt az írás nem az új gondolat ösztönzésére és közvetítésére, hanem a régi megőrzésre, a tegnapihoz hasonlító ma konzerválására szolgál. Egy európai családnál, ahol mindenki olvasott könyvet, kutatónkat eléggé bizalmatlanul fogadták. Könyveiket nem akarták megmutatni, pedig voltak köztük értékesebbek is. Kiderült, azért, mert a mindennapi élet gondjai elől zsongító világukba menekülve kábítószerként olvasták őket. Más európai, ázsiai, afrikai és amerikai olvasók számára a könyvek praktikus, aprópénzre váltható, gyors befektetést jelentő, biztos haszonnal járó ismeretek tára. „Számomra egy jó könyv izgalmas, de nagy kutatást igénylő felfedezőét, ahol az író azokra a kérdésekre, amelyekre én is megoldást keresek, újszerű, eredeti választ ad. Segítségével kiléphetek szűkebb körömből és lépésemet a fejlődés üteméhez igazíthatom” — jelentik ki amerikai, ázsiai, afrikai és európai olvasók.

47