Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Kamarás István: Olvasás a változó világban
KAMARÁS ISTVÁN OLVASÁS A VÁLTOZÓ VILÁGBAN Luther a könyvnyomtatást az emberiség második megváltásának nevezte, de az emberiség jóval nagyobb része mit sem tudott arról, hogy a nyomtatás által megsokszorozódott a könyvsereg, kikerülve az írott könyv kevés számú birtokosainak szigorú ellenőrzése alól, a gondolat-szabadság jelszavával kisebb-nagyobb rajtaütéseket hajtott végre, és elfoglalt néhány egyetemet és főúri palotát. Keveseket érintett az is, hogy a nyomtatott könyv által támogatott szaktudás több ütközetet nyert a szóbeliséghez kapcsolódó enciklopédikus tudás ellen, hiszen az emberiség jóval nagyobb része a tudatlanság és az éhínség rongyos zászlói alatt végső elkeseredésében egészen másféle csatákba indult. Karcaikat könyvek is támogatták, könyvek, melyeket olykor velük együtt égettek el. Harcuknak és a szövetséges könyvvértanúk áldozatának eredményeképpen a múlt században már a győztes könyvseregek a városokban könyverődöket építenek, s a külvárosok és falvak lakásaiban is felbukkannak könyvőrjáratok. A könyv döntő győzelméről azonban még ma sem beszélhetünk. A könyvseregek rosszul fegyverzettek, szövetségeseik többször elárulják őket, és soraik között könyválruhában az ellenség is gyengíti erejüket. „A könyvet mindenki kezébe” jelszó ma is aktuális. Könyvet mindenkinek? A könyvéhség csillapítására felszólító elszánt felkiáltójel cselekvésre mozgósít. Ha a jelszót szembesítjük a változó világgal és korunkkal, a magabiztos program tétova kérdésekké szelídül: Könyvet mindenkinek? Nem inkább valami mást: képesmaga- gazint, tévét? Mindenkinek? Annak is, aki nem tud vagy nem akar olvasni? Nem túlságosan naiv, sőt, abszurd ez a jelszó? Nem cseréltük el igazi jelszavunkat az üdvhadseregével? A jelszóban szereplő könyv szóban ennek legalább két jelentése ötvöződik: a könyv mint tudás, s a könyv mint ennek közvetítője. Az első értelemben használva a jelszót csak úgy kérdőjelezhetjük meg, ha ezt kérdezzük: könyvet mindenki kezébe vagy inkább egy szelet kenyeret, egy marék rizst? Ha a könyvet, mint közvetítőeszközt, a tudás-tartalmat magába foglaló formát akarjuk propagálni, meg kell védenünk a könyvet a modern tömegkommunikáció hamis prófétáinak a nyomtatott közlés ósdiságát hangoztató vádjaival szemben. Meg kell védenünk ezt a közlésmódot a „szent” könyv szektás rajongói ellen is, akik a tömegkommunikáció sugárzása által fertőzött rossz világ elől könyvpajzzsal és a könyv szemellenzőivel takarják el magukat. Hogy van-e létjogosultsága a könyvnek a változó világban, ezt a kérdést az dönti el, hogy a közvetítőeszköz értelemben használt könyv hogyan képes bemutatni, értelmezni, magyarázni a változó világot, vagy az, hogy a változó világ megfelelő módon, megfelelő gyorsasággal és hatékonysággal szembesül-e a világról szóló tudással. Vajon érdemes-e a tudásközvetítő könyvvel, tehát a formai oldallal vesződni, ahelyett, hogy a lényegi kérdéssel foglalkoznánk, avval, hogy a tudás megőrzésére és közvetítésére szolgáló könyvforma vajon az esetek mekkora hányadában hordoz valódi tudást, és hány esetben szellemi giz-gazt, és kábítószert. A tartalmi és a formai oldal, bár közöttük a lényeges és kevésbé lényeges viszonya fennáll, nem választható el mereven. A közlés módja is alakítja a tartalmat. 43
