Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Kunszabó Ferenc: A reformáció hatása a magyar népi-nemzeti tudatra (Egy kutatási terv alapeszméje)
nyék azt bizonyítják mégis, hogy az új tanok, az új szertartások a latin népeknek nem feleitek meg, míg a germán területeken — ideszámítva most egy pillanatra az anglikán egyház kiformálódását is — futótűzként terjed, és kiirthatatlanná válik. Ugyanakkor tudjuk, hogy Franciaországban kiirtható volt, amit a király a germánsággal való szembenállás miatt tartott mulaszthatatlannak (s ez magyarázza talán, hogy a francia szellem reneszánsza még a németnél is később, a felvilágosodás szellemipolitikai mozgalmában következik majd el). — És szerintem ezek az okai, hogy a XVI. századtól kezdve mindmáig pusztán vallásfelekezet alapján is meg lehet egymástól különböztetni a latin és a germán nyelvterületeket — bár az utóbbinál még egy különbségtevés szükségeltetik. Nézzük meg, hol terjed el az evangélikus vallás, s hol a református? Az első tipikus, fő területe a XVI. században a németség és a skandináv államok — míg az utóbbié a mai Nyugat-Svájc, Délkelet-Franciaország, Hollandia, Skócia és Magyarország. Azaz, amíg az evangélikusok zöme, hasonlóan a római hiten maradókhoz, területileg is egybefüggő, addig a reformátusok egymástól független részeken kezdenek meggyökerezni. Mi lehet ennek az oka? Ha ránézünk a korabeli térképre, akkor rögtön megállapíthatjuk, hogy a kálvinizmus mindenütt a hatalmi érdekek ütközőzónáiban vetette meg a lábát (illetve, a skótok esetében az elnyomó hatalommal való szembenállás a fő motívum, hasonlóan például a lengyelekhez vagy írekhez, akiket viszont ugyanez katolikusnak tartott meg). Legfontosabbnak tartom azonban azt a mozzanatot, amelyik, Révész Imre professzor nyomdokán továbblépve: a gazdasági fejlettség szintje és iránya. Mindkettő nagyon fontos, mert nem egészen azonos tartalmakat rejt. A gazdasági fejlettség szintje alatt már a középkor utolsó századaiban is azt érthetjük, hogy milyen hozamokat ad a mezőgazdaság, mennyire kiterjedt a bányaművelés, és az e kettőre épülő ipari feldolgozás, vagyis az árutermelés; míg az irány ebben a különbségtevésben azt akarja kifejezni, hogy a fejlett gazdasággal okvetlenül együttjáró kereskedelem milyen: elsősorban a belső szükségleteket látja el, vagy pedig fő célja a kivitel, illetve, a közvetítés7. ... S úgy tűnik, hogy mind a hollandok, mind a provenszálok, nyugatsvájciak és magyarok gazdasági fejlettségének iránya ilyen típusú már a középkor végén. És ezzel el is érkeztünk a téma alapozásának gazdasági vonatkozásaihoz. A Karolingok Keletre irányuló támadásainak fő gazdasági okolója, hogy Belső-Európa ki akarja ragadni az avarok kezéből a levantei kereskedelem szárazföldi útvonalát, amelyik a római szervezettség, a római hajózás megsemmisülésével válik főfontosságúvá. Ez végül is sikerül, következményként azonban évszázadokra megsemmisül a Kárpát-medence és a Balkán közbiztonsága, közrendje. Ekkor kapnak objektív lehetőséget az itáliai városok arra, hogy kifejlesszék a tengeri hajózást, át a görög partokra, be Bizáncig. Mert a kereskedelem, a kommunikáció minden civilizáció kifejlődéséhez nélkülözhetetlen. Azaz, a középkori védőállamoknak nem csupán defenzív, hanem közvetítő szerepük is van, mint ilyenek is létfontosságúak. Hanem amikor Belső-Európa számára a merőben más, az óceáni útvonal kiépítése reménnyel kecsegtet, akkor hagyja végképpen cserben a kontinens keleti felét, s már nem is gondol többé egy Bizánchoz hasonló valamilyen államalakulat fenntartására, a Kárpát-medence dolga pedig a Habsburgok osztrák ágának belügyévé lesz. A Habsburg—Bourbon elsőbbségi vitában kicsúcsosodó germán—latin ellentét fő tárgya, mint tudjuk: ki birtokolja a nagy tengeri útvonalak kapuit. Az szinte törvény- szerű, hogy ebben az ádáz küzdelemben Nagy-Britannia lett a nevető harmadik — én azonban ezzel le is zárom a téma alapozásának általános európai körét, s rátérek a magyar specifikum taglalatára. 39
