Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 5. szám - Kunszabó Ferenc: A reformáció hatása a magyar népi-nemzeti tudatra (Egy kutatási terv alapeszméje)

puritán nép meggyökerezése Hunniában. Mert a bécsi Habsburgok a XVIII. század folyamán bőven hoztak ugyan a megritkult népességű Magyarországra új lakosokat, illetve ápolták és szaporították a török kor idején betelepült népcsoportokat, s ezek lehettek katolikusok, görögkeletiek, a szlovákok és németek esetében még lutheránusok is, ám reformátusok ritkán; sőt, hasonlóan a korábbi időszakokhoz, tovább pusztítják, tördelik, fogyasztják a protestáns, de közöttük is kiváltképp a Kálvin- hiten levők tömegeit.

Igen, mert az ausztriai uralkodóház szemében az ellenállás és a protestantizmus, ám különösen a lázadás és a kálvinizmus akkor már régen szinonim fogalom. Hogy ennek okát megértsük, ahhoz legelsőbben is sorra-rendbe kell szednünk a protestantizmus keletkezésének meg kifejlődésének körülményeit a kontinensen és a Kárpát-medencében.

Az európai egyensúlypolitika kialakulásának első korszakában — XIII—XIV. századok — a nyelvi, törzsi, kulturális, népi gazdasági sokféleségek halmaza alól még nemigen tűnik elő a kontinens nyugati felét majdan átszelő nagy szakadék, a latin és o germán népek különbözősége (ami Európa fő konfliktusforrása lesz az Újkor első századaiban). Ez a különbözőség ekkor válik ellentétté, mikor a Habsburg ház — a germán rész e „vezérképviselete” — már tisztán latin területekre is ráteszi a kezét, azaz megszerzi a spanyol trónt. A latinok akkor látják át világosan, hogy ők a hatalmi koncentráció tekintetében milyen lépéshátrányban vannak — mi viszont vegyük szemügyre a kétféle szellemiség néhány mutatóját, s a rövidség kedvéért csak azokat, melyek választott témánkkal szoros összefüggésben vannak.

A középkori keresztyén szellemiség, sőt az egyházi liturgia elsősorban az újlatin alkatnak felelt meg, s nem véletlenül, hiszen a római birodalomban, s ott is elsősorban Rómában formálódott tantételekké, meg szakrális szabályokká. És Európa germán része a középkor első felében — jórészt Nagy Károly erőszaktétele nyomán — elfogadja ugyan ezt a „latin hitet”, de századokon keresztül nem tudja applikálni, saját képére és hasonlatosságára formálni. Ezt bizonyíthatja többek között, hogy a reneszánsz, mint a szimplifikált középkori keresztyén gondolatiság kritikája, Itáliában keletkezik, ott bontakozik ki, s a kontinens egyéb részein vagy csak a képzőművészetekben van hatása, vagy csupán a főúri körök, az udvarok magatartását, etikettjét formálja. A reneszánsz szellemi elsőszülöttje, tudjuk, a humanizmus — és gondoljunk csak bele, hogy a germán rész központi területein, a ma német nyelvű népeknél egyetlen jelentős humanistát sem találunk ebben az időben.

Igen, az látszik lényegesnek, hogy az itáliai reneszánsz, mely nem érintette az egyház színpompás, ugyanakkor déliesen misztikus liturgiáját, miközben bizonyos mértékig fellazította az etika normáit —, hogy ez a reneszánsz hatástalan a kortárs germán gondolkodásra, szellemiségre, magatartásra. Hatástalan, mert „szövetidegen”. De ugyanilyen hatástalan a humanizmus is, amelyik csak kritizál. Bontogatja, alámossa, omlasztgatja a fennálló erkölcsi, politikai és vallási tételeket, de nem ád helyükbe újat. Nem, ez semmiképpen sem felel meg a hasznossági szempontokat csak ritkán elvétő prakticista germán szellem számára. Ezért mondhatjuk, hogy a germánság nagy reneszánsza a protestantizmus, a reformáció, amelyik a társadalmi berendezkedés modernizálása révén egyben humanista is — bár a nagy német humanisták még váratnak magukra: Kant, Goethe, Hegel stb. Noha ők sem latin módra azok, azaz, sohasem csak kritizálnak, hanem, híven a germán szellemhez, rendszerint gondos strukturalisták, akárcsak „német-reneszánsz” elődeik: Luther, Melanchton, Zwingli.

S bár az események menetébe be kell számítanunk, hogy a vallás, az egyház újítói kezdetben a latin területen is éppen elegen vannak, és hogy a cuius regio, eius religio elvét éppen nem a lelki alkat, hanem a gazdasági, hatalmi érdekek alakítják ki — a té38