Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 4. szám - SZEMLE - Cs. Varga István: Fél korsó hiány (Fiatal pécsi költők antológiája)

a költői láthatárba. A felületes benyomások lekopnak, a mélyek érlelődnek, irodalmi rangra emelkednek. Az emlékképből jelkép lesz. Az indító tájhazában csak látensen jelen levő költőt már nem szorongatják a peremélet problémái.

Pedig indulni sosem volt könnyű, és ma sem az. Az írók egzisztenciális, tehát létérdekű gondjait csökkenteni lehet ugyan, de a pályakezdés sokrétű és sokféle nehézségét teljességgel megszüntetni aligha. Embert és írót egyaránt minősítenek a kiállt próbák. A vidéki antológiákban szereplők fiatal jelzője csupán életkori sajátosságot és nem esztétikai minősítést jelöl. A vidéki központok fokozódó szerepe jelentkezik ezekben az antológiákban. Az új és újabb nemzedékek legjobbjainak kezdeményező, az irodalmi életbe bebocsátást kérő-követelő hangját főszólamnak tartjuk akkor is, ha néha a kivülrekedtség panaszos, elégikus felhangja is jellegadó ismérve némely vidéki versantológiának. A vidéken élő költőknek-íróknak egyik legfőbb próbája, menynyire tudják léthelyzetük hátrányait erényre és előnyre változtatni vagy legalábbis a lehetőségekhez mérten kiküszöbölni. Jelentőségük mércéje, hogy az országos szellemi munkamegosztásba bekapcsolódva, mennyi értéket képesek teremteni és tudnak érvényesíteni. Erre az értékfelmutató szándékra jó példa a pécsiek ötletes című antológiája: a Fél korsó hiány.

Az idősebb pályatárs, Csorba Győző írt előszót a négy pécsi illetőségű költő, Parti Nagy Lajos, Csordás Gábor, Meliorisz Béla és Pálinkás György versantológiája elé. Az irodalmi élet két fő tényezőjének, az írónak és olvasónak a tájékoztatását vállalja, a költőktől az olvasóhoz vezető utat egyengeti bevallott segítőkészséggel. Nemes lokálpatriotizmusa ellenére azt hangsúlyozza, hogy a pécsi jelzőre a lehető legkisebb hangsúlyt szeretné tenni, hiszen az antológia négy szereplőjét nem pécsi, hanem magyar költőként kell olvasni és értékelni. Parti Nagy Lajos verseiben a valóságérzék és az etikai érzékenység egyre jobban egyensúlyba kerül az esztétikai igényekkel. Helyzettudata éber, szinte riadtan érzékeny. Korunk emberének zaklatott életét, gondolkodásmódját érzékelteti a szaggatott versépítkezéssel. Az elliptikus gondolatvezetést összefűző motívumként szorítják mederbe, tagolják egységekre az ismétlődések. A felület, felszín mögött igyekszik a mélység üzeneteit megragadni, a mellékes észrevételekben társadalmi érvényű felismeréseket kimondani. A gondolkodás belső dinamikája érződik a váltakozó erejű képalkotásban. A groteszk elemek versbe építését is funkcionális szemlélet indokolja: „Hab apad, megmarad / kivárás jogán fél korsó hiány.” . . . „Fél korsó. Vagy egy teljes akár. / De sör. De sörhiány.” Nála nem egyes szavak, hanem inkább a versegész hordozza a költői mondanivalót. A groteszk jótékony színező hatását is felelősségtudat irányítja. Vonzza a nyelvi virtuozitás. A kifejezés egyéni leleményei a szófűzésben, a szellemes rímjátékban is megfigyelhetők. A fiatalok közösségi gondjait, a személyes szférákon túlmutató közérzetét is verses üzenetekben tolmácsolja.

A 30 éves Csordás Gábor mögött már másfél évtizedes számontartott írói múlt áll. Első verskötete is nemrég, a pécsi antológiával szinte egyidőben jelent meg. Címe: A nevelő nevelése. Az orvosi képzettség, a természettudományos kutató munka és az irodalmi tevékenység egymást erősítő két karja annak a költőnek, akit Csordás Gábor önmagából formál. Tudja, hogy a költő számára a versben megvalósított esztétikum szellemi cselekvés, etikai tett. Csordásnál a kimondás bátorsága a kifejező pontosság igényével, karakterisztikus szemlélettel és líratápláló indulatbőséggel párosul. Indulatos, de nem heveny természetű költő. Realitásérzékétől nem idegen a pátosz, amint a groteszket is vállalni tudja. Mesterségbeli tudását széles skálán bizonyítja. Illúziómentes látásmódja segíti az intellektuális igény fokozásában: „házat hazát hitet barátot / taszít el minden változásod”; „kiválasztva a nép lerázza fiát”. Küzd az értelmiségi lét, a költői képviselet gondjával. Tarlót taposva érzi, „nem gazda lép itt csak a bérlő”. Az irónia és az önirónia az önismeret mércéje a költői önarckép felvillantásakor is: „ön-pilla- natkép / épp mikor elsütöttem / megint bemozdult.” Kritikai bátorsága erőteljes probléma- érzékenységgel és költői felelősségtudattal együtt jelentkezik: „túszokat szed a történelem / dalaink a haza halántékának szegezve /se rögtönítélő századok is majd / új ezerévvé összeállnak . ..” Csordás Gábor a közeli, személyes övezetekben is távolokra tud figyelni, a társadalmi élményeken túl mindinkább a létélmények szintjén képes gondolkodni.

Szelíd, de nem áhitatosra finomult líra szólal meg Meliorisz Béla verseiben. Karcsú rendben futó sorai a költészet funkciójának változatlansága mellett is jelentőségének, társadalmi szerepének változását, csökkenését érzékeltetik és egyben múlhatatlan szükségét is jelzik. Jellegadó sorokat idézhetünk: „marad a csonttá fagyott vidék / tündér mítosza”; „Mozdul az idő / fordítja dérverte arcát a vidék ...” A kifejezés ökonómiájára szigorúan vigyáz. A tömör beszéd, a sűrített képsor elérése elemi igény: „Suhint az idő . . . hazányi gonddal." Az időprobléma a feladatvállalás miatt is fontos a számára: „a mi időnk / próbára téve bennünket. .. végiggondolhatjuk / már úttalan útjainkat.” Ót is megérinti a szindbádi vándorút izgalma, élménybősége, életintenzitása, melynek fölénye iróniába rejtve üt át az emberi viszonyulásokon és a nyugtalanul pergő verssorokon.

Mindhármójukkal a felelősségtudat rokonítja leginkább Pálinkás Györgyöt. Ironikus, egyénien választékos stílussal küzd a közöny, az elidegenedés ellen. Talán neki van a legnagyobb szüksége az antológia költői közül az értő társak közelségére, bátorító szavára. Versei egy képzelt dialógus kiszakított darabjainak, monologi92