Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Maráz László: Hazatérés (dokumentumjáték)
Sebestyén Ferenc: Én csak magyar iskolát végeztem, de azt se sokat. Három osztályt jártam, akkor kitört a tizennégyes háború, és akkor a tanyítókat elvitték a háborúba, és négy esztendeig nem vót tanyítás, nem vót ki tanyítson. És akkor én avval a három osztályval maradtam. Amikor vége lett a háborúnak, Bukovinát odacsatolták Romániához, és akkor jöttek román tanyitók, de a két osztályt, az első és második osztályt, ezt magyarul tanyitották. Fábián Ágostonné: Mikor még Bukovinába vótunk, akkor a mi iskolánkba három nap magyarul, három nap románul tanultunk. Nagyapám tanyitott. Ilyen paraszt- tanyitó vót, negyvenöt esztendeig vót tanyitó meg kántor. De az a három nap, amikor románul kellett vóna tanulni, akkor es nagyapám kiküldött egy gyermeket őrnek, s ha észrevette, hogy valamilyen táskás ember jő, akkor futott bé, hogy Miska bácsi, jő valaki, akkor már románul beszéltünk, de nem tudtuk, hogy mit. De hogyha nem jött senki, akkor biz azt a három napot es magyarul tanultuk. Barabás Mihályné: A gyerekekvel nem sokat foglalkoztak az öregek. Vót egy nagy kemence, és hogyha valaki odajött idegen, akkor arra a kemencére este felültünk, és olyan csend vót, mint a sir. Szót kellett fogadni, hogy a felnőttek tudjanak beszélgetni. Velünk akkor nem nagyon foglalkoztak. Nem tudtunk mi, nem vótunk ilyen kitanultak, mint mostan. Most az iskolás gyerek többet tud, mint amikor én 15 éves vótam. Háború előtt, úgy hiszem, jártam két osztályt, utána jártam hármat, és evvel be is végeztem. Sebestyén Ferenc: Ugye má én es növekedtem, 18—20 esztendős, hát má kezdtem én es legénykedni, tudtam dolgozgatni a mezőn, az erdőbe eljártunk, fát hoztunk ugye télire, hát amire szükség vót, akkor besoroztak katonának. Nahát jött, közeledik a bevonulásüdő, édesanyám azt mondja, hát most mi legyen, meg kéne házasodj, mert hát ezt az itthon maradt kis fődecskét valakinek dolgozni kéne. Hát én azt mondtam, édesanyám, itt lakik a Gergő bátyám a harmadik ház, s majd a fődeket reabizzuk, hogy ő dolgozgassa, s aztán kend valahogy meglesz, és hát én inkább úgy gondoltam, hogy majd ha leszerelek a katonaságtól, majd akkor nősülök meg. Hát jól van fiam, úgy es jól van, de azért méges jobb vóna, ha megházasodnál, mert hát ugye itt lenne a menyecske, az es dolgozgatnék, meg hát apósodék es segítenének, és méges hát az a kis valami inkább egybegyűlne, mint hogy elszertüljön. Nahát aztán addig-addig, hogy hát az történt, hogy megházasodtam, 1923 október 10-én. S akkor huszonnégybe, má februárba, akkor el kellett menjek katonának. Hát aztán később a katonaságüdő es letőtt, hazajöttem, a házasságom jól sikerült, szépen éltem a fele- ségemvel, elkezdtem jobban gazdálkodni, a feleségem es kapott egy fácsa fődet, tartottunk állatot, bornyút növeltünk, malacokot, s így aztán a pénz es szaporodga- tott, aztán még vettem utána három fácsa fődet. Nyisztor Bertalanné: (ének) Fekete kalapon ki van bokrétázva, a babám két szeme könnytől ki van ázva, ne félj kedves szeretőm, majd letelik az üdőm, karjaim ölelik kék szemű kedvesem. Zsók Pál: A fuvaros-élet, hogyha jó üdők jártak ugye, akkor még jó vót. De amikor esett, havazott, végteletes-végig vert az eső, addig, amíg csak letettük a terünket ugye. Tiszta kén volt ott az élet. Eljártam fáért, jó reggel elmentem, hajnalba, s mikor vilámodott, akkor má az erdő alatt vótam. Nagy görönd vót, fagy vót, csak az út közepén vót nyom. Ott ment az összes román, ott mentem én es. Jött egy csendőr, s egy segéd mellette, megismert a ruháról, csak oda álltak elémbe: Széj! Megállók. Mit akar? Mér nem tartasz jobbra, azt mondja. Hát nem lássa, hogy hol megyek, mondom, ahol a többiek mennek. Ne beszélj, azt mondja, puff, úgy szájon vágott, 50
