Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Maráz László: Hazatérés (dokumentumjáték)
Csik- és Háromszéki 200 székely vértanú emlékére, kik az ősi szabadság védelméért vérzettek el, emelte az utókor hálás kegyelete 1899. 2. felolvasó: Székely nép! Itt hullott őseidnek vére, Kiket zsarnok önkény bosszús karja éré. Midőn alkotmányos szabadságod védték. Szörnyűkép oltá ki sok ártatlan éltét. De bár elvesztek ők ádáz fegyver alatt, Emlékök nem vész el, örökre fennmarad. Mert hű kegyeletben megtartod őseid, így él majd emlékök időtlen ideig! * Beszélő: Az 1774. évi osztrák—török békekötés értelmében Moldva egy része osztrák uralom alá került, így a Kárpátok keleti lábánál elterülő Bukovina is, amely akkoriban szinte teljesen lakatlan volt. Az osztrák megszálló hatóság megbízta Már- tonffy Mór csiki minorita szerzetest, hogy toborozzon telepeseket a Moldvába menekült székelyek közül. Az ő biztatására 1776-ban mintegy száz moldvai székely családostul áttelepült Bukovinába, ahol megalapították Fogadjisten és Istensegits falvát. II. József császár bukovinai látogatása után újult erővel folytatódott Bukovina benépesítése, aminek lelkes híve volt Hadik András gróf, a bécsi haditanács elnöke. A telepeseknek ingyen házhelyet, szántót, a házépítéshez előleget ígértek. Az újabb telepesek három falut alapítottak: Hadikfalvát, Józseffalvát és végül 1786-ban András- falvát. A székely telepesek abban a reményben költöztek át Bukovinába, hogy ott gyors meggazdagodás vár rájuk. A kezdeti biztató jelek után azonban hamarosan elszegényedtek. Különösen nagy terhet jelentett számukra hogy robotra fogták őket. Kezdetben nem volt ritka az olyan gazda, akinek a földje 15—20 fácsát tett ki — azaz 30—40 holdat, mert a „fácsa” két holdnak felel meg —, később azonban a birtokok elaprózódtak. Akinek nem jutott elég föld, az fuvarozással kereste meg a mindennapit, vagy „móduvázni” járt, azaz elszegődött tavasztól őszig Moldvába, mező- gazdasági munkára. így éltek azok után is, hogy Bukovinát 1918-ban a királyi Romániához csatolták. Sebestyén Ádámné: Tizenöt éves még nem vótam, mikor legelőbb Móduvába vótam, répát egyelni mentünk. Sokan vótunk, ilyen huzatos barákkba aludtunk, padlója nem vót, csak a födél fönt, és végigfeküdtük az egész barákkot. De úgy kifáradtam, egész nap egyelni a répát, reggel hattól már kint vótunk a fődön, este amíg láttunk, amíg a nap elszentült. Az étkezés úgy ment, hogy reggelre kaptunk puliszkát, s akkor mi kivittük a túrót, s akkor reggel túrós máié vót, délbe túrós máié vót. Akkor estére szójabab leves vót. Állandóan ez vót. Egy héten kétszer kaptunk húst, csütörtökön este és vasárnap. S a tisztálkodás meg úgy vót, hogy hideg vízbe, az árokba mentünk és ott tisztálkodtunk. S ott is mostunk hideg vízbe. El nem tudtam képzelni, hogy hogy kel meg ez a ruha, hogy lesz tiszta. Addig dörzsöltük, addig szappanyoztuk, amíg tiszta lett. Egy vasárnap megint kellett vóna menni répaásni ősszel, de elbújtam a templomba, s lestem az ablakon, mert ott mentek el az utcán Szeret felé a többiek, és akkor mikor láttam, hogy elhaladtak, akkor nem mentem el, otthon maradtam. Úgy kerestek, az egész falut összejárták, hogy hol vagyok. 49
