Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 4. szám - Varga Csaba: Hadjárat haddal (regényrészlet)

a pletyka most végképpen a szájára veszi, pedig a kárörvendő polgárok tudhatnák, hogy fényes nappal nem hordhatja haza azt, amit előzőleg tulajdonított el. Ráadásul nem is sikkasztott! A várost azonban az igazság nem érdekelte, az a pusmogás járta mindenfelé, hogy a fiatal Hevesi nagy pénzt emelt el, s ezt a pletykát csak igazolhatja az, hogy papírzsákkal a hátán vonul végig a félvároson. Groteszk, ám csodálatos vágy ébredt benne: ahogy az államfőknek dukál, díszmotorosok kísérjék, s a derék nép útszélről integessen neki! Tapsoljanak, virágcsokrokat dobáljanak. Gyönyörű volna!

Csakhogy egyelőre ő állt az útszélen, s még magának sem integethetett. A főtérre vezető utca szűk volt, sárga panorámás autóbusz húzott el mellette, a karosszéria szinte súrolta a karját. Alig érzékelte az óriási testet, mert változatlanul befelé figyelt: eddig visszafojtotta keserűségét és felháborodását, most azonban ingadozott sírvafakadás és dühkitörés között. Szemzacskója megtelt könnyel, nagyokat nyelt — szája mozgott, mintha üvölteni akarna, de csak belül ordított egyet. A kurva szentségit! Szörnyű: nem bőgött és nem toporzékolt. Egyiket sem! De nem tehetetlensége szakadt meg, inkább a felettes én által továbbított — és beléje sulykolt! — tiltás tartotta kordában: az állami gazdaság központja előtt, ami eredetileg vármegyeháza, később lovas kaszárnya volt, nem mert kitörni, dühöngeni, botrányt csinálni. Még nem bolondult meg. Lázadásvágya csírájában elnyomatott. Nem tehetett mást, mint felnézett az égre, s ment tovább, mint akinek ki van jelölve a sorsa.

A főtér keskeny s hosszú volt, középen öreg fák, színes dáliák, néhány pad — és hőség, dinnyeszag, túlérettség. Körben egy-két szintes, barokk stílusú polgárházak támasztották egymást, amelyekben régen nem laktak polgárok, de a földszinti üzletekben állami kereskedők szolgáltak ki, szolgálat-tudat és mosoly nélkül. Hát igen: óváros! Tömör, hideg falak, hullámzó mellvédű erkélyek, burjánzó cicoma, mindez szürkén, élettelenül, meglepetés nélkül. Először érezte, majdnem minden olyan egyforma itt is, mint a szabvány elemekből épült újvárosban. Sehol egy eltérő ablak, egy oda nem illő kapu, egy szabálytalan vágy vagy mozdulat. Fújj! Epres színtelen, hangtalan, mint egy közönyös gyászmenet, s akarat nélküli, mint egy izolált idegbeteg. Már a város mögötti, romantikus hegyhátakat is el-eltakarják a toronyházak és harminc éve egyetlen költő sem született ebben a porfészekben. A változás fuvallata sem érződik — csak a gimnázista lányok újítottak: nem hordanak melltartót, legalábbis a bátrabbak. Igaz, a kék egyenköpenyt nem vehették le, de a köpenyt sokféleképpen viselhetik: nyakig begombolva, dísztelenül, szűziesen, vagy a gallért felcsapva, a köpenyt mellközépig széttárva, hogy a feszülő mellek előszemtelenkedjenek pimaszul, vagy fiúsán, lezseren, nyakra tekert lila selyemsállal. Az egyenköpeny alól úgy dugják ki egyéniségüket, mint éticsiga a szarvát a mészházból. Szabadságpróba ez, másságkísérlet kihívóan.

Hevesi követhette volna őket, hiszen vágyott a szabadságérzetre. Csak kételkedett ennek sikerében. Amikor elindult a művelődési házból, egyben dönthetett: taxival megy, menetrendszerinti autóbusszal vagy esetleg a művelődési ház autójával. A gyaloglást választotta azonban, mert már nem lehetett becsapni: mindegy hogyan megy, csak egyfelé mehet. A gimnázisták is rájönnek talán, hiába viselik másképpen a köpenyt, ha nem vethetik le, bár náluk még lehet értelme a látszat-egyediségnek, mert ezzel erősíthetik kristályosodó jellemüket. Nyár közepe volt, kék az ég, finom felhőfutamokkal, olyan látvány ez, mint amikor egy autó szélvédőüvegén arrébb fújják a porréteget: lendület, könnyedség, szétszórtság. Amikor a két idős tanár elfordította a fejét, ismét elhatározta, hogy azért is gyalog megy, lássák sokan megalázó távozását. Szégyellte, hogy dicstelenül leváltották, de a szégyennél erősebb volt a bizonyítás vágya: a gyalogtúrával közhírré akarta tenni meghurcoltatását. Naivan bízott abban, hogy ettől a pletyka némileg megváltozik, sajnálatot persze nem várt,

43