Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 4. szám - Varga Csaba: Hadjárat haddal (regényrészlet)

tesnek, aki nagypályájú politikusnak indult, aztán váratlanul eltűnt a színről, nagyközségi tanácselnök lett a járás szélén. Félretették — nem az asszony miatt! Állítólag azért menesztették, mert a dolgokról önálló elképzelése volt, s utópikus — ami a hetvenes évek Magyarországán azt jelentette: minőségi — terveket akart a városra erőltetni. Ellenszegülést nem tűrve. A sorozatos kudarcok után egyik megjegyzése legendássá vált: ,,A kisvárosok a megyék kurvái! Önállóságuk annyi, hogy hagyják magukat a központi direktíváktól megerőszakolni.” Anna asszony később, magányába beletörődve, düh nélkül mondta Hevesinek: „Mindig arra keresett megoldást, ami baj volt a városban. Nem félt szembenézni a problémákkal. Ha terveinek negyedrészét elfogadták volna, ötven év múlva szobrot állítottak volna neki a főtéren. De éles logikáját nem bírták elviselni; leleplezett. Te is járhatsz így!”

Katona Annamária betegnek íratta ki magát, mert a jövőépítő tábor előtt ő jelentette Kövesnek, hogy a művelődési házban egy átvételi elismervényt aláhamisítottak; azt azonban nem tette hozzá, hogy csak formai hiba történt, mert a pénzt a hamisítók nem a saját zsebükbe csúsztatták. Ellenkezőleg. Az állam zsebébe. Anna asszony akkor sem, később sem tudta pontosan, hogy miért árulta el az esetet: annyi biztos, hogy nem holmi előnyökért, nem hivatali érdeméremért, nem fülbe- vagy mellre valóért. Igazából csak bosszúságot akart okozni — a vele szemben — érzéketlen Hevesinek, bosszúságot, amiért nem taksálja elég okosnak, kiemelkedőnek, s a jövőtáborba sem hívta meg. Gábor nem tartotta kis képességűnek, inkább olyannak, akinek az uralkodói tehetséghez kevés az ambíciója, ereje, szelleme. Bejelentésének másik oka, hogy valahogy — lehetőleg titkokkal övezve keringő bolygóként — újra feltűnni vágyott, mert lázítóan megalázónak érezte azt is, hogy beosztott maradt, harmadhege- dűs, holott ő is főiskolát végzett, bár esti tagozaton. S mintha akaratlanul másolná az elnökhelyettes magatartását: nagyra vágyik — csak ezt nem tudja véghez vinni. És nem is viheti. Vállalta a judás szerepét, félig-meddig öntudatlanul, mert a kisvárosi légüres térben őt is meglepte az alattomos kényszer: csinálni bármit, ami visszhangot vált ki, rebbenő mosolyért, meleg szóért, ráirányuló figyelemért — bárki is adja azt!

Női szeszély mosolyogva, gyerekes elhamarkodottság és a következmények nem sejtése. El kell neki hinni: álmában — ha álmodott még egyáltalán — sem gondolt arra, hogy ártó szándék nélküli fecsegését kihasználják, s ennek ürügyén Hevesit kíméletlenül felfüggesztik állásából. Pedig nem történhetett másképpen!

Először megrettent, aztán csak szégyellte magát. Kerülte az embereket, bezárkózott a lakásába, s gyanúval méregette a lelkét, amiért nem szenved eléggé! Mert nem szenvedett. Azzal mentegette magát, nem tehet arról, hogy a világ ilyen ocsmány; ő arra számított, hogy legfeljebb —a magasan hordott — orrára koppintanak Hevesinek. De a jövőkutató táborba elszaladt még, ahol az utolsóelőtti napon a felajzott kiscsoportok színjáték-bemutatókat tartottak. Tábori szín/játszás? Dehogy: nem a színek, főleg nem az idegen színek, s nem mások szavainak eljátszása ez, zseniális beleér- zéssel sem. Nem utánzás majom módra, nem röhögtető bohós tréfa, nem csinált fájdalmak eléneklése; semmi smink, semmi ragyogó politúr vagy látványos jópofáskodás, nem lírizálás költői szöveggel, s nemcsak dokumentumok belső dráma nélkül. Annyi talán bizonyos: játék — önmagukról, környezetükről. Saját maguknak. Ősi világértelmezés, önfeltépés, de nem véres — így is fogyott a tudatosult hazugság. Persze maradt még bőven homály és megfogalmazatlanság. Lovas kiscsoportjának tagjai négy kiáltványt írtak: a lakótelep betonóljáról, a családi marakodások elvadulásáról, a szeretet utáni sóvárgásról és az iskola finom önkényéről. íme az egyik súlyos vád: a lakótelep parkjában nem építhetnekWinnetou-sátrat! A hol számonkérő, hol magukat sem kímélő kiáltványokból színpadi valamit eszkábáltak össze: ebben hagyományos szerep épp úgy volt, mint szöveggel egyenértékű mozgás: hajlongás, fetrengés, vo38