Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Ittzés Mihály: Bartók Béla és Kecskemét

Pedig ez a zenei mozgalom még ma is csupa küzdelem, minden talpalatnyi földért kemény harcot kell vívniok zenei művelődésünk kiterjesztőinek. Kezükben az egyedüli fegyver: a remekmű, a géniusz alkotása . . . Ezért felbecsülhetetlen a magyar kóruskultúrának nagy eseménye: Kodály Zoltán most hatalmas segítőtársat kapott a magyar zene másik nagy zsenijében, Bartók Bélában. ...Vokális zeneköltészetünknek egy egészen új világa nyílik meg itt, melynek kristályosán tiszta, éles hegyi levegőjében új, hatalmas éltető lélegzetet vehet a magyar énekkultúra.

És íme: Kecskeméten, a kecskeméti énekkari műveltség vezére, Vásárhelyi Zoltán volt ismét az első kalauz, aki elvezette ebbe a hatalmas új költői birodalomba a magyar énekest. Nem volt könnyű út és azok a kecskeméti, félegyházi, nagykőrösi karvezetők, akik Vásárhelyivel ezen az úton elindultak, törhetetlen idealizmusuknak, magas kulturális célkitűzésüknek, a valódi nagyságért hevülő muzsikus lelkűknek legfényesebb próbáját adták.”

*

A Kecskeméti Dalárda még rövid ideig folytatta ezt a példamutató munkát. A fénykorából hátralevő időből Bartókkal kapcsolatban két budapesti szereplésük emlékét kell felelevenítenünk. Még abban az évben, 1937-ben, »„Magyar Múzsa” jelige alatt a magyar nép sorsát szívén viselő, életkörülményeit kutató fiatal írók és tudósok gárdája rendezett« november 13-án szombaton este a Zeneakadémián Bartók—Kodály— Bárdos hangversenyt, Bartók Béla közreműködésével. Ekkor hangzott el először Kodály híres-szép Ady-kórusa, a Felszállott a páva. A kecskemétiek Kodály Molnár Anna balladájával és a három általuk tavasszal bemutatott Bartók-művel szerepeltek. Jemnitz Sándor, a Népszava kritikusa — más bírálókkal egyetértésben — ekkor is és az egy hónappal később (december 14-én) tartott rádiókoncert alkalmával is elismerően szólt interpretációjukról: Vásárhelyi karnagy „tovább csiszolt és árnyalt Kodály és Bartók már előző alkalmakkor mély hatással előadott művein is.” A Márciusi Front novemberi rendezvényén való részvételével ismét tanújelét adta a „hírős város” híres kórusa, hogy híve, szolgálója a haladásnak, annak a társadalmi fejlődésnek, demokratikus szemléletnek, melynek egyik, talán legfőbb megtestesítőjét joggal látták a kortársak, s látjuk mi is Bartók Bélában, az ő művészetében.

Hogy a kecskeméti haladó értelmiség, a muzsikusok is így látták, így érezték, beszédesen bizonyítja Bodon Pál rövid nekrológja, mely a Kecskeméti Lapok 1945. október 4-i számában jelent meg Bartók Béla címmel. Bartók és Kecskemét mintegy három évtizedet átölelő, utolsó évtizedében nagyon termékeny és intenzív kapcsolatát áttekintő dokumentum-összefoglalásunk zárszavául ezt az írást is idézzük:

„Amint neve köré a gyászkeretet húzom, megnehezül a toll a kezemben. A vak Sors elleni hiábavaló lázadozás uralkodik el rajtam s gátol egyre az írás kötelessége teljesítésében. Nem csoda, hogy így van hiszen hazavártuk Bartók Bélát, hogy segítsen országunk megnehezedett dolgainak rendezésében . . . vele a mai nemzedék egyik legnagyobbja s a magyarság ügyének főtámasza dőlt ki az élők sorából . . .

Bartók Béla sokrétű munkásságában a muzsika síkjáról soha sem lépett le. Mégis világosan láthatja mindenki, aki az ő életművét olvasni tudja (ha másból nem, megzenésített szövegeinek tárgyából, szavaiból), hogy életműve spektrumában ott világít az eszményi demokrácia meleg fénye. Az a fény, amely nem ismer politikai és néprajzi határokat, eljut mindenhová, ahol a szép, értékes és nemes zenei alakban kivirágzott; az a fény, amely nem tesz különbséget, hogy az alkotás a hétköznap emberének, vagy egy zenei lángelmének a leikéből sarjadt-e hanem rávilágít mindegyikre a maga éltető melegével . ..”

Kecskemét nagy fia, Kodály Zoltán hasonló gondolatokat fogalmazott meg, de a képet kiteljesítve, Bartók születésének 75. évfordulóján. A századik évfordulón is időszerű gondolatok, s ide kívánkoznak cikkünk végére (ha nem is Kecskeméten hangzottak el ezek a szavak):

„Bartók neve — függetlenül az évfordulóktól — nagy gondolatok szimbóluma. Az első ilyen gondolat az abszolút igazság keresése művészetben, tudományban egyaránt, s ennek egyik előfeltétele: a minden emberi gyengeségen felülemelkedő erkölcsi komolyság. A másik gondolat az elfogulatlanság különböző fajok, népek sajátságai iránt, aminek következménye a kölcsönös megértés, majd a népek közti barátság. Jelenti továbbá Bartók neve a népből való megújulás elvét és követelményét művészetben és politikában. Jelenti végül a zene áldásainak kiterjedését a legszélesebb néprétegekig.”

Ezekért a nemes célokért dolgozni ma is kötelességünk! Erre tanít minket nemcsak Bartók, hanem az érte, muzsikájáért, eszményeiért síkra szálló hajdani kecskeméti muzsikusok példája is.

86