Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Ittzés Mihály: Bartók Béla és Kecskemét

cikkében így számolt be a nyolcszáz énekest mozgósító hangversenyről:

». . . az első énekkar Salamon Mária tanítónőnek, a gyermek-énekkarok lelkes előharcosának az első kerületi iskola tanulóiból szervezett leánykara. Játékos könnyedséggel énekelték a „játék”, „Ne menj el” és „Jószágigéző” című dalokat. Könnyed hajlékony előadásmódjuk nem is sejttette azokat a feladatokat, amelyekkel a betanítás alatt rátermett vezetőjüknek meg kellett küzdenie. Boldog gyönyörűséggel, szívből énekeltek. A „Bolyongás” című szerzeménnyel a kecskeméti szakirányú iparostanonciskola leánykara lépett ezúttal a nagy nyilvánosság elé. Nemesszeghy Lajos a vérbeli muzsikus műgondjával csiszolta ki a darab sóhajtásszerű szépségeit. Igazi kultúr- munkát végzett. A kiskunfélegyházi, szentjános- téri római katolikus elemi iskola leánykara műsorszáma következett. Mikor a közönség a csupa apróságból álló, százhúsz tagú énekkart látta, szinte nem akarta hinni azt a pontosságot és hangtisztaságot, amellyel daloslélekkel a „Ne hagyj itt” szelíd panaszát énekelték és az előttük szereplő énekkar „Bolyongás”-át megismételték. Méltán büszke lehet rájuk ambiciózus vezetőjük, Seres Sarolta tanítónő. A kecskeméti állami polgári leányiskola énekkara Gedeon Margit tanárnő precíz vezényletével szívvel-lélekkel dalolta a „Bánat” és a „Leánykérő” dalokat.

Hagyományos zenei kultúra és számos nyilvános szereplés sikerével állt ki a félegyházi római katolikus polgári leányiskola énekkara. Tökéletes kidolgozásban hozták számaikat. A „Senkim a világon” és „Levél az otthoniakhoz” panaszos sóhajtása után a „Karahéjja, héjjá" pajzán kötődések hangját ünnepi csendet teremtő szépséggel adták vissza. Zalai M. Terézia a szerzetesruhába öltözött igazi művész szerénységével vezette énekkarát.

A nagykőrösi református gimnázium vegyes gyermekkarával Márton Barna tanár aratott őszinte sikert. A „Ne láttalak volna” és a „Legénycsúfoló” dalokat énekelték a kis énekesek. Az elsőt leheletszerű finomsággal, a másodikat pattogó tüzes, egymást kergető ritmussal, de tévedhetetlen biztonsággal.

A Bartók-ünnepet megrendező Városi Dalárda lépett ezután színpadra. Sok, dicsőséges szereplésük mellé büszkén sorakozhat az a három gyöngyszem, amivel a matiné fényét emelték. A férfikar dacos erővel dalolta a „Huszárnóta” kurucos mondatait. Nyomban utána a vegyeskar nyúlt a mélyebb, fájdalmasabb érzések húrjaihoz a „Keserves” megrázó előadásával. Mintegy vigasztalásként pattogtak ezután a nőikar tréfásan sietős szólamai a „Cipósütés”-ben. Vásárhelyi . . . példát mutatott arra, hogy mit jelentenek ezek a Bartók-dalok és hogy mennyi rejtett szépséget tud belőlük kihozni a művészi hivatás magaslatán álló vezető és a vezetőt megértő és azzal összeforrt énekkar.

Zalai M. Terézia ... a kiskunfélegyházi róm. kát. tanítónőképző magyar egyenruhás énekeseinek élén jelent meg. ... A „Tavasz”-ban a magyar földnek és életnek földtől égig ívelő képét festették. A „Madárdal”-ban az együttérzés hangjának bársonyával simogattak. Ezután jött a „Csu- jogató” hetyke táncnótája. Ezek is gyöngyszemei a dalsorozatnak és egyben büszke kincse annak az énekkarnak, amelyik így tudja megszólaltatni.

... A nagykőrösi református tanítóképző ifjúsági énekkara Márton Barna tanár szuggesztív erejű vezényletével öt dalt adott elő egymás után. Az „Elmúlt időkből” című dalban a jobbágyok tűrő keserve csapkodott. Döbbenetes hatású volt a „botot” szó ki hangsúlyozása.» Az Elmúlt időkből című kórus-triptichon középső tétele után egy korai Bartók-férfikart énekeltek, a Négy régi magyar népdalt, Kecskeméten először, de nem ősbemutatóként.

A Közlöny cikkírója arról is tudósított, hogy „az ősbemutatóról a megjelent kritikusok és maga a mester is a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott.”

A Kecskemét és vidéke április 19-én képet is közölt: a Városi Dalárda a zeneszerző és a budapesti vendégek társaságában a színház hátsó kapujánál. A rövid beszámoló megállapította, hogy „a hangverseny kellemetlen meglepetése volt, hogy Bulla Elma ... nem léphetett fel.” A neves színművésznő Ady-versekkel szerepelt volna a Bartók-koncerten. A zsúfolt ház előtt lezajlott ünnepélyes hangulatú hangverseny szereplőiről röviden, de elismerően írt: „Az énekkarok remekül adták elő a számokat. Messze kimagaslott a Városi Dalárda, mely kifogástalan tudással, tökéletes biztonsággal, a szöveget és dallamot páratlan harmóniában egybeforrt művészettel énekelte.”

Vásárhelyi karnagy a hangverseny művészi előkészítéséből is elismerésre méltóan vette ki részét, hisz meghallgatta a kórusok próbáit, s az új úton gyakorlatlanul induló karvezetőknek segítséget, tanácsot adott. Tóth Aladár április 20-án a Pesti Naplóban megjelent elemző méltatása is a kecskemétiek, s különösen Vásárhelyi érdemeit emelte ki: „A Bartók-muzsika szelleme természetesen akkor bontakozott ki teljes nagyságában, mikor maga Vásárhelyi Zoltán állt a dobogóra a Városi Dalárda nagyszerű együttesével . . . Értékének megfelelően szólt a két szomszédváros kóruskultúrájáról, a félegyházi Constatinumot „zenei szempontból az ország első nevelőintézete” címmel illette, míg a nagykőrösi énekkultúra lendületes kibontakozását nagy meglepetésként értékelte.

Hogy a három város Bartók jegyében egyesült kórusainak érdemeit a Bartók-művek első megszólaltatásában tisztán lássuk, érzékeljük, ismét csak Tóth Aladárt kell idéznünk. „Mikor évenként tavasszal összegyűl ennek az alföldi környéknek éneklő ifjúsága és hangversenyteremben- szabadban felcsendül ajkukon a magyar nép dala, úgy érezzük: megvalósult Kodály költői álma, az Éneklő Magyarország.

85