Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 3. szám - Grezsa Ferenc: Bartók alakja az újabb magyar lírában

nye épp ezt a forradalmár Bartókot, a „futurista” kritikus alakját idézi meg.) A folklór ősi mélyrétegeinek fölfedezése, az „Európa alatti geológia” látványa egybefonódik az egységesülő világcivilizáció látomásával, a „törzs és a gyökerek közötti nedvkeringés helyreállításának” szándéka az elidegenedés modern félelmeinek leküzdésével, a világban való otthonosság és humánus emberiét esélyének megvillantásával. (Nagy Lászlótól Csoóri Sándorig ezt példázzák a Cantata profana lírai parafrázisai.) A kontra- punktos szerkesztés, az ellentmondásokat egyensúlyban tartó „bachi boltozatvetés”

— a művészetek funkciójának részletekbe töredező, elaprózódó fölfogásával szemben

— a szintézisalkotás, az egészben való gondolkodás, a kozmikus távlatosság igénye és lehetősége. (Juhász Ferenc nagy kompozícióit igazában csak Bartók felől lehet érteni.)

A Németh László fogalmazta Bartók-modellt korábban sok bírálat érte. Voltak, akik vélt konzervativizmusáért marasztalták el: múltba, hagyományokba horgonyozza le a magyar kultúra jövőjét. Pedig Németh Bartókban mindig a „Zukunftmusikert” ábrázolta, aki új, egyetemes formanyelvet, egyéni művészetet teremtett. Szekfűék interpretációjával szemben nem a „visszamenőleges hiánypótlást” hangsúlyozta munkásságában, azaz Petőfi és Arany népiességének zenei kiegészítését, hanem az Ady-féle forradalmiságot. Egyesek Németh Bartók-képén a „mélymagyarság” tipológiai vonásait is fölfedezni vélték. Pedig ő — Bartók művészetét elemezvén — mélyebbre ásott, mint a „nemzeti” rétege: a kelet-európai gyökérzetig, sőt a „közös emberi” telérjeiig. Mások — mintha Németh Bartók zenéjében csupán a hagyományos népiesség maximumára és programjára lelt volna igazolást — a modell tartalmát megfosztották általános jelentésétől és puszta folklorizációvá szűkítették-szegényítették. Pedig az író gondolatmenetében a népzene „csak érv egy nagyobb pörben, amely végeredményben az egész kor, az újkori civilizáció szorongató normái ellen folyik” — olvassuk egyik tanulmányában. Németh tudta a különbséget Erdélyi és Bartók között. Bartók: modernség szilárd talajon, népinek és korszerűnek összefoglalása, ötvözete. A polémia végül is Németh javára dőlt el: a költészet gyakorlata — a Bartók-modell megelevenítő hatása a lírában — őt igazolta.

Művészi mérték és ideái: Illyés Bartók-portréja

Ha Németh teoretikusként szállt alá a magyar líra Bartókért vívott küzdelmébe, Illyés a művészet hibátlan fegyverzetében. 1955-ös — a Magyar Műhely közvetlen közelében megjelent — Bartók-ódája valóságos revelációként hatott, s ma se olvashatjuk meghatottság nélkül. Nyilvánvalóvá tette, hogy Bartók zsenije a magyarság számára a történelem kataklizmái közepette is eligazító iránytű. A kétségbeesésben föloldó katarzis, a korfordulók zűrzavarában világító példa. Az elviselhetetlen közállapotokkal szemben fölindultság, harag és tiltakozás magatartása. Elégedetlenség és remény egybe- fonódása, „logikával mérsékelt izzás” (Béládi Miklós).

A vers portré és önarckép, dialógus és monológ határértéke. Két korszakot vetít egymásra: a fasizmusét és a személyi kultuszét — így emlékezés és közérzet, múltidézés és elemzés egysége. Érzelmi világa bonyolultabb, mint logikai menete. A rapszódia tépettségével indul: keserűség és düh kavargásával; a halotti búcsúztatók elégi- kus hangján folytatódik, s az óda sok meditációval fékezett pátoszával zárul. Mértéket e mozgalmasságban a gondolat tart: disszonancia és harmónia egymásra kopírozása. A lét értelmetlen káosz, az erőszak és jogfosztottság állapota, a késleltetett gyermekkor függő helyzete, csupa szenvedés és eltévelyedés. A művészet — azzal, hogy tükröt tart a „zord igazságnak”, s az emberekkel „mint egyenlőkkel” beszél — rendet, törvényt visz belé. „Ki szépen kimondja a rettenetét, azzal föl is oldja.” A világból szitok57