Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 3. szám - Tüskés Tibor: Bartók és a népi írók
A folyóirat 1935. évi 1. száma közli Keszi Imre írását Bartók könyvéről, a Népzenénk és a szomszéd népek népzenéjé-ről. Keszi, aki főként zenei tárgyú könyveket ismertetett a Válasz-ban, korábban a Zeneakadémián folytatott tanulmányokat, s már fiatalon megszerette Bartók zenéjét. 1961-ben írt visszaemlékezésében elmondja, hogy személyesen ismerte Bartókot, „időnként felkerestem, leginkább a Tudományos Akadémia tanácstermében, ahol népdalgyűjtését rendszerezte”. A Válasz-ban írt ismertetés kiemeli, hogy Bartók könyve — „tételről tételre fejtegetvén a csereviszonyt” — mindenekelőtt az egymás mellett élő népek népzenéje közötti kölcsönhatást bizonyítja. „Bartók tudja, hogy népzene és tér- és időbeli elterjedtség nem szubsztancia és attribútum viszonyában állnak egymással, de kauzális kapcsolatban. Az elterjedtség nem valódi kritériuma a népdalnak, hanem oka az igazi attribútumnak, az egységes zenei stílusnak.” A könyv fontosságát abban látja, hogy utat mutat „Egy eszmei Nyugat-, sőt Dél- Európa létezése felé”. Végül „az eddig összegyűjtött mintegy 10 000 magyar népdal egyetemes kiadását” sürgeti. A Válasz 1935. évi összevont július—augusztusi számának élén jelent meg Bartók Béla Miért gyűjtünk népzenét? című tanulmánya. Ma már nehéz volna rekonstruálni, hogy ki kérte a cikket, illetve hogyan jutott az írás a Válasz-hoz. Bartók levelei között 1934. dec. 15-i keltezéssel találtak egy ismeretlen címzettnek szóló, „Igen tisztelt Főszerkesztő Úr!” megszólításé levelet, melyben Bartók „a tegnap telefonon elhamarkodva tett” ígéretét visszavonja: „képtelen vagyok a kívánt cikket ilyen rövid időn belül megírni”. Ki lehetett az ismeretlen főszerkesztő? Talán a Válasz akkori felelős szerkesztője, Németh Imre? Lehetséges, hogy Bartók később mégis megírta a cikket, és az a Miért gyűjtünk népzenét című írás volt? Föltételezhető, hogy a Válasz-ban közölt cikk a Válasz kezdeményezésére is született. Bartók magvas tanulmánya a népzenei kutatás legfontosabb eredményeit összegezi. „Összehasonlítva különböző nyelvű népek dal-anyagát, meglepetéssel fedeztek fel [ti. a kutatók] közös dallamokat, közös szövegeket, hasonló dallamstílusokat; vagy pedig — ennek ellenkezőjeként — azt látták, hogy bizonyos dallamok, vagy dallamstílusok szigorúan elhatárolt területre szorítkoznak.” A feladatot, a további tennivalót abban jelöli meg: „Össze kell hasonlítani az egyes területek anyagát egymással és megállapítani, mi az, ami bennük közös, mi az, ami eltérő. Vagyis a leíró zenefolklore nyomába az összehasonlító zenefolklore- nak kell lépnie.” Bartók látja az eredményt is, amely a tudományos kutatás nyomán teremhet, s látja a politikai okokat is, amelyek megnehezítik a munkát: „Ha valahol, akkor ezen a téren volna a legégetőbb szükség a nemzeteknek egymást serkentő, .szellemi együttműködésre’. De ez a máris hírhedtté vált .együttműködés’ ezen a téren is, csakúgy, mint minden egyéb téren, szinte teljesen csődöt mond.” Bartók levelezéséből és Babits Mihályné naplójából tudjuk, hogy Bartók a tanulmányt 1935. december első napjaiban a rádióban is felolvasta. A rádióelőadás után a tanulmány folytatását Hogyan gyűjtsünk népzenét? címmel Gál Istvánnak adta, aki az írást az Apollo IV. kötetében, 1936-ban közölte. A két írás együttesen Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? címmel először a Molnár Antal szerkesztette Népszerű zenefüzetek sorozatban, Somló Béla kiadásában jelent meg. Amikor a Válasz Bartók írását a Puszták-népe egyik részletének szomszédságában közölte, a folyóiratot már Sárközi György szerkesztette. Sárközi, aki emellett a magyar szociográfiai irodalom nagyszabású vállalkozásának induló Magyarország felfedezése könyvsorozatot is szerkesztette, Bartókkal személyes kapcsolatban állt. 1937. április 18-án Kecskeméten, Kodály szülővárosában az Éneklő Alföld Bartók ünnepén huszonegy Bartók-mű ősbemutatójára került sor. Az ünnepi hangversenysorozaton Sárközi György is részt vett. Ismerjük a fényképet, amely a hangversenysorozat egyik vendégéről, a Nagykőrösi Református Tanítóképző énekkaráról készült (másolata Bónis Ferenc 37
