Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - MŰVÉSZET - Albertini Béla: A szociofotós örökség
gálódásoknak valószínűleg erre a részre kell majd összpontosítaniuk. Arra is fel kell figyelni, hogy a szociofotó hazai kezdete és egész története nem ellentmondásmentes. Az a Haár Ferenc például, aki az1932-es szolnoki szociofotós kiállítás egyik résztvevője, a Paulini Béla által közreadott, a külföldnek szóló reprezentációt célzó Perlenstrauss kötetben nem éppen szociofotós ihletésű képekkel szerepel. . . Reálisan szólva ez is része a korszak összetett, és utólag sem leegyszerűsíthető, leegyszerűsítendő állapotainak. A folytatásban is fellelhetők még tisztázásra, kutatásra váró részletek. Tudjuk például, hogy a szociofotós Sugár Kata férje révén kapcsolatban volt az 1934-ben megalakult Szocialista Képzőművészek Csoportjának egyes tagjaival. A Csoport tevékenységének művészettörténeti feldolgozása folyik, ennek egyik terméke a „Szabadság és a Nép” című, idén megjelent dokumentumgyűjtemény Corvina Kiadó), de a szociofotós kapcsolatok feltárása a fotótörténet adósságaként még várat magára. Mint ahogyan Kálmán Kata munkásságának a népi írókhoz való kapcsolódása sem részletezett. Hogy itt is lenne megismerni való, arra fényt vet az a körülmény, hogy a Tiborc a Boldizsár Iván szerkesztette „Szolgálat és írás Munkatársaság Könyvei” sorozat részeként jelent meg, Szabó Zoltán Tardi helyzete és Kovács Imre A néma forradalom című műve után. Szándékosan nem térünk ki Kassák Munkakörének szociofotós vonatkozásaira, mert talán ez örökségünk legismertebb része. A közreadott képek is nagyobbrészt az e körben folyt munka reprezentánsai. Fontosabbnak tűnik néhány, még nyilvánvalóan ismeretlen kapcsolódó nemzetközi mozzanat legalább vázlatos bemutatása. Említettük már a tavalyi lipcsei nemzetközi konferenciát. A „Sym- posjum zu geschichtlichen und theoretischen Aspekten des Mediums Fotografie der 20-er Jahre” elnevezésű rendezvény gerincét a szociofotós múlt körüljárása, szélesebb körű megismerése alkotta. Hozzá kapcsolódott egy nemzetközi kiállítás, amelyről a Fotografie (NDK) idei májusi száma ad összefoglalót. A tanácskozás egyik legnagyobb tanulságának minősíthető az a felismerés, hogy a téma igényes vizsgálata nemzetközi összefogást igényel — ehhez viszont (ez már az én megjegyzésem) elmélyültebb nemzeti kutatásokra, eredmény-feltárásra lenne szükség, mint amilyenekkel például mi rendelkezünk. Hogy ennek viszont lenne kiindulási pontja, annak bizonysága ismét egy szubjektív megállapítás: a nemzetközi tárlaton, ahol a magyar szociofotó egy harminc képes kollekcióval szerepelt, társadalmi-esztétikai együttes mércével mérve egyenrangú partnernek bizonyultunk. Az is világossá vált, hogy számos izgalmas kérdés vár feldolgozásra az avantgarde képzőművészet, fotó és a szociofotó kapcsolatait illetően — viszonyunk pl. a szürrealizmus fotográfiai vonatkozásaihoz, a Bauhaus-iskola produktumaihoz és a Neue Sachlichkeit (Új Tárgyiasság) eredményeihez. Úgy tűnik, hogy a környező országokban előbbre tart a munkásmozgalom és a szociofotós tevékenység konkrét viszonyának feltárása is. Hogy a fentiek miért fontosak, s a pusztán adatgyűjtő fotótörténeten túlmutatok, arra a folytatásban próbálunk választ adni, ahol az örökség továbbélése kerül az elemzés centrumába. KÁRÁSZ JUDIT LENGYEL LAJOS 76
