Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - MŰVÉSZET - Buda Ferenc: Rajzok az időből
MŰVÉSZET RAJZOK AZ IDŐBŐL Belső- és Közép-Ázsia beláthatatlan térségei a történelem előtti koroktól kezdve hordozzák Földünk arcának emberi vonásait. Elődeink létéről, tevékenységéről tanúskodó leletek — szerszámok, sziklarajzok, őskori telephely-maradványok — sokasága került napvilágra s bukkan elő napjainkban is a Kaszpi-tenger mellékétől Dél-Szibérián s az Altájon át egészen a széljárta Mongóliáig. Mennyiségük úgyszólván megszámlálhatatlan, mint ahogy az általuk felölelt idő homályba vesző, félelmetes íve is csak bajosan tekinthető át az arasznyi emberi élet vakondtúrás-magaslatairól. Sokan kutattak s kutatnak jelenleg is e lelőhelyek után, számos esetben másirányú — pl. földtani —vizsgálódás során a véletlen vezetett nyomukra. Ismereteink bővültével napról napra oszlik a körülöttük terjengő köd, s bár az új adatok nyomán támadó kérdések száma is szaporodóban van, mind bizonyosabbá válik, hogy az emberi kultúrának legalábbis egyik bölcsője ott ringott valaha távol a világtengerektől, e hatalmas szárazulat: Eurázsia legbelsejében. Ősi tábortüzek elhamvadt ezrei rétegződnek egymás fölé időtlen idők óta Kazaksz- tán isten háta mögötti hegyei, szurdokai mélyén is. A. G. Medojev alma-atai régészgeológus az életét szánta rá, hogy föltárja s az adott lehetőségek határain belül közkinccsé tegye a Kazaksztán területén található sziklarajzokat. Sokéves kutató munkájáról számos szaktanulmányban adott számot, míg végül egy összegzésnek — de kezdetnek is — szánt könyve révén a szélesebb olvasóközönség is megismerkedhetett két lelőhely: Szári-Árka és Mangislak sziklarajzaival. A könyv — A. G. Medojev: Sziklákba rótt rajzok — két éve jelent meg Alma-Atában, s a népszerűsítés szintjét messze meghaladó tanulmányon, valamint a jegyzetanyagon kívül száz sziklarajz reprodukcióját tartalmazza. Részletes méltatására és ismertetésére, sajnos, nincs helyünk — a könyv egyébként a Népművelési Intézet gondozásában belátható időn belül magyarul is meg fog jelenni — annyit azonban illendő elmondanunk, hogy a szerző példamutató alapossággal, természettudományos, régészeti, történelmi, esztétikai ismeretekkel egyaránt fölvértezetten végezte munkáját, jól tudván: a régészetnek eme szűkebb, de meglehetősen szövevényes területén is csak az egyéb tudományágakra való tájékozott kitekintéssel, azok összehangolt segítségével lehet előbbre lépni. Egyetlen kurta idézet mindazonáltal idekívánkozik: legalább jelzésképp érzékeltesse az emberi kultúrának ama távoli tájon az ősidőktől napjainkig tartó folyamatosságát. ,,A harmadik öntésterasz területét páncélként borítják a korai és késői paleolit kőiparának példányai (. . .) Ez a terasz egy óriási nekropolisz (kazakul: bejit) emelvényéül szolgál, amelynek különböző kőépítményei a legutóbbi háromezer esztendő folyamán létesültek. E „múzeum” kronológiai skáláját a 20. század harmincas éveinek sziklarajzai zárják. Ezeket aSahbagataszaj völgy jobb oldalának mészköveibe rótták,a mecsettől délnyugatra, a folyás irányával szemben. Fő tárgyuk: egy tehergépkocsi-oszlop.” Folyóiratunk e havi számában Kazaksztán sziklarajzaiból közlünk néhányat mutatóba, A. G. Medojev könyve nyomán. Magukért beszéljenek. 71