Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Megay László: Este a Kandúrnál (elbeszélés)
— Mondom, hogy kit! Szállingóztak már haza a többiek, az ajtóban hallgatták a vitát, figyelték, hogy csomagolok. Szekeres gondolt egyet, és az öreg ágya alá bújt, kilökött onnan egy csomó szép szál deszkát. — Nem Júdás miatt alszik Göbölyös ma az utcán, hanem a jóságos Jézus miatt! — Kinek a fája ez? — Ne bántsd, az enyém! Az öreg megszégyenült Volna, hanem Szekeres kirámolta a többi ágy alját is. Volt ott minden! Locsolócső, szerszám, csaptelep. — Kell, hogy rendőrök sétáljanak itt? Valóban nem kellett senkinek, különösen pénteken nem. Ilyenkorra gyűlik annyi deszka, szeg, ilyen-olyan drót meg vas az ágyak alatt, amennyit egy ember elbír a vasútállomásig. Ki ólat épít otthon, ki házat, de mindenki épít valamit. Még az is gyűjti a lécet a cserepezéshez, akinek a háza a fejére dől. Nem is volt több vitatkozás, csak annyit kellett még mondani: a csomagomért visszajövök. * Ráfi, vaságya szélén ülve kisámfázott, fekete cipőjét lehelgette, úgy törölte fényesre egy szakadt zászlódarabbal. Az ő házában tartották a felvonulási zászlókat is, a két- meg hárommétereseket, mert agyár újat vett minden évben, de a régieket nem merte kidobni senki. Ráfi őrizte őket, csak néha adott egy-egy nyelet a fiatal takarítónőknek a seprűhöz. Ilyenkor leszedte a vásznat, gondosan eltette, jó lesz ez még valamire. Most egy kicsit zavarba jött, másik rongyot keresett, de már elment a kedve a cipődörzsöléstől. — Csak vászon ez is — magyarázkodott. — Kérdeztem én? Tőlem beletörölheted akármidet. Folytasd. Nem akartam Ráfit megbántani, mégis megsértődött, vagy inkább furcsa lett. Bámult egy kicsit, letette a rongyot. — Te, Sándor, nekem ezek a dolgok még jelentettek valamit. — Mikor? — Két-három éve biztosan. Nyolc éve meg lelőttem volna, aki ilyet tesz. — Lett volna mivel? — Talán . . . Mit adjak? Erre én bántódtam meg. Azt hiszed, mindig színes papírt koldulni jövök ide? Ráfi már a nyakkendőjét bogozgatta. így, fehéringesen óvatosan kerülgette festékes vödreit, talán azok húzódtak el tőle. Igaz, most nekem sem jött a számra, hogy agyoncsaplak, ha még egy szót szólsz, vagy belemártlak a vödrödbe. — Valamiért csak jöttél? Elordítottam neki szépen, rendesen, mi történt velem. Nem tudom, miért kellett vele ordibálni, mondhattam volna csöndesen is. Az bosszantott, hogy ő fehéringesen, nyakkendősen kisétál ebből a rohadt itteni világból, amikor akar, és hiába a barátság, csak itthagy minket prolinak. Később az mérgesített, hogy értett Ráfi a magas hangból, mert kiröhögött: — Te nem vettél otthon tiszta nadrágot, ha a Máriás lányokat hajkurásztad körmenet után? Előhalászta valahonnan a sufnikulcsot, és a kezembe nyomta. 38
