Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Megay László: Este a Kandúrnál (elbeszélés)
— Minden tetszik. Az is, hogy ilyen szép kövérre hizlalták a havi huszonöt forintomból. De mindegy. Magát az erdőbe küldték. A Göbölyös nem én vagyok. Kérdezzen meg valakit! — Hogy hívják ezt az embert! — ordította, és jöttek a rakodók cirkuszt látni. — Nem tudom — forgatta szemét az Ezredes. — Tényleg, minek hívnak téged? — Olyan cigány pofád van! — nézegetett Orsós Gyuri — Kalányos vagy! De Csiszár, Kolompár is lehetsz. — Én egy Göbölyös nevűt keresek. — Amelyik lopott? — kérdeztem. — Azt. Elment az emberem. — Fiú, megkergültél... — Mért mondta ez magáról, hogy lopott? Orsós Gyurinak derengett valami: — Nem értik testvér az eszed járását... Te úgy tettél, mint a mi fajtánk. Rázzuk az öklünket és ordítozunk — csak lefog valaki, akkor nincs szégyen, ha verekedni kellene és nem merünk. De téged itt le nem fognak. Súgnak, hogy adj neki! Adtál, de holnap csomagolhatsz. Rosszkedvű lettem. Nem az elveszett ágy miatt. Ha most kérem a papírjaimat, egy óra alatt leszámolok; holnap másik gyárudvaron trógerolok valamit, holnapután más ágyban ébredek. Jobb is lesz talán, mert a mienknél rosszabb szálló nincs a városban. De ott nem tudják, ki vagyok. A megszokottból a magamféle nem szívesen hurcolko- dik. Magam előtt láttam az embert, akit tegnap este lökdöstek a többiek a sötétben, a vaságyak között. így marnak ki holnap mások engem is. De megszelídíti az embert rossz nap után egy bitang éjszaka! Délután olyan csöndben kérdeztem csomagolás közben ettől a Szekerestől, mint egy elsőáldozó fiú: — Mit fizettek ezért? Mennyi a júdás-pénz egy beköpött parasztért? Kinek vagy te itt bizalmas embere? — Azt nem tudhatod! — Mit, te? Hogy irodákba mész mesélni, amit kifülelsz? Legalább igazat mondanál! Szakmád van, abból megélsz, de akkorát ezzel se nyújtózhatsz, hogy nagyfejű legyél. — Nem mondtam, hogy csináltál valamit. De azért bevittek?! Nem jó az senkinek, ha utánad járnak. Rossz hírünk van így is. Egy öreg az ágyán ülve kolbászt és savanyú uborkát evett. Épp befejezte, a bicska hegyével a szájában kotorászott, ujját fölemelte, hogy beszélni akar: — A magyart az Isten megátkozta, mert nem jár templomba! Azért marjuk egymást, mint a farkasok. Azért árulja be egyik a másikát. Régen is elárulta, de nem titokban. Szekeres hét színt váltott. Nem tudta, hogy mit kezdjen az öreggel. Az csak hálni és hallgatni járt ide. Tíz szavát nem hallottam egy év alatt. — Én nem Júdás vagyok, öreg. Bizalmi. A rendért felelek! — Akkor tanulj ebből: Régen nálunk szombat esténként néha bedugta a fejét a kocsmaajtón egy csöndértizedes. A Szlatki Jóskának intett, hogy kifelé. Kinn megkérdezte: — Ki helytelenkedik? Ha Jóska nem mondott nevet, pofont kapott. Akkor kitaláltuk, mondja a gazdalegényeket. Harminc holdon és két lovon felül egy tizedes nem pofoz. A gazdafiúk előre mondták, hogy ki következzék. A végén bort fizetett Jóskának, aki azt akarta, jelentsék róla, hogy duhajkodik. Összefogtunk, ha csendőr jött, pedig sokszor megállt a bicska köztünk az asztalban. — Meghaltak a csendőrök, öreg! — Azért nincs kakastollad, Szekeres! — Ezért magát följelenthetem! 37
