Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Megay László: Este a Kandúrnál (elbeszélés)
Villanyt gyújtott, s a fénytől hunyorgó emberek közt összeszedte a motyóját. Horpadt mellű, erős karú férfi volt, gyönge törzsre, keskeny vállra a lapát növeszt ilyen karokat. A buggyos, madzagos alsóban még soványabbnak mutatkozott. — Ne menj el, pajtás —fogta szelídebbre Szekeres. — Csak nem bántódtál meg? — Gyávák vagytok — fordult az öreg Bugjó a falnak. — Ha húsz évvel fiatalabb vagyok, vasvillát belétek és jóccakát! Nem szórakozni jött ide ez az ember, hanem aludni. Agy mindenkinek jár, aki dolgozik, még ha ilyen ólban is. — Befoghatja, papa. Az ember már öltözködött. Kis faládába rakta, ami nem fért a hóna alá, aztán indult kifele. — Jó éjszakát. Sötét lett megint, és végre csönd is volt. Fölkapaszkodtam az ágyamra valahogy, de nem akarózott elterülni benne. Mintha egy idegen helyét foglaltam volna el, aki hazajöhet. Nem is tudom, hogy eddig miért gondoltam a magaménak. Ha száz nem aludt benne előttem, egy sem. A többi ágy vagy tízszer váltott gazdát, mióta itt vagyok. Csak Bugjóval és Gyurival vagyunk itt régiek. Reggel már sokan álltak a hosszú pléhvályúnál, ami nálunk a mosdó. Az udvari csaphoz mentem. A padra állítottam a beretválkozó tükrömet, de minden pillanatban ösz- szecsuklott, a penge sem fogott rendesen a hideg víz miatt. A Kandúrba menni nem akartam, a másik kocsma messzi volt. Mire a gyárba értem, már párba álltak az emberek— mert egy kocsiról ketten rámolunk—, és nekem rossz társ jutott. Rendes ember ez, de reggeltől délig nem nyitná meg a száját. A többiek beszélgetnek munka közben, ez olyan, mint a hal. És nincs megállás mellette egy percre sem, mint egy emelőgép, úgy dolgozik. Ő bírja, a másik meg közben megszakad. Nem kap többet mint más, de fél szemmel a szomszéd kocsit lesi — mennyire vannak. Neki kell előbb lerakni a vasat, ha belepusztul is, és így megy egész nap. Délután röhint egyet az elsőség örömére, és kész, jó napja volt. — Nem lóverseny ez! — mondjuk neki, de csak bámul az égre, és indul a következő vasrúdért. Délben már szakadozott a bőr a tenyeremről, pedig nem tegnap kezdtem. Az váltott meg, hogy kerestek. Egy irodista tőlem kérdezte: — Melyik a Göbölyös? Ő a gyári szakszervezet valamije. — Legalább ismerjük egymást. Járt a szálláson? — Onnan jövök. — Vitt ki új lavórt, súrolókefét, meszelőt meg villanykörtét? — Ne azzal törődj! A gondnok mondta, hogy valami rendőrségi ügye van. — Összetévesztettek valakivel. — Mikor lesz vége az eljárásnak? — Eleje sincs. — Aha. A szállóbizalmi azt mondta, hogy magát kizárják. — Bizalmi nálunk nincs! — Van, Szekeres Károlynak hívják. — A kőműves? — Az. Megnéztem a szakszervezeti embert. Jobban tudja, mi újság a Ravatalozóban — ahogy a szállót hívjuk —, mint én. Három éve alszom ott, de bizalminak a hírét sem hallottam. Pont Szekeres lenne az?! — Nem tetszik valami? 36
