Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Megay László: Este a Kandúrnál (elbeszélés)
a rendes cigányokkal, mert van köztük rendes is. Meg demokrácia Van, és a cigány mindenhova bemehet, de nem azért, hogy belepofázzon, mennyit iszik Batka József! Józsi elfelejtette, kire haragszik és mért szónokol. Hirtelen megölelte Gyurit: — Én becsüllek téged Gyurikám. Csak ne lopj! A többi cigány lopjon, amennyit akar, te maradj becsületes, mint Batka Józsi. Gyuri szorult az ölelésben, mi röhögtünk, pedig nincs mulatni való az ilyeneken. Akinek se háza, se szakmája, és koros már, a családja pedig kétszáz kilométerre innen, tömésfalu öreg portán lakik, az, hogy kaparjon magának valamit, előbb-utóbb Batka Józsi lesz! Először még tartja magát, esténként kimosdik rendesen, és kiáll nézelődni egy forgalmas utcasarokra. Sörét a kocsmaajtónál issza, hogy lássa, kint mi történik, jön-e falubeli ismerős, akivel beszélgetni lehet. De ez a szokás is elfogy benne lassanként. Később már inkább a szállás előtt, a pádon üldögél a többi unatkozóval, hogy munka után ne kelljen inget, ruhát váltani. Olyan kocsmát keres, ahol a küszöb előtt nem kell bakancsot törülni. A Kandúr pont ilyen. Ez a macska nem engedi el az egeret. Egyre kevesebb pénz megy el a családnak, de minek is menne? Az otthoniak megszokták, hogy férfi nélkül boldoguljanak, mint a régi amerikások asszonyai. Nem kell sok, és a batka józsivá lett ember cipőben ébred. — Az hogy lehet? — adják sokan a hülyét, ha ilyet hallanak. — Mit szólnak a szállóbeliek? Káromkodnak! Veszekszenek is néha.. Olykor kidobnak valakit. És jön helyette egy ugyanolyan, aki büdösebb mint a régi hálótárs, mert annak a szagát már megszokták valahogy. Az embernek nincs szaga? Nincs a fenét! Másképp bú'zlenek az alföldiek, másképp a nyíriek. Ezt én mindenkinél jobban tudom! A mi szállóink nem az utcáról nyílnak. Régi raktárakból, barakkokból gányolták össze őket, jó tíz évvel ezelőtt. Meszelés, egy zuhany húsz embernek, vaságyak, bádogszekrények és jézus. Ötvenben-ötvenkettőben nem válogattak az emberek. Most meg azokat fektetik ilyenekbe, akik ma sem válogatnak ... Ha valaki ügyes, így is kifog egy jó ágyat. Az enyém például — balkéz felől a fölső —, a legjobb. És rendet tartok ott mindig. Föntről körülnézni persze nem nagy gyönyörűség. Látni a szekrények tetejét, ahol két-három éve odavágott rossz csizmák, zubbonyok, üvegek vannak. Mintha vastag egérszőr nőtt volna rajtuk, a vattás portól olyanok. Ma, a rendőröktől jövet ez sem szúrja a szemet. Aki finnyás, különben sem viszi semmire, háza, kertje se lesz. Az enyémhez már csak ötezer tégla kell, cserép, ajtók, ablakok. Nyugodtan mondhatja Batka Józsi a Kandúrban holnap is: — Zsugori paraszt ez a Göbölyös, meg nem hívna egy pohárra, ha angyalok vakarnák a talpát érte, akkor sem! Zsugori vagyok neki, de mit tud ez a Batka fölmutatni? Ha megtudja, hogy ma gyalog jöttem haza a város közepéről, mindenfélének elmond. Pedig nem a pénz miatt talpaltam idáig, hanem mert jó volt ezt az estét útközben elfelejteni... Ha sokáig gondolkodom elalvás előtt, csak az jön elő, ami minden rossz napon: Mi a fenét keresel ebben a városban, Göbölyös Sándor? Azon az estén nem tudtam ilyeneken gondolkodni. A portás mikor fölzavartam, úgy tett, mintha az apja lelkét látná pizsamában: — Baj van, Göbölyös! — morogta és nem akart beengedni. Azért bementem. Az ágyamról a lábát lógázza valaki, és éppen akkor szedi ki a ládámból az ennivalót. Csak az volt benne, pedig éppen azt nem szabad tartani a svábbogarak miatt. Orsós Gyuri lát meg először, nagyot ugrik örömében: — Mégis elengedtek? — Az istenbe ne engedtek volna! Mit csináltam én? — Halottról beszéltek az emberek — hervadt el Gyuri öröme. — És, hogy nálad valami kést találtak . . . 34
