Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - Megay László: Este a Kandúrnál (elbeszélés)

Ráfi. Még ez sem mindegy! Először „ünnepe” volt, de nem fért a falon, át kellett menni vele az irodaház oldalára, és az igazgató maga jött az utcára üvölteni, amiért eirondí- tottuk az új vakolatot.

Ráfival összebarátkoztam azért. Tényleg sok iskolát járt ember, tud rajzolni, festeni. Egy húszasért bárkinek az öltözőszekrényére pucér nőt pingál, de úgy, hogy az alfelébe lehet a kulcsot bedugni. Ebből baj lett egyszer, Ráfit kidobták volna, ha nem várnak éppen egy nagyfejú't a gyárba. Kellett, hogy másnapra minden kerítésléc éljenezzen. Ráfi útilapu helyett két segítőt és új vödröket kapott. Akkor mondta; hagyjam a fenébe a trógerolást, kitanít, megélünk ketten is, majd elintézi a dolgot.

— Öreg — magyarázta, — ebben az országban mindég lesznek falra festhető jelszavak. Csak ésszel kell festeni, nem pemzlivel! Meg kell várni, amíg helybe hozzák a festéket. Azt pedig be kell osztani. Nálam napi másfél betű a norma, három hónap alatt járom körbe a gyárat. Azalatt az elejét lemossa az eső, kezdhetem élőiről ... Ki van ez számítva.

Jó most így, hazafelé Rafira gondolni. Otthonos érzés, mert jó cimbora, talán ő az egyetlen. Fiatal, de félig már ősz. Állítólag saját háza van, csak a felesége lakik benne. Ritkán jár haza, de akkor rendesen megborotválkozik, fehér inget húz és nyakkendőt köt. Sietve lenyel egy féldecit a Kandúr pultja előtt, már szalad is, és két-három napra eltűnik. A nyakkendős Ráfit a csapos Berci „művész úrnak” mondja, mintha elfelejtette volna, hogy tegnap tegeződtek. Berci nem gúnyolódik, maga sem tehet róla, de mindig Ráfi blokkját veszi el elsőnek, hatízen állnak előtte, akkor is. A pohár alját végigsímítja a mosogatóronggyal, tenyerén nyújtja a felest.

Máskor nincs vele kivételezés. Tudják róla, hogy a gyárudvaron egy kis kamrában lakik, ragasztók, lécek, festékek között, és hogy ő fest a gyárban minden feliratot, színes táblát a felvonulásra, de ha megkérik, csinál mást is, néha nyaralót tervez a fejeseknek. A kamrában nagy a forgalom, ott lehet a legjobb kávét inni, mert neki mindig visznek ezt-azt, kávét is.

Itt, a szállóhoz vezető út mellett is szükség volna Ráfi ecsetjére, hogy ne legyen olyan szürke minden. A szürkeséget nem lehet megszokni . . .

A múlt héten gázcsövet fektettek a gyár előtt. Úgy bámultam a csákányozókat, mint régen a cirkuszosokat. A csákány és a lapát csak tégladarabokat, követ Vetett ki. Úristen, itt minden romra épült, föld nincs is a város alatt! A fák gyökerei féltéglákba kapaszkodnak, a törzset aszfalttal öntik körül, és ahol egy tenyérnyi föld marad, az kemény, mint a beton. Ez az eső a kőbányai fákon nem sokat segít, a víz az aszfalton és az olajos földön elcsorog a legközelebbi csatornáig, reggel már nyoma sincs.

Ä sarkon a Kandúr ablaka még világít, nem sokkal múlt tíz óra. Berci ilyenkor kasz- szát csinál, hány hordó sört, hány liter pálinkát mért ma, mennyi marad a bevételből, amit zsebre tehet. Minden négy korsó sör után az ötödik az ő haszna. Ő mérne rendesen, de meg is ölnék, ha kivárná, míg a sör habja lecsöndesedik, mikor húszán várnak a sorukra. Én nem tudom, mennyit keres, de nem sajnálom tőle. Amilyen népek vannak itt, tízig telerondítják a Kandúr falát, és azt neki kell eltakarítani! Batka Józsi tegnap azzal dicsekedett, hogy tíz év alatt egy ház árát eresztette ki magából a Kandúr mögött. Orsós Gyuri megfelelt neki: — Olyan ház árát Józsi, amiben disznó lakik, mint te magad! Mindig mondod, hogy a roma nem szeret dolgozni — és tényleg nem szeret —, de olyan cigányt nem sokat láttál, aki nem hagyja abba az ivást, ha egyszer berúgott. Akkor már csak a pénz csorog, meg a nadrágod alja! Látszott Batkán, hogy retteneteset tenne a Gyurival, ha volna bátorsága, így csak a szája járt:

— Én nem lopom a pénzt! Mert Vannak, akik lopják! Vannak ... De nem engem csinál a pénz, én csinálom őtet. Ha eliszom, eliszom! Értve, Orsós úr? Nekem semmi bajom

33