Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - Megay László: Este a Kandúrnál (elbeszélés)

embert, az nem indul utána, véres ruhában, egy korsót fölhajtani... Ha letöltőm a büntetést az óra és a pénztárca miatt, a börtönből jövet fehéren állok, mint a hó. Egy ideig havonta behívnak a rendőrségre, hogy megkérdezzék, mint vagyok.

A szálláson lakott már rendőri felügyeletes, megkeresték néha, beszélgettek vele egy sarokban. Nem lenne rossz, ha egyszer tőlem kérdeznék: mi van veled, Göbölyös Sándor?

Tizedszer jött be a kopasz, de most a körme közt hozta az igazolványomat, amit még a kocsiban gondosan zsebre tett. Kiállított egy papírt, megnézte hány óra van, ráírta.

— Maga elmehet! A kilépőt adja le a kapunál.

Kint esett. Langyos cseppek pancsoltak friss tócsákban. A kapitányság benn van a városban. Erre nem szívesen sétálok, mert lépésenként nekem jön valaki, vagy pedig én állok meg hirtelen, hogy kikerüljön, s akkor hátulról lépnek a sarkamra. Itt nagyon útban lévőnek érzi magát az ember. Talán azért Van ez nálam, mert nehézcsontú, lassú járású vagyok, az itteniek fürgék és vékonyak. Különösen a nők. Nem tudom, mit lehet ezekkel afenekesincs asszonyokkal kezdeni! Bár igazság szerint mindig szerettem volna elkapni egy ilyet. A mi vidékünkön nem öv tartja a szoknyát, ott a harmincéves asszonyok már lassú járásúak. A mellüket elkötik, tomporukat sok szoknya vastagítja, fejüket kendő fedi homlokig. Aki közülük nyáron nem köti meg szorosan a kendővégeket, az dőljfelkatinak látszik a többi között. Nincs olyan szép, hullámos hajuk, mint a kirakatok előtt sétálóknak. Ők talán a könnyű esőt is játéknak hiszik, úgy tartják az arcukat felé. Ez még a nyelvét is kidugta, hogy arra permetezzen. Ha felénk lakna, akkor most pendelyben és meztélláb a tyúkokat hajtaná befelé, az öregujja mellett elő- nyomakodna a sár, bottal piszkálná le a tornácon. A többit, ami a talpára ragadt, csizmatisztító vason imádkozná le. Örülne, hogy esővízzel telik a dézsa, és holnap elmarad az öntözés, de nem nyújtaná ki a nyelvét a csöppöknek semmiképp. Eszébe se jutna. Ha mégis, félne, hogy az ura észreveszi és hozzávág valamit.

Ezek tanultabbak, mert városiak. Szebbek is valahogy. Jó volna ilyen asszonynak nekem, csakhát nem szeretném, ha az én feleségem vékony szoknyában sétálna mások előtt, és mindenki látná a fél combját. Jó volna vele este a kirakatok előtt sétálni, mert este jó a városban.

Egy nő megállt: — Hogy nézel ki?! — szörnyülködött, aztán gyorsan elment, összetévesztett valakivel.

Hát nem nézek ki valami fényesen. Legközelebb kiöltözöm, mielőtt a Kandúrból a rendőrségre cipeltetem magam,és esernyőt viszek. Akkor ezt az asszonyt megszólítom, vagy legalább felelek neki, hogy „mostmár maradjunk az ismeretségnél, igyunk egy üveg bort valahol az esőre, meg arra, hogy ő is faluról jött. Látszott rajta, akárhogy festette magát, akármilyen ezüstös blúzt viselt, vagy éppen azért.

Ilyen nőkkel van tele a város szombaton. Kettesével-hármasával kávéznak, iszogatnak. Ha oda mennek, ahol zene is van, nézik a táncolókat, ahogy a záróra közeledik, egyre hangosabbak. Melléjük ülhet, aki nem részeg és rendesen felöltözött, aztán az egyikkel megbeszélheti, hogy holnap itt... Mindig kiderül róluk, hogy szálláson laknak, oda férfit vinni nem lehet, ők különben se vinnének, de jövő vasárnap búcsú lesz otthon, a faluban. Közben ég a szoknya rajtuk.

Villamosra is szánhattam volna, de mint aki berúgott egy lakodalomban, és toronyiránt, kertek alatt, csipke- és kökénybokrokon keresztül igyekszik éjjel haza, elindultam gyalogosan. Az egyik sarkon majd átesett rajtam az Ezredes. Nem úgy nézett ki, mint aki reggel hattól délutánig vasat trógerol. Kopott, de jó kabátja volt, fehérhajú nő kapaszkodott belé.

— Hó, ez a Göbölyös!

31