Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Megay László: Este a Kandúrnál (elbeszélés)
MEGAY LÁSZLÓ ESTE A KANDÚRNÁL Az én ágyam balfelől a fölső. Nem a legjobb a tíz közül, de azért nagyon jó. A fölsők jobbak, mert este, amikor elalszik az ember, nem rázzák meg a vállát minduntalan, hogy Jóska, adj egy húszast, még nyitva van a Kandúr. A fölső ágyra nehéz fölmászni, ha részeg valaki. A töltés melletti kocsmát hívjuk Kandúrnak. Egy nagy gödörben van, a töltésről csak a tetejét látni, a tetőn pedig nyáron mindig macska ül, néha három is. A Kandúr este tízig nyitva van, onnan öt perc az út a szállásig. Ha csak ketten mennek el innen tőlünk, fél tízkor még az egyik beállhat a pénztárhoz a sorba, a másik megjárja az utat ide és vissza, míg a cimbora sorra kerül. Mert fél tízkor holt biztos, hogy nincs már pénze egyiknek se. Négykor végzünk a munkával, és estig az Isten pénze is kevés lenne a Kandúrban, kivéve a fizetésnapot, de akkor az öreg Búgjon kívül mindenki hazautazik. Neki nincs hová, azt mondják, a házát Szabolcsban eladta a fia az öreg feje fölül. Még itták az áldomást, amikor ez a Bugjó berúgott, és fölgyújtotta a lefoglalózott házat rendesen. A foglalót vissza kellett adni, és lakni is kellett valahol, ezért jött az öreg Pestre dolgozni. Tavaly még az én mostani helyemen aludt, de ott nem Volt jó neki sem. A Kandúrból jövet sose tudott fölmászni, létra ugye nincs, csak amolyan kapaszkodó. Egyszer azért föl tudott, de le is esett azonnal. Nagyon véres Volt a feje és nyöszörgőit csak, hogy irgalmazzatok kedves pajtások, meghasadt a fejem, segítsetek! Akkor már lámpaoltás Volt, mert szigorúság van, tízkor oltani kell. Én fölgyújtottam a lámpát, a többiek meg ordítottak, az egyik azt kiabálta: megszúr, ha nyugton nem maradok. Mondom: leesett ez az ember a fölsőről, tán meghasadt a feje is. — Fölkel az! — mondta az Orsós Gyuri. — Ha mégsem, piszok disznó az ilyen, ott dögöljön a mocskában, ha egyszer belefeküdt! . . . Azért nem hagytam ott. Á sötétben ráfektettem a pokrócra, a lábtól való csücsköket megfogtam, és kihúztam a folyosóra. Nem volt könnyű, mert küszöb is van, és az rossz volt a fejinek. Végig egyedül húztam, senki sem segített. Kint a portással megnéztük az öreg fejit; nem hasadt meg, csak ecetes ruhával kellett jól kimosni, mert azért összeütötte nagyon, különösen az orránál. A részeg ember ha elesik, mindig a szeme és az orra közt veri össze magát, nem tudom miért, de így Van. A múltkor rendőrök voltak nálunk, mert a Kandúr mellett, a töltésen egy embert találtak a fűben véresen. Azt hitték, hogy közülünk ütötte meg valaki. Mondtam is nekik: az orratövét nézzék, abból kiderül: orron vágták, vagy az arcára esett. El is mentek a rendőrök, mert az egyik közülük alföldi parasztgyerek Volt, ő mondta a másiknak: úgy van az, csakugyan ... Ez a Bugjó az ecetes víztől persze kijózanodott. — Nézze — mondtam neki — cseréljünk, mert maga leesik máskor is. Ha meg fönnmarad, az se jó, mert mikor nagyon berúg, maga alá szokott vizelni, és ha átcsöpög a matracon, olyankor öreg, nem öreg, én úgyis megverem magát, mert ilyenkor muszáj, ha én vagyok alul! — Sose vertem meg, mert szerettem az öreget, de ezt nem mondtam neki: reggelente úgysem emlékszik már ... így kerültem a fölső ágyra, és azóta más ember vagyok. Elsősorban is: onnan kilátni az ablakon. Az ablakot ugyan nem nyitjuk ki, csak amikor takarítanak, de húz rendesen, így fönt mindig jó a levegő. Ha az ember ott kifeszít egy madzagot, arra lehet egy lepdőt akasztani, és akkor olyan az egész, mintha saját szobám volna. Persze, tilos az ilyen, a gondnok szólt nekem is, hogy vegyem le, vagy ő szedi le. Ez a gondnok rendes ember, régen rakodó Volt, de a jobb keze beszorult Valahová, azt nem tudja használni. Mondom neki: bátyám, az nem lenne jó, ha leszedné, mert magának egy keze van, nekem meg kettő, egyik nagyobbat üt, mint a másik. A gondnok azóta nem köszön 26
