Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - Megay László: Este a Kandúrnál (elbeszélés)

még a Kandúr pultja előtt sem, pedig ott szereti egyik ember a másikat, hiába mondják, hogy a pityókások verekedősek, az csak ritkán igaz.

Az a függöny sok bajt csinált nekem. A szobában már öten is leszedték volna, egyszer sikerült is, mikor hazautaztam. Nem mondták meg, ki volt, de elkaptam a Gyuri torkát, mert mindig az van a legnagyobb hanggal, szorongattam egy kicsit, hogy né: kár lenne megfulladni egy függöny miatt! Mindjárt kivallotta, hogy kik szedték le. Ő is benne volt persze. Amíg vissza nem akasztották, addig tartottam a Gyurit nagyon. Másképp beszélni ezekkel nem lehet, mert mindenféle ember lakik itt... A folyosó végiben van egy kis szoba, ahol főzni lehet. Ha kettőt fordul az ember, háromszor lopják el a lábost, pedig még meg se főtt a leves. De nem a levesről beszélek, hanem a függönyről. Amögött én olyan rendet tartok, hogy akárki megnézheti. Még egy kis polcot is szereltem a falra, ami ugyan szintén tilos, de nem mert senki szólni miatta. Néha a polcra égő zseblámpát teszek, az megvilágítja az egész mennyezetet. Akkor rágyújtok, és nagyon jól érzem magam. Nagyon jókat gondolok akkor, legtöbbször persze az otthon épülő házamra, mert arra megy minden pénz, amiatt lakom ezen a szálláson, olcsó, naponta négy forint sincs, így minden hónapban ötezret hazaviszek. Mert csak így lehet egyről-kettőre jutni, ha fel akar az ember mutatni valamit. A többiből még egy-egy féldecire is telik a Kandúrban, néha kettőre is, több úgysem lenne jó. Nem mindenki gondolkodik így, de azok nem viszik semmire. Az se Vitte volna, akit a rendőrök úgy találtak halva a töltés mellett, a Kandúrnál. Azt mondják, a vérében legalább félliter pálinka Volt, ki lehet számolni, hogy az mennyibe kerül. Halálra itta magát, orrabukott és ottmaradt. Mi leltünk rá az Orsós Gyurival. Ő vette észre, hogy halott. Úgy feküdt ott, mint egy gyalogbéka, a kezében még két húszast szorongatott, mintha csak a Kandúr pultja előtt állana néhány féldeciért. Mikor megfordítottuk, véres lett a nadrágom. Kivettem a markából az egyik húszast, mert ennyibe kerül a tisztítás, a nadrágról nem is beszélve.

Ez a pénz aztán bajt hozott rám. A nadrágot — gondoltam később —, kimosom magam, vagy járok benne pecsétesen, az ijedségre meg iszom valamit. Én berúgni nem szoktam, nincsenek is ivócimboráim, de másfélék se. „Ez zsugori paraszt” — mondják a hátam mögött, akik egyszerre három korsó fülét fogják a markukban, mikor — hogy ki ne loccsanjon a sör —, félig farral nyomulnak a pulttól a kocsma sarka felé. Előttem mondani persze nem merik, amióta egy ványadt lakatost a nyakánál fogva fölemeltem. Nem haragból, csak fogadásból. A levegőben tartottam éppen, mikor eszembe jutott, hogy az embereket éppen így akasztják föl. Megijedtem, hátha megroppan a nyaka valahogy. Finoman tettem le, mint egy csecsemőt. Akkor rumot fizettem mindenkinek. A lakatos kihányta az egészet, de nem haragudtam rá ezért, mert nagyon megrémülhetett.

Ebből úgy néz ki, mintha én volnék a nagyerős. Az éppen nem, de vannak olyanok is errefelé. A Kandúrtól két saroknyira laknak a Varga-fiúk. Három testvér ez, magas, szelíd arcú gyerekek, ha vasárnap kiöltöznek, az ember a legkedvesebb húgát elengedné velük. Belül mások. Nem mehet el senki a házuk előtt, mert összeverik, megrugdossák, ennyi nekik a jónapot. Nem csodálkozom rajtuk: aki itt nőtt fel, a két pesti gyárkerítés közé szorult, putrinak is rossz házban, nem sok jót tanulhatott. Errefelé se fát, se füvet vagy virágot nem lát az ember. Korom jön az égből eső helyett, azzal telik meg az eresz. Ha mégis csepereg, a pernye és a por az egész mindenségre ráragad, hiába fúj utána a szél, el nem viheti a sok piszkot. A Varga-fiúk valahogy kimaradtak a szocializmusból, akárcsak én, már hiába igyekeznének befelé, nekik már ott sem lenne jó. Kettő közülük javítót járt, jobb gyárban már munkát sem adnak nekik. Rendes lányt sem kapnának, de ha jutna egynek a három közül, a másik kettő nem tűrné. így erőszakoskodnak

27