Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - Dienes Eszter: Talpig nyárban, Torzó (versek)

RÖGZŐDJÖN HOMOKBA, KŐBE

Botot kaptam, somfabotot testvérnek, a testvértelenségben.

Lépésem egy-egy szótag, anyám nyelve, színes, göcsörtös anyanyelv.

Rögződjön homokba, kőbe, langyos augusztusi levegőbe.

Emelje fel szemem az égre, farkas-csillag fényességbe.

Hangjából dal fakadjon,

és a bokor madarat bimbózzon.

Erős keze a felhőkig nyúljon, takarja be vánkosom.

Hóna alatt hordjon az este, nyomtalan úton, a testvértelenségben.

DIENES ESZTER

TALPIG NYÁRBAN

Tenyérnyi egükön pállott a Nap

és éhes nyárba

temette arcuk a barázda.

Arra való az élet, sohse kérdezzünk semmit,

mondták tüzes csalánnak, aranyos gólyahírnek,

és kévékbe szedték az árnyakat,

ólba tereltek elbődült estét;

teleik fölött repedt kemencék

füstjében gyereklábakkal harangoztak az évek.

Hálni járt beléjük a „félek!”.

És mentek a hosszú, fényesre kalapált tájba, ahol halálra várva készülődött az árpa, pipacs vérébe zuhant.

Paraszti csontok nyitnak az estikék alatt. Szívünkig ér az Alföld.

TORZÓ

Bevéreztek a levelek.

Rozsdával áldott pléhkereszt karja alatt szögfejnyi fájdalom indul az égbe csonka lábakon. Elkígyózik az emlék, tél alá almoznak a fák,

bogyók nyílt sebe vérzik, o gallynak törése fáj.

Ószül és lüktet az este, biceg véle a hold-fogat. .. Féllábú Krisztus a szélben, szorítsd arcomhoz arcodat.

23