Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Balázs József: A csapos (elbeszélés)
Hamala tudta, hogy kire gondol: természetesen Elvis Presleyre, akiről oly sokat beszélt annak idején a főiskolán. Csodálkozott is Zámbori memóriáján, már majdnem megdicsérte, aztán mégis csak a kérdésre válaszolt: — Hogy van? Már meghalt... Azóta meghalt... — majd csak úgy mellékesen hozzátette — Las Vegasban láttam utoljára. Még akkor is, a halála előtt is, pompás hangja volt. Igazán meghatódtam, mert ő énekelte végig az ifjúságomat... Las Vegasban egy szálloda mulatójában lépett fel... Kihívattam és elbeszélgettem vele. Kedves volt, bár sohasem hallott Magyarországról... — Ez nem Porto Recanatiban volt? — élénkült fel a volt csapos. — Ez nem. Ez Las Vegasban —tiltakozott Hamala. — Aha, értem — pislogott hol az egyikre, hol a másikra Zámbori. — Az én apám járt Porto Recanatiban — magyarázkodott a volt csapos. Zámbori türelmetlenül és gyorsan megkérdezte: — Mi az a Porto Recanati? — A tenger, ott a tenger — válaszolt Neumann úr, gyorsan bekapcsolódva a beszélgetésbe. — A tenger, amit Magyarországról sosem lehet látni. Porto Recanatiból szép kilátás nyílik a tengerre ... — Igen, igen — bólogatott Zámbori, és gyorsan elfordult Neumann úrtól, mert Hamalával akart beszélni. — Szóval láttad Las Vegasban? — Igen —válaszolt Hamala. — De már akkor nem volt egyetlen barátja sem, pedig annyi lemeze jelent meg, hogy körbe lehetne vele rakni a földet, de panaszkodott nekem, hogy nincs egy őszinte barátja sem. Ilyen sors jutott még Elvisnek is . . . — kesergett. — No igen —vett egy mély lélegzetet Zámbori. — Tudsz te angolul? — kérdezte kis szünet után. — Persze, hogy tud —válaszolt Neumann úr Hamala helyett. Neumann úr nem tudta, hova akar kilyukadni a beszélgetéssel, a kérdezősködéssel Hamala barátja, de úgy ítélte meg, hogy Hamala nem tud olyan jól hazudni mint ő, így aztán magára vállalta, hogy ha megint kérdez valamit Zámbori, ő szívesen hazudik tovább. Ezzel talán segíthet valamit a barátján, de hogy mit, nem is sejtette. — Keserű ember volt és ugyanolyan hétköznapi, mint mi vagyunk — mutatott Hamala a barátaira. —Eltompult már. Hiába zsongtak körülötte, nem tudta semmi sem feldobni, még Las Vegas sem. Bedagadt a szeme, fáradt volt, mint a háromnapos hulla .. Most már, utólag nem is csodálkozom ezen. Mozart harminchárom évesen halt meg, de addig legalább annyit dolgozott, mint Elvis negyvenéves koráig, és amennyit most nyolcvan éves korig sem tudnak produkálni az emberek ... D<í vegyük csak a te szakmádat — győzködte Zámborit Hamala. — Ott van a híres, a csodálatos, emlékezet után dolgozó Van Gogh, aki harminchatéves korában halt meg, egy vadászpuskával agyonlőtte magát... — Nem értelek, hiszen te is festő vagy—szakította félbe Zámbori, bár fogalma sem volt arról, hogy hova akar Hamala kilyukadni. — Ah — hárította el a megjegyzést Hamala. — Már elfelejtettem, hogy festő voltam. De nem erről van szó ... Az az igazság, hogy Van Gogh megcsinálta a magáét harminchat éves korára, Elvis meg negyvenkét éves korára... Másképpen éltek régebben az emberek... — Hagyd már ezeket az éveket, olyan vagy, mint egy lexikon — nevetett nagyot Zámbori. — De hogyan is éltek régebben az emberek? —váltott hangot Hamala és Zámbori- tól várta a választ. 18
