Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 12. szám - Balázs József: A csapos (elbeszélés)

kezdhetem el..Hosszú töprengés, latolgatás után szemelte ki magának Albániát. Rágógumit fog eladni Albániában. Először csak a vállalkozás nagyságát mérte fel, és sokat töprengett a kockázaton, mindenféle lehetőség megfordult a fejében, csak éppen a legkézenfekvőbbet, a ráfizetés lehetőségét nem kalkulálta be ... Pár marék mentho- los készítményt vásárolt, amit egy elhordott aktatáska alján el is juttatott Albániába. Hogy aztán hogyan alakult a dolog, I. Arthur már nem tudta, csak sejtette, hogy a vállalkozás balul ütött ki, mert Neumann úr többet nem járkált rágógumi után és a fakó térképet is eltüntette örökre.

I. Arthur és a festő Neumann urat várta. Már jó ideje elment a csapos lakására, de csak nem akart előkerülni. Pedig Neumann úr, az ügy fontosságára való tekintettel, saját kocsijával indult el, az étterem ablakán át jól látták, hogy eltűnt a felüljárón. Már régen itt kellett volna lennie velük ...

I. Arthur az asztal fölé hajolt, mind a két tenyerét felemelte egy kicsit, ujjait kinyújtotta, s mintha szándékosan és mindenáron eltakarna vele valamit, várt. Ismerték már ezt a mozdulatát, mert mindennap és gyakran ismételgette. Akik ismerték, már nem törődtek vele, de néha egy-egy idegen, olykor még a szorgalmas pohárszedő is, így kíváncsiskodott. „Mit melenget a tenyere alatt?” Ő csak ritkán válaszolgatott, s düny- nyögésére — egy bizonyos idő eltelte után — kiderült, hogy varázslatra készül. A világegyetem titkos erőiről beszélt, sosem hallott összefüggésekről, amelyek azonban mégiscsak léteznek, de amelyekről csak néhány beavatott tud, ám az ő újítása abban áll, hogy ezeket az összefüggéseket napvilágra hozza. Abból indult ki, hogy nem lehet olyan könnyen áttekinthető az élet, mint az övé is: minden este és reggel átmegy a beton felüljáró alatt, pontosan a gyalogátjáró közepén rágyújt egy cigarettára, útban az étterembe vagy a lakására, a buszpályaudvarról áramló moraj, pukkanások egymásba kapaszkodó zaja, hangfoszlányok kísérik, távolinak tűnő, de főképpen értelmetlen erőfeszítései ezek a világnak, ezért nem is veszi őket tudomásul. A felüljáró alól hosszú lámpasorokat lát, amint ráhajolnak a széles sugárútra, a bitumen gőzében katonás rendben sorakoznak az egyforma autók. Ám ez a rend mégiscsak látszólagos, mert csak a reménytelenségét fokozza. Látja másnapi magát, ahogyan újra megáll majd a gyalogátjáró közepén, hogy gyorsan rágyújtson. Maga sem tudja, miért éppen itt kívánja meg a cigarettát, talán csak a mámoros matató mozdulatokért, meg azért, mert itt védi őt a feje felett ívelő felüljáró a világtól, itt nem kell ugrálnia az autók elől, s innen három irányban is szemügyre veheti a várost. Szemügyre vehetné inkább, mint régebben: amíg rágyújtott, körbefordult, s rémülten állapította meg, hogy él, s anélkül, hogy különösebben törte volna rajta a fejét, a múltjából is elővillant valami. Belenyugodva és pontosan tudta, nincs mire emlékeznie; amióta a városban él, egyetlen egy pillanatba elfér mindaz, ami vele megtörtént. De talán még az is, ami Neumann úrral, pedig ő aztán mindent elkövetett, hogy olyasmit csináljon, ami senkinek sem juthatott eszébe a környezetében, rágógumi-kereskedésen törte a fejét az albánokkal, sőt bizonyosan más terveket is kovácsolt, de abba már nem avatta be sem őt, sem a régi csapost, sem a festőt. Sajnálta, hogy éppen Neumann úrnak nem volt szerencséje a rágógumival, hiszen annyi kék zakós, szürke nadrágos, garbós vállalkozót lát itt maga körül délelőttönként, dagad a zsebük a sok pénztől. Neki pedig éppen annyi öröme akad, hogy piszkos alkalmi munkái után a szivarzsebében tartott szappandarabbal alaposan megmossa a kezét, s ha az asztallap fölötti mutatványába kezd, a kézfejéből párolgó szappanillat megcsiklandozza az orrát. Ebbe az étterembe kékzakós magyar vállalkozók járnak. Csendes megelégedettséggel szemlélődnek, a délelőtt viszi mindnyájukat a hátán, akár mesebeli paripákon ülnének, buzgón örülnek sikereiknek. I. Arthur nem haragszik ezért rájuk, nem is irígyli őket. Biztos volt benne, hogy egyszer majd a kékzakósok is kicserélődnek, jönnek majd mások, a város forgatja az embereket le-föl, le-föl. Hát éppen ez az. Az

13