Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 12. szám - Balázs József: A csapos (elbeszélés)
embert a lottóvásárlásra. Csak mondta a magáét, az emberek rákényszerültek, hogy meghallgassák. Olykor ugyan érezte, hogy belefárad ások rábeszélésbe,de évtizedeken át mégis a nyelvéből, a szájából élt meg, s büszkén vallotta be többször is I. Arthurnak, hogy sem egy gyár, egy hivatal, de még a katonaság sem tudta őt bekebelezni. Talán ennek az egy megjegyzésnek köszönhette, hogy I. Arthur méltányolta, alkalmanként figyelembe vette érdeklődését, egy-egy kérdését, olykor válaszolt is neki. De ez a mostani válasza az atommáglyával annyira elképesztette, hogy minden kedve elment a további kérdezősködéstől. így újra csak az asztalokat pásztázta végig: fontosabb most az üres poharakat visszavinnie a pultra, mint I. Arthurral beszélgetést kezdeményezni! Ha szerencséje van, s ez az új csapos észreveszi, hogy visszahelyezgeti az üres poharakat a csap mellé, aztán ráérősen el is mossa őket, akkor még kaphat is egy pohár sört. Korsóval csak a régi csapos honorálta igyekezetét, de a volt lottóárus nem tudta, hová tűnhetett a régi csapos, miért jött egyszerre csak ez az új ember. A régi csapos mégiscsak egy finom fiú volt, rendesen járt a fodrászhoz, mert mindig körülberetváltatta a nyakát. Azon kívül komoly fiú is volt, mert kalapot hordott és még a pultnál sem vette le a fejéről. A pohárszedő Hamalához fordult: — Hová tűnt a régi csapos? Hamala helyett I. Arthur válaszolt: — Felszolgáló a paradicsomban. Ott méri a sört. Csapos lett a Nagy Paradicsom Bárban. — Nem ismerek ilyen] éttermet, paradicsom ... — morfondírozott a pohárszedő. — Aha, értem már! — csapott a homlokára. — Kiemelték, mert jó csapos volt. Ez a rendszer, ez a mi rendszerünk, demokráciánk... kiemeli a legjobb kádereket. Mindenkire kiterjed a figyelmük, persze, hogy elhalásszák a legjobb csaposokat. Hamala nagyon jól tudta, hogy miért dohog a pohárszedő: a régi csapos nem sajnálta tőle a korsó söröket. Ezért bánkódik hát a volt lottóárus. A régi csapos addig forgatta, illesztgette, rakosgatta a korsó söröket, addig csöpögtette, méricskélte egyik korsóból a másikba a sárgás folyadékot (egyedül a sör zavarosságát nem tudta megszüntetni, de ez kívül esett az ő hatáskörén: ő maga is így fogalmazta meg, ha a hordóból kibuggyanó folyadékot kotlósnak, azaz romlottnak látta), addig gyilkolta a korsókat, addig mesterkedett a sörpisztollyal, amíg tisztességgel tele nem ügyeskedte a nagy fülű, tátongó szájú korsókat. A pohárszedő korsója sem volt kivétel, mert ahányszor visszavitte az üreseket, annyiszor kapott pincehideg sört. Hogy honnan varázsolta elő a pincehideget a régi csapos, milyen boszorkányos ügyességgel érte el, hogy a sör hőfokára senkinek se legyen panasza, ez most már, így utólag titok marad. így gondolta azt I. Arthur is. • Amikor I. Arthurtól megkérdezték, mi szeretne lenni, ha még egyszer születne, habozás nélkül rávágta, hogy magyar király. Ahhoz azonban megfelelő tapasztalattal rendelkezett, hogy tudja, ő újraszületni már nem fog — ezért még életében kinevezte magát I. Arthur magyar királynak. A kinevezés ellen még Neumann úrnak sem volt kifogása. Neumann úr ugyanis minden megjegyzést és megállapítást megforgatott a szájában, akár a rágógumit. I. Arthur ezen nem is csodálkozott, mert tudta, hogy Neumann úr egyik legutóbbi vállalkozása éppen a rágógumikon bukott el. Hosszan tanulmányozta a térképet — gyűrött, fakó, padlásról mentett papírlapok voltak inkább — s egyre csak hajtogatta: „Be akarok kapcsolódni a nemzetközi kereskedelembe, megismerem az új országhatárokat, a kereskedelmi behatolást egyébként is csak alapos előkészítéssel 12
