Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - MŰHELY - Grandpierre K. Endre: Előtörténetünk a Tárih-i Üngürüsz ős-csodaszarvas-mondái tükrében
A két különszakadt népcsoport rendszeres érintkezése más történelmi tényekkel is igazolható. Példánk óhatatlanul emlékeztet történetünk egy félévezreddel későbbi mozzanatára. Árpádék 896 évi honvisszafoglalását is egy hasonló mozzanat előzte meg: székely véreink — miként ezt középkori krónikáinkból tudjuk — a honvisszafoglalók elé siettek. „Ezek a székelyek ugyanis a hunok maradványai — írja krónikájában Kézai Simon mester —, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannóniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthenia határszélein elébük ménének s Pannóniát együtt meghódítván, abban részt nyertek.” Ámde miként siethettek a székelyek Ruthénia határairól Árpád hadai elé? Ha előre tudták, hogy jönnek. (Kézai ezt világosan megírja.) A két nép tehát már előzőleg érintkezett egymással. így kellett lennie ennek már Hunor idejében. Meggyőzően bizonyítottnak tekinthető tehát — ami egyébként is természetes —, hogy a keletre szakadt magyarok már az ősidők óta kapcsolatot tartottak a hazaiakkal. S aligha vetjük el a súlykot, ha azt állítjuk, hogy az érintkezés rendszeres volt. „A tür- köknek előbb említett népéhez — írja a X. században Bíborban született Konstantin (A birodalom kormányzása 135-) —, amely kelet felé Perzsia vidékén telepedett le, ezek a nyugati vidéken lakó, előbb említett türkök (magyarok) mostanáig küldenek ügynököket és meglátogatják őket és gyakran hoznak választ tőlük ezeknek.” Az érintkezés az Árpád-korban is fennmaradt. IV. Béla egymásután három expedíciót is küldött (1232,1235,1237) a keletre szakadt magyarok felkutatására. Hasonló expedíciót szervezett a XV. században Mátyás király is. S tudjuk, hogy 1819-ben Körösi Csorna Sándor is a keletre szakadt magyarok felkutatására indult. A népünk ágazatait összekötő mágikus kapcsolatot — mely az időben visszafelé haladva egyre fokozódik — mégis minden eddig felhozott ténynél nyomatékosabban bizonyítja a Tárih-i Ungürüsz őstörténeti anyagának két mindeddig ismeretlen csoda- szarvas mondája, amely úgy illeszkedik a harmadikhoz, meotiszi csodaszarvas mondánkhoz, akár egy széttört fogaskerék három darabja. E mondák, melyek a csodaszarvas mágikus jelképébe sűrítetten népünk keletre sodródott hullámainak megújuló visszaáramlásairól számolnak be, a két népcsoport között fennálló intenzív kétoldalú kapcsolatokra alapozódnak: a honvisszafoglalások csak a hazánk őslakosságával való előzetes tárgyalások és a hazaiak közreműködése révén jöhettek létre. Ha csak valamennyire is realisztikusan fogjuk fel e jelképekbe tömörült ősmondák anyagát s nem zárkózunk el az elől, hogy egyes elemei mögött valóságos tényeket, valós történeti események mondái vetületeit keressük, úgy ez égiek által elrendelt, csodás égi küldöttek által kinyilvánított visszatéréseket szoros kapcsolatba kell hoznunk a hazai őslakosság sorsával, annak tragikus fordulataival. Az isteni küldöttek nem csupán azért rendelik el Magor és Hunor népének visszatérését, mert sokallják távolmaradásuk időtartamát, de alighanem elsősorban azért, mert itthon hagyott testvéreiket, a hazai ősnépet valamilyen baj, katasztrófa érte, fegyveres idegen had tört rá vagy alattomos, lassú beszivárgással kezébe kaparintotta a hatalmat, és az otthoniaknak kegyetlen elnyomatás, üldöztetés, szétszóratás, tipratás, keserűség, ínség lett szomorú osztályrésze; ily módon vált bűnné a távolmaradás, a jólétben, bőségben, hatalomban való gondtalan kint mulatozás és ennek folytán következett be az isteni közbeavatkozás. Hogy került Magor az első helyre? Látszólag jelentéktelen, és mégis fontos kérdés, miért áll az ősgesztában Magor mindig Hunor előtt? Középkori krónikáinkban, mint tudjuk, éppen fordított a sorrend, mindig Hunor—Magor. 75
