Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - MŰHELY - Grandpierre K. Endre: Előtörténetünk a Tárih-i Üngürüsz ős-csodaszarvas-mondái tükrében
szatérés hagyománya is megmaradjon, s mégis lehetővé váljék a nép megerősödése, jelentős létszámgyarapodása. Világossá válik ily módon, hogy az öt évi időtartam ötös száma jelképes tartalmú. A nagy kérdés azonban az: mi ez a mágikus tartalom s miért éppen öt év szükséges az égiek által meghatározott felkészülési feladat teljesítéséhez? A kérdés megfejthetetlennek látszik, kikövetkeztethető megokolása azonban eléggé kézenfekvő. A tizes számrendszerrel élő népek számára — eleink is ezt a számrendszert használták — a tíz a számok teljessége, mégpedig azért, mert az ősidőkben, a kezdet kezdetén a két kéz tíz ujja volt a számolás alapja, épp ezért alakult ki a tizes számrendszer: itt a számok betetőzödését, teljességét jelző tizes számnál nincs nagyobb szám; ennél több már csak ismétléssel kifejezhető. Következésképp — átvitt értelemben — a tíz a teljesség, az öt pedig a teljesség fele. Példánkra alkalmazva ezt, a következő képet kapjuk: az égiek által követelt grandiózus feladat két részre oszlik: felkészülésre és végrehajtásra, megvalósításra. A felkészülés tehát a teljes feladatnak a fele, matematikai megfelelője pedig a teljességet kifejező tizes szám fele, vagyis öt, azaz — az itt szükséges időtartam megjelölésére alkalmazva — öt esztendő. A mágikus öt évnek ez tehát a jelentése. Meglehet azonban, hogy az ötös számnak ez a jelentése a mágikus gondolkodásban még egy sajátos értelmezéssel is kiegészül. A szentélybe vonulás, az aszkézist követelő önmegtartóztatás és elmélyülés, ha feladatvállalásból fakad, rendszerint fogadalomtétellel jár együtt. Az ünnepélyes fogadalomtétel egyik nélkülözhetetlen mozzanata pedig az esküre emelt kéz öt ujjú egysége. A szentélybe zárkózáshoz fűződő öt év tehát az égiekkel szemben vállalt küldetés teljesítésére szóló fogadalmat jelent. Ez pedig megszeghetetlen. Szkítái Meotisz másává alakul A szentélybe zárkózással azonos értelmű Meotiszbe költözés ezek szerint egyfelől hagyományőrzésből, a mondái hagyományhoz való ragaszkodásból, másfelől a változó színhelyhez való alkalmazkodás kényszerétől kiváltott hagyománymódosulásból fakad. S hogy e valóságszülte, szükségesnek minősíthető hagyományromlás valóban az eltérő körülmények hatására jött létre, meggyőzően tanúsítja, hogy a mondában nem is egy, de két megkettőződés fordul elő. Míg az ősgeszta első csodaszarvas mondájában a cselekmény viszonylag rövid időn belül pereg le — a szentélyt elhagyó Hunor ugyanis egy rövid késleltető mozzanat után teljesíti küldetését —, a harmadik mondában Meotisz után még sokáig folytatódik a veszteglés s késik a küldetésteljesítés. A meoti- szi csodaszarvas monda ezt a színhely és a cselekmény megkettőzésével hidalja át. Bármilyen furcsa is ez, a monda a késés folytán rákényszerül a színhely megismétlésére s a Meotisztól merőben eltérő arculatú szkíta pusztaság a mondái átalakulás során amolyan második Meotisszá alakul át, Meotisz sajátos tükörképévé. Meotiszról ugyanis krónikáinkban azt olvashattuk: ,,A meotiszi vidék Persis tartománnyal határos, és egy gázlón kívül mindenfelől tenger veszi körül... Nehéz odamenni és kijönni onnan.” Vagyis: Meotisz legsajátosabb vonása, hogy mindössze egyetlen úton közelíthető meg. Különös módon csaknem ugyanezt halljuk Szkítiáról. „Szkítia ország hosszúsága állítólag háromszázhatvan stádium — írja a Chronica Hungarorum —, szélessége száz- kilencven. Olyan védett a fekvése, hogy egyetlen helyen egy igen kicsiny gázlón keresztül van csak odavezető út.” Vagyis Szkítia — Meotisz nagybani mása. A mondaképződés folyamatában tehát a mondaképző erők a két történeti színhelyet egymás képére alakítják s ilymódon a kettőt egyetlen színhely vetületeivé formálják. 71
