Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 11. szám - MŰHELY - Grandpierre K. Endre: Előtörténetünk a Tárih-i Üngürüsz ős-csodaszarvas-mondái tükrében

A mondái színhely áttelepítése a szentélyből az ingoványok közé ily módon megtörtént, az új színhely azonban minden egyéb vonatkozásban különbözött az őstestvérpár iráni szentélyétől, s ami a legfőbb: Hunor és Magor nem magában vonult be ide, de népével együtt, vagyis ők oly módon zárkóztak el a világtól, hogy népüket is magukkal vitték az elzártságba és továbbra is népükkel éltek együtt, nem pedig az elmélyült felkészüléshez szükséges teljes személyi elszigeteltségben. A színhelyváltozás tehát óhatatlanul magával vonta a mondái cselekmény módosítását. A monda lényegi tartalma azonban nem változott, mivel a csodaszarvas által kijelölt feladatra való felkészülés nem változhatott, nem maradhatott ki anélkül, hogy az ősmonda ne alakuljon át egy merőben új mondává. Az eltérés így a felkészülés módjában következett be. A felkészülés itt már nem a személyes tudásszerzés, nem az egyéni képességek kibontakoztatása, azaz a vezéri szerepre, uralkodásra való felkészülés, hanem a nép kollektív erőgyűjtése, megerősödése, létszámának felgyarapítása. Ez a Meotiszba vonulás értelme.

És Meotiszt valóban csak akkor hagyják oda, mikor már „igen erős néppé kezdtek növekedni és ez a vidék már sem befogadni, sem táplálni nem tudta őket”.

Ősi jelképiség

Magor és Hunor öt évig él a szentélyben. Nem tudjuk, miért éppen öt évig tartózkodnak ott: az éveknek ez az ötös száma merő esetlegességnek látszik. Fel kell azonban figyelnünk rá, hogy a később kialakuló meotiszi ikermondában is öt évi időtartamra vonulnak a Meotiszba. A két monda fentebb jelzett tartalmi egybevetésének 9. pontjában az első monda szerint: „Öt évig éltek a szentélyben”. A harmadik monda szerint: „Öt évig éltek az ingoványok között”.

Feltűnő, hogy a két mondában — noha a történelmi és földrajzi körülmények eltérőek — ennyire pontos az egybeesés s mindkettőben egyaránt öt—öt év a világtól való elzárkózás időtartama. Ez semmiképpen sem magyarázható véletlennel, s aligha tévedünk, ha feltesszük, hogy az elzárkózás öt évi időtartamának a mondában valamiféle különös jelentése van, amit már nem ismerünk. És hogy itt valóban a hagyomány- őrző erők működéséről van szó, bizonyítja, hogy a monda még az ellentmondásba keveredés árán is ragaszkodik az öt évi időtartamhoz.

Az ellentmondás a megváltozott körülmények folytán átalakult feladatteljesítésből fakad. A Meotiszban, mint erre már rámutattunk, már nem az egyéni tudásszerzés és képességfejlesztés a felkészülés módja, hanem a népi erőgyarapítás és létszámgyarapodás. Ámde öt esztendő miképpen lenne elegendő arra, hogy a népesség száma megsokszorozódjék? Az öt évhez való ragaszkodás tehát képtelenségekhez vezet és komoly zavarokat okoz; ésszerű volna a megváltozott körülményeknek megfelelően módosítani az eredeti időhatárokat is, mondjuk ötven vagy éppen ötszáz évre. Ám a mondaképződés mégis hozzátapad az öt évi időtartamhoz és ezáltal számunkra akaratlanul felfedi, hogy az iráni csodaszarvas monda öt éve ősi jelentésű, megszeghetetlen hagyomány. A mondaképződés maga is észleli-érzékeli az ily módon keletkező zavart és azt a következőképpen próbálja áthidalni: miután Hunor és Magor az öt év letelte után kijönnek az ingoványok közül, rátalálnak Bereka fiainak gyermekeire és Dúl király lányaira, elragadják őket és velük együtt visszatérnek az ingoványok közé, és csak miután „hosszabb ideje” ott élnek és megsokasodnak, hagyják el ismét Meotiszt. Vagyis a szentélybe húzódás mintájára történő mocsárba zárkózás sajátos módon megkettőződik, hogy eképpen az öt esztendei mágikus keret s az öt év utáni világba visz70