Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - MŰHELY - Grandpierre K. Endre: Előtörténetünk a Tárih-i Üngürüsz ős-csodaszarvas-mondái tükrében
erők akaratának megnyilatkozása, és ezáltal szent helynek tekinthető. Világos hát; a szentélyt éppen azért építik erre a helyre, hogy ezáltal is jelezzék: az intelmet felfogták, s alárendelik magukat a szent feladatnak. A szarvas eltűnési helyének különös jelentőségét az első monda érdekes módon azáltal hangsúlyozza ki, hogy rövid egymásutánban háromszor ismétli meg az „azon a helyen” kifejezést. A fiúk szentélybe zárkózásának értelmét sem nehéz felfejtenünk. Ősi keleti-közel- keleti hiedelmek szerint a nagyrahivatottságot, a nagy feladatok teljesítésére való alkalmasságot odaadó felkészüléssel kell biztosítani, az alapos felkészülés pedig a világ forgatagától és örömeitől való elzárkózás révén, elmélyült tanulás, képzés, szellemi pallérozódás és gondolatkoncentráció által érhető el. Ezért vonul vissza Buddha, ezért próféta-elődei példáját követve Jézus is negyven napra a pusztába. A királyfiak szentélybe zárkózásának értelme tehát teljesen világos. Annál rejtélyesebb viszont, miként tevődött át a monda színtere a másik mondában az iráni szentélyből a meotiszi ingoványok közé? Mi a jelképes tartalma a Meotiszba való költözésnek? És egyáltalán: összehasonlítható-e ez a mondái mozzanat az őstestvérpár szentélybe zárkózásával? Más szóval: szolgálhatja-e a mocsárral körülvett meotiszi terület ugyanazt a mondái célt, mint az előbbi mondában a szentély? Magából a meotiszi mondából semmiképpen sem nyerhetünk választ ezekre a kérdésekre. Mi több, ezek a kérdések az ősgeszta felbukkanásáig fel sem vetődhettek. A meotiszi mondaképződés korában ugyanis — ez az időszámításunk előtti I—II évezredre tehető — a mondái ősmag elhomályosulása már olyan méreteket öltött, a jelképekben való mágikus gondolkodás már annyira kiveszőben volt, hogy a jelképek egyrészének megítélésében maga a mondaképződés is bizonytalanná vált s ezért a mondái történés jelképi tartalmának, hátterének teljes felfejtése magából a meotiszi mondából már nem lehetséges. Segítségünkre jön azonban a Tárih-i Üngürüsz megőrizte ős ikermonda. Az „A csodaszarvas-monda ismeretlen új változatai a Tárih-i Üngürüszben” című szakaszunkban — ahol pontról-pontra egybevetettük a két mondát — megfigyelhettük, hogy az egybevetés 8. pontja a két mondában csaknem teljesen megegyezik: az első mondában „az őstestvérpár a szentélybe zárkózik”. A meotiszi mondában: „az őstestvérpár népével együtt... a meotiszi ingoványok közé vonul”. A két esemény tartalmilag fedi egymást. És ez nem lehet véletlen. A Meotiszba költözésben a szentélybe vonulás valamiféle változatát kell látnunk. De miként azonosítható ez a két merőben különböző, sőt ellentétesnek látszó cselekmény? Miképpen szolgálhatja Meotisz ugyanazt a célt, mint a szentélybe zárkózás? És egyáltalán: miképp idomulhatott a monda tökéletesen a Meotiszhoz? Mert noha alig kétséges, hogy olyan nép alakította ki az új változatot, amely Perzsiából Meotiszba költözött és Perzsiából magával hozta a mondát, ez még nem ad választ a monda módosulásának mikéntjére és jellegére. Nem vitás, hogy a magyarázatot csakis a Meotisz sajátos fekvéséből, földrajzi viszonyaiból nyerhetjük. E viszonyok legjellemzőbbje: a terület csaknem tökéletesnek mondható zártsága; Meotisz épp ennek révén vált alkalmassá a monda magához ragadására, magához idomítására. A Meotisz területének ez a zártsága ugyanis megegyezik a szentélybe húzódás egyik lényeges elemével, a világtól való elzárkózással; láttuk, éppen ez teszi lehetővé Magor és Hunor felkészülését az égből nyert hivatás teljesítésére. A színhely világtól való elzártsága tehát a monda nélkülözhetetlenül fontos eleme, alapeleme, s ennek révén cserélődött fel a szentély a mocsárral aszerint, ahogy azt a megváltozott történeti körülményekhez való igazodás szükségessé tette. 69
