Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 11. szám - MŰHELY - Juhász Péter: A nomád szerződéskötés rítusa az óbolgároknál és a magyaroknál
szerint új családi ősöket teremtett, mert a régi ősök erejét testükkel együtt a régi haza földje tartotta meg. A fentiekből világosan következik az is, hogy miért kellett feláldozni Álmost, s miért új fejedelem vette védelmébe az új föld termékenységét, s Árpádnak, az új fejedelemnek, akinek az volt az első dolga, hogy az új terület földjéből, füvéből s vizéből szerzett és ezzel hatalmába vette az új hazát, miért nem kellett megfordítania a nyerget. Ha figyelembe vesszük, hogy Omurtag nem volt honalapító, mint Árpád, tehát a honalapító Aszparuhnak kellett felajánlania az újonnan szerzett földet, akkor egyszerre világos lesz a szerződéskötés rítusának eddig homályban maradt mozzanata is. Hiszen a halottaknak az ősi temetkezési szokás szerint felfordítják a nyerget. Nem tekinthetjük tehát csupán véletlen egybeesésnek, hogy a Pannónia jelképes megvásárlásáról, a lovon, nyergen és féken történt föld-, víz- és fú'vásárlásról teljes épségben megmaradt magyar epikai dalban a ló kivételével ugyanazok a szimbólumok szerepelnek, amelyeket Nikephorosz pátriárka életrajzírója a bolgár szerződéskötés szimbólumaiként említ, hiszen a két helyen leírt eljárás valójában azonos nomád szerződéskötés rítusa volt. A magyar monda hitelesíti a bizánci forrást. A bizánci forrás viszont igazolja, hogy a XIV. századi udvari krónikásunk által lejegyzett regét éltető naiv mondái felfogás jóval régibb, mint a vele igazolt honfoglalás; gyökerei a magyar—bolgár közös együttélés korába, sőt messzebb, a történelmünk előtti kor homályába nyúlnak vissza. Már Hérodotosz feljegyzéseiben is olvasható, hogy Dárius perzsa király a szkítáktól meghódításuk jeléül földet és vizet kért. A szkíták azonban nem földet és vizet, hanem egy madarat, egy egeret, egy békát és öt nyilat küldtek neki. Hogy ez a válasz mit jelentett, a szkíta Gobriász így magyarázta meg: „Ha perzsák, madarak módjára az égbe repültök, vagy egerekként a földbe nem bújtok, vagy békákként a mocsarakba nem ugrótok, akkor ezek a nyilak megsebeznek benneteket és nem fogtok hazátokba visszatérni.” Hérodotosz feljegyzéseiből tudjuk, hogy Dárius nemcsak a szkítákkal tett így, hanem a görög városokkal is, s ha követei földdel és vízzel tértek vissza, az volt a jele, hogy önként meghódolnak neki. Fiáról, Xerxészről szintén azt jegyezték fel, hogy amikor Sardisban volt, követei földet és vizet kérve járták be az összes görög városokat. Polibius szerint a lakedemoniaiak úgy gúnyolták ki Xerxészt, hogy előbb kutat ástak és amikor a kért víz megvolt, a kútat ismét betemették. Erről az esetről Livius is feljegyezte, hogy a perzsák a lakedemoniaiak birtokát előbb jelképileg akarták megszerezni. E jelkép értelmét a keletiekkel folyton érintkező görög nép hamar megismerhette, mert Arisztotelész és Himeriusz már azt tanították, hogy a föld és víz adása a görög felfogás szerint a szolgaság szimbóluma. Ez a sajátságos szokás feltehetőleg sem a görögöknél, sem a perzsáknál nem volt eredeti. A pogány vallásban gyökerező felfogás Hérodotosz idejénél is sokkal régibb lehetett. Ennek az eljárásnak az értelmét csak annak a történelem előtti, praelogikus gondolkodásnak az alapján érthetjük meg, amelyet integritásos gondolkodásnak nevezünk. „Integritás alatt egységbe foglalást, egy központ köré csoportosítást értünk — írja Solymossy Sándor. Ilyen központ pl. az egyes ember, akinek mindene: testi megjelenése, birtoka, családja, munkája vele szoros, szinte organikus kapcsolatban van. Ami az egység bármelyik részével történik, ugyanaz éri az egészet. Ha valakinek ellensége van s az megszerzi ennek haját, körmét, lábanyomát, azzal megszerezte az egész embert (a teljes integritást), tehet vele a részlet birtokában azt, amit akar. Ha a haját, körmét földbe ássa, az egykori tulajdonos is hamarosan föld alá kerül, ha elégeti, az ember is tűztől pusztul el stb.” 46
