Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 11. szám - MŰHELY - Juhász Péter: A nomád szerződéskötés rítusa az óbolgároknál és a magyaroknál

Az integritásos gondolkozásban tehát a részek, mint önálló tényezők szerepelnek az egész helyett. S az átvitel az egyik alkotó tényezőről a másikra, a kapcsolást végző szellemek dolga. „Általunk lehetetlennek képzelt kapcsolatok nyertek ilyképp igazolást — állapította meg Solymossy Sándor. A dél-amerikai belső farmok tájékán tartózkodó indiánok közül az egyik, ha gyermeke beteg, bemegy a legközelebbi haziendába orvosságért s a kapott szert az apa ott nyomban beveszi a gyermeke helyett abban a biztos tudatban, hogy az otthon hagyottnak használni fog. Ezt csak a közös integritás elgondolása képes érthetővé tenni.”

Az egyes részek szellemi mint közremunkálók beletartoznak az egészbe, s így egy sajátos összefüggés keletkezik. 1731-ben egyik boszorkánypörben Kormos Judit ellen tanúja azt vallotta, hogy az egyszer megfenyegette őt: „No, Márton, ha egy kis gazt veszek a kezembe a házadtul, úgy megcselekedhetem vele, hogy mindenestül ki köll veszned a világbul.”

Ebből az egyetlen példából is kiderül, hogy ha egy integer rész mások birtokába kerül, ezzel a résszel hatalmat nyernek az egész ember fölött. Hiszen — amint említettük — a közös integritás elgondolása szerint ami a résszel történik, ugyanaz éri az egészet.

E felfogás illusztrálására Solymossy Sándor több száz hazai és külföldi példát ismertet. Tételünk megvilágítására, hogy az egyes integer egységeken belül az önálló részek az egészet helyettesítik, elég lesz csupán egy-két példát idéznünk az egyes típusokból. Egyik boszorkánypörben olvashatjuk, hogy a boszorkánynak tartott Thurzóné gyakran tett olyan kijelentést, hogy: „Könnyű a lányt elkötni, hogy sohase mehessen férjhez; csak a hajából lopjon el az ember egy fürtöt és nyomja a földbe.” Még a közelmúltban is élt az a hiedelem, hogy: „Szeretők, ha azt akarják, hogy szerelmük örökös legyen, egymás hajának aprólékát süssék pogácsába és közösen egyék meg.” „Leány visszahódíthatja a legényt, ha észrevétlen hajat lop tőle s a maga vérével megáztatva egy csombékban titkon elássa”.

A babonáknak ez a típusa az egész világon ismert. A Marquesas-szigetiek varázslói, akin rontást akarnak előidézni, annak hajából egy fürtöt, vagy szálat levélbe csavarva elássák, hogy az illető is a föld alá kerüljön. Chile indiánjai az ellenség hajfürtjeit levágják és folyó vizébe dobják, hogy így ugyanilyen sors érje az élőt is, tudniillik fulladjon a vízbe. Mikor Du Chaillou a nyugat-afrikai asira törzsnél időzve haját levágta, a nézők a földre hullt szálakra vetették magukat; az öreg király is mohón részt vett benne. Midőn az utazó kérdezte a királyt, mire jó ez, ünnepélyesen felelte: „Ó, fehér ember, ezek drága dolgok, varázsholmik; ezek más fehér embereket hoznak nekünk s velük gazdagságot. Mióta közénk jöttél, mindig kívántunk a hajadból, de nem mertünk szólni, nem tudtuk, hogy te magad levágod.” A moabita arab törzs foglyait nem öli meg, hanem lenyírja hajukat és szabadonbocsátja őket. Azt képzeli, hogy az illető ezáltal, bárhol van is, mindenütt az övék marad.

A hajlevágás az ázsiai nomád népeknél is az emberáldozatot helyettesítette. Amint a sírokba tett nyírfakéreg-ábrák helyettesítették a lovat, fegyvert, sátrat és más holmit. A sírban talált hajfonat annak az emlékét őrzi, hogy egykor az asszonyt vele temették férjével. Később a lovat sem temették el gazdájával, hanem az egyháznak adták, vagy szabadon engedték, ugyanígy engedtek szabadon az előkelő urak halála után bizonyos számú szolgát, az egykori emberáldozat emlékeként. Honfoglaláskori temetőinkből nyilvánvaló, hogy a IX. században nálunk az emberáldozat már nem volt szokásban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ősi időkben a magyarságnál ne lett volna meg az elhunyt mellé temetett szolgák szokása. Erre mutat Lehel mondája is, aki kürtjével ezekkel a szavakkal vágja agyon a német császárt: „Te előttem fogsz menni és engem szolgálsz a másvilágon.”

47