Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 11. szám - MŰHELY - Juhász Péter: A nomád szerződéskötés rítusa az óbolgároknál és a magyaroknál

íme, ez is egy példa, amely azt mutatja, hogy mindaz, amit a bolgár-törökökről írásos és régészeti adatokból tudunk, nem érthető meg, ha nem vesszük figyelembe a magyar megfelelő emlékeket, a magyar adatok viszont csak a bolgár emlékek alapján érthetőek.

Ha a bolgár-törökökre és a magyarokra vonatkozó anyagok kölcsönösen kiegészítik egymást, az eskü szertartásaiban szereplő minden egyes szimbólum értelme feltárul: a kutya feldarabolása azt jelképezte, hogy úgy vesznek azok, akik a szövetséget megszegik, mert a szent totemállat haragját hívják ki az esküszegő ellen, a fű felmutatása, a víz kiöntése, a nyereg és a szíj (a fék) érintése pedig az elfoglalt bizánci területek jelképes megváltását jelenthette.

Márk barát Képes Krónikája (1350) az ország jelképes megváltását a XI. században keletkezett Gesta Ungarorum-ban is feljegyzett mondáink alapján így örökítette meg: „A hét vezér között Álmos fia Árpád volt a leggazdagabb és leghatalmasabb, aki Ügek fia Előd unokája volt. Az ő atyját, Álmost, Erdélyországban megölték, nem mehetett ugyanis be Pannóniába. Erdélyben tehát megpihentek és barmaikat erőhöz juttatták. Hallván pedig a lakosoktól a föld jóságát, hogy a Duna a legjobb folyóvíz, és hogy annál a tájnál a világon jobb föld nincsen, tanácsot tartottak, és Künd fiát, Kusidot követül küldték, hogy menjen és tekintse meg az egész földet, és ismerje ki a föld lakosait. Midőn Kusid Magyarország közepére érkezett és a Duna mellékére ereszkedett, a he- lyet gyönyörűségesnek, a földet körös-körül jónak és termékenynek, a folyó vizét és rétjeit kitűnőeknek találta, s megtetszett neki. Azután a tartomány Szvatopluk nevű fejedelméhez ment, aki Attila után uralkodott. Köszöntötte őt övéi nevében, és előadta az okot, amiért jött. Ezt hallván, Szvatopluk nagyon megörült, mert azt gondolta, hogy telepesek, s azért jönnek, hogy a földet műveljék. Ezért a követet örömmel küldte vissza. Kusid pedig megtöltvén kulacsát a Duna vizéből, megrakván tömlőjét perje- fűvel, és mutatót vévén a fekete homokos földből, visszatért övéihez. S amint elbeszélt mindent, amit hallott és látott, nagyon megörültek. A kulacs vizet, a földet és a füvet megmutatta nekik. Megízlelvén, úgy látták, hogy a föld igen jó, vize édes és legelőjén olyan füvek teremnek, mint amilyenekről a követ beszélt. Árpád pedig övéitől körülvéve, ivókürtjét megtöltötte a Duna vizéből, és az összes magyar előtt a kürtre a mindenható isten kegyelmét kérte, hogy az úr azt a földet engedje nekik örökre. Amint szavait végezte, a magyarok háromszor kiáltották: „Isten, Isten, Isten!” Ekkor találták fel ezt a szokást, amely a magyaroknál a mai napig megvan. Azután visszaküldték ugyanazt a követet közmegegyezéssel az említett fejedelemhez, és földjéért egy nagy fehér lovat küldtek neki arábiai arannyal megaranyozott nyereggel és aranyos fékkel. Ennek láttára a fejedelem még jobban megörült, mert úgy vélte, hogy azt, mint holmi telepesek, a földért küldötték. A követ pedig azt kérte a fejedelemtől, hogy adjon földet, füvet és vizet. A fejedelem erre elmosolyodva mondotta: „Vegyenek, amennyit akarnak ezért az ajándékért!” S így a követ visszatért övéihez. Erre Árpád és a hét vezér benyomult Pannóniába, nem mint jövevény, hanem mint a föld örökös jogú birtokosa. Ekkor másik követet küldtek a fejedelemhez, és ezzel az üzenettel bocsátották el: „Árpád és emberei azt mondják neked, hogy azon a földön, amelyet megvettek, ne maradj tovább semmiképpen, mivel a földedet lovon, füvedet féken, vizedet nyergen megvették, és te szegénységed és kapzsiságod miatt a földet, füvet és vizet nekik engedted!” Midőn a fejedelemnek elmondták az üzenetet, így szólt: „Azt a lovat üssék agyon bunkósbottal, a féket dobják a rétre, a nyerget vessék a Duna vizébe!” Mire a követ így szólt: „S aztán az én uramnak mi kára lesz belőle? Ha a lovat agyonütöd, az ő kutyáinak adsz eledelt; ha az aranyos féket a fűbe dobod, kaszáláskor az ő emberei lelik meg, ha az aranyos nyerget Dunába veted, az ő halászai vonják ki a partra, s azok viszik haza! Akié a föld, a fű, a víz, azé minden!"

43