Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 11. szám - MŰHELY - Juhász Péter: A nomád szerződéskötés rítusa az óbolgároknál és a magyaroknál

„Halálunkkor legyenek leikeink együtt, / vérünk, ha folyik, hát folyjon egybe, / — mondván barátokká váltak.” „Mint két fül, olyan barátok akarunk lenni, / ha meghalunk, legyenek csontjaink együtt, / vérünk ha folyik, folyjon együtt”. „Ha meghalunk, csontjaink legyenek együtt, / ha folyni fog, vérünk legyen együtt. / Legyünk barátok mind a hárman.” „Gyere hozzám, ha nekem rosszul megy, / s ha neked rosszul megy, én megyek hozzád, / Csontjaink egy halmot alkossanak, j kifolyt vérünk egy folyót alkosson.” „Mindig barátok akarunk lenni, / mint egy tehén két szarva, / holttetemeinket akarjuk látni, / megsemmisített leikeinknek utánamegyünk.” „Ha mi meghalnánk, képezzenek csontjaink egy hegyet, / ha vérünk folyik, képezzen egy folyót.” „A halhatatlan, elpusztíthatatlan Kartüga Pergennel, ha meghal, / vérünk együtt legyen, / ha élőként jár, lelkünk együtt legyen.”

Jogosan jegyzi meg Vargyas Lajos, hogy a megfelelések biztosan még közelebb kerülnének egymáshoz, ha közvetlenül a török szöveggel hasonlítanánk össze a magyart.

A pogány szerződés- és szövetségkötés e két eltérő mozzanatának ismeretében nem látunk ellentmondást az V. Leó császár és Omurtag bolgár kán szerződéskötéséről fennmaradt két bizánci híradásban. Jóllehet a szerződéskötés néhány szimbólumának jelentése még tisztázásra vár.

Már Veszelin Besevliev is megpróbálta feloldani a két tudósításban levő látszólagos ellentmondást. Többféle lehetőséget tételezett fel:

1. a leírt szertartás két népre vonatkozik;

2. a két feljegyzés két különféle eseményre vonatkozik;

3. Ignatiosz diakónus valamilyen ok miatt megfeledkezett feljegyezni a kutya fel- darabolását;

4. Theophanesz krónikájának folytatója elhagyta azt, amit Ignatiosz diakónus feljegyzett, mert nem ismerve a pogány szerződéskötés szimbólumainak értelmét, lényegtelennek tartotta, viszont feljegyezte a kutya feldarabolását, mert Leon Arméniosz szerinte ezzel jobban sértette a kereszténységet;

5. lehet, hogy Ignatiosz diakónus eredeti feljegyzése tartalmazta a kutya feldarabolását, de másolója elhagyta.

Mindebből világos, hogy Veszelin Besevliev nem tartotta összeegyeztethetetlennek az eskü szertartásainak két eltérő mozzanatát. Újabb tanulmányában azonban kizárja ennek lehetőségét: „Az egyik bizánci forrás szerint (V. Leó) egy kupa vizet öntött ki, nyerget fordított fel, háromágú fonott szíjat fogott meg s marék füvet emelt föl, egy másik forrás szerint kutyákat, amiknek a bolgárok szintén áldoznak. A szertartások első formája nyilvánvaló a ló kultuszával vannak kapcsolatban, ami az előbolgároknál bizonyára szent állat volt. Pontosan ezeket a szertartásokat hajtotta végre a bizánci császár. A második forrás híradása valószínűleg más esetre vonatkozik.”

Ez az ellentmondás bizonyára abból ered, hogy tisztázatlan, mit szimbolizált az eskü szertartásaiban a fű és a víz, a nyereg és a fék (hármas szíj). Veszelin Besevliev megállapítja, hogy „szerepük az eskü szertartásaiban homályos.” Arra azonban ő is rámutat, hogy a fű számos népnél különös mágikus hatóerővel bírt, mert a föld mágikus erejének egy részét tartalmazta. Sőt arra is utal, hogy a középkorban a fű a jogi szimbólumok között fontos szerepet játszott. A fű a szerződéskötést szimbolizálta. Tirolban azt hitték, hogy ahol valaki hamisan esküszik, nem nő ki a fű. Máshol az a hiedelem élt, hogy ahová esküszegő lép, a fű kiszárad. V. Besevliev tehát jól látja, hogy mindez a fű és az eskü kapcsolatára vall. Azt azonban, hogy ezen a kapcsolaton belül mit szimbolizált a fű, ő sem tárta fel. Ezt nem is tárhatjuk fel addig, míg a fék- (hármas szíj) és a nyereg-szimbólum értelmét meg nem fejtjük. E szimbólumokról pedig Veszelin Besevliev megjegyezte: azt hogy hogyan kell értelmezni a hármas szíj és a nyereg szerepét, rejtett marad.

42