Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 10. szám - DOKUMENTUM - Kós Károly Áprily Lajoshoz írt kiadatlan leveleiből (Közreadja: Csép Ibolya)
mindkettőtökön kívül többet is. És ebben a reménységben kívánunk feleségemmel együtt mindnyájatoknak boldog, vidám és békességes húsvéti ünnepeket. Nem tudom, jeleztem-é vagy nem: mi végre, 15 esztendei kínlódás után a Majális-uccai nyomorúságos egyszobás, közös fürdőszobás stb. lakásunkból egy kétszobás, teljesen különálló, ún. összkomfortos lakáshoz jutottunk, egy új blokkban, igen jó helyen: a Széchenyi-tér elején (Piata M. Viteasul 37. I.). Persze, vannak a lakásnak, mint minden új lakóháznak még ma, hátrányai (kicsi konyha, kicsi szobák stb.), de kétségtelenül nagy előnye, hogy kicsiben mindenünk megvan, ami a mai embernek elsőrendűen szükséges, elsősorban nekem külön szobám. Azonkívül igen jó helyt van (központos, autóbusz, trolibusz, taxiállomás, piac, üzletek stb. közvetlen közelben). Persze, a költözködés (a legnagyobb februári hidegben) kimerítette fizikumunkat, idegeinket és teljes alapossággal — anyagi erőnket. Viszont egyikünk sem betegedett bele, mégcsak meg sem hűltünk. S most, húsvétra, már jórészt rendben is vagyunk;ami még hibázik,azt pótoljuk, mihelyt egy kis friss pénzmagra teszünk szert. S mihelyt a költözködés és a vele járó sok idegesítő, bosszantó adminisztrációs és financiális időrabláson túlvoltam nagyjában, s a tavasz március második felében reánk köszöntött, belefeküdtem a kerti munkákba. Azt tudod, hogy ezelőtt 4 esztendővel szereztem itt Kolozsvárt, a Donát-úti fertály szélén, a Szamoskanyar közelében egy kicsi puszta parcellácskát (800 m2). Azt azóta 3 oldalról bekerítettem, s 3 esztendő alatt egy kicsi fakalyibát is felhúztam valahogy (amelynek még hibázik a mennyezetburkolása, a padlója, az ablakszárnyai, a belső falburkolása), hogy meg ne ázzunk, erre szüksége van a testemnek-lelkemnek, s miután most volt és van annak az ideje, tehát szinte naponta ott ások, kapálok, gereblyézek, ültetek, öntözök. Ez a kicsi kertecske kell hogy rekonpenzáljon az elvesztett Sztánáért. És ha szerényen is, de megteszi, amit tehet. Mert levegője van, napsütése és ha munkaközben megpihenek és reágyújtok egy cigarettára, látom onnan a gyalui havasokat és alájuk odaálmodom Kalotaszeget . . . Kicsit szegényes pótléka ez a múltnak, de józan ember a szél ellen nem — pipál. Ez volt a mai napig az én ezévi tevékenységem summája. Az írást, elhanyagoltam. De úgy tervezem, hogy ha túlleszek hamarosan a halaszthatatlan tavaszi kerti munkákon és az új lakásunkban való elhelyezkedés és berendezkedés munkáin, akkor kiszakadhatok a realitásokból is beilleszkedhetek írói elgondolásaim világába . . . Igaz viszont, hogy: „ember tervez . ..” Nagy figyelemmel olvastam Illyés Gy. „színvallását” (azt hiszem az „Ország-Világ”-ban jelent volt meg; én csak egy kivágást kaptam) és „megjelenendő” új verskötetének címadó versét. Ezzel majdnem egyidőben mondotta be a rádió a magyarországi amnesztia-rendelet hírét (elég hiányosan és számunkra elég zavarosan is). Ugyancsak mostanában írták nekem, hogy Tamási Áronnak új regénye jelenik meg (egyelőre folytatásokban hozza a M. Nemzet). Lehet, hogy ezek közt az események között nincsen összefüggés, de az érzésem az, hogy akár külön-külön, akár együttesen, de egészséges tisztulási folyamat kezdetét jelentik, aminek igazán örvendeni tudnék. S gondolom, okos dolog volna, ha ez a tisztulási folyamat nemcsak Magyarországon, de másutt is elkezdődne. Mindjárt kevesebb volna az idegesség, a félelem és a keserűség, de meggyarapodna a vidámság, a nyugalom, az őszinteség és a becsületes nyíltság . .. Egyébképpen nálunk semmi különösebb újság. Élünk nagy csendességben és hinni akarjuk a jobbat. Általában egész népes családom egészséges; de az élen ebben a tekintetben mi, két öregek járunk. A békességünk is megvan — egymás között. A feleségem — szegény — most lázasan süt-főz — a húsvéti ünnepekre. Beszélni is alig lehet vele, de azért szigorúan megparancsolta nekem, hogy ha írok Nektek, úgy mellékeljem levelemhez az ő jókívánságait és szívbéli szeretetét. Szeretettel és a régi barátsággáI ölel mindnyájatokat Kós Károly Kolozsvár, 1960. IV. 15. 84
