Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - DOKUMENTUM - Ismeretlen Veres Péter-levelek (Közreadja: Iványosi-Szabó Tibor)
Sokat beszéltem, de bocsássanak meg, nem akarom, hogy azt higgyék, hogy csak valami okoskodó műparaszt vagyok. Ma is benne élek a dolgokban és a termelésben. Még valamit! Önök azt a tanácsot adják, hogy álljanak össze a sertéshizlaló gazdák a Hangya kebelén. Megvan ez itt is! De mit csináljon a szegény Hangya, ha december havában 30—40 sertésre kap engedélyt, és 5—600-at kínálnak? Akinek kész a hízója, nem várhat áprilisig, tehát eladja 20—30 fillérrel olcsóbban a szalámisok itt tekergő ügynökeinek. A Kis Újság ugyanezévi számában megírtam ezt az ügyet. Tisztelettel: Veres Péter” A kamara már 1940. február 7-én válaszolt e levélre. írónk tehát igen gyorsan megírhatta azt. Sajátos hangvélete és az aránytalan nagyságú papírlapokból összeálló irat külseje is az első benyomások hatása alatt történő cselekvést látszanak bizonyítani. A keltezést pontosan megállapítani itt sem tudjuk, mivel ez alkalommal is hiányzik. A tisztviselő újabb válaszát már rövidebbre fogta, és lényegében csak arra korlátozta mondandóját, hogy elismerően nyilatkozzon az író munkásságáról, bizonygatva, hogy jól ismeri műveit, és végül kifejezve reményét, hogy Veres Péter valóban meg fogja látogatni a mintagazdaságot. Az ügy további fejleményeiről nincsenek adataink. Nem tudjuk, végül is megtekintette-e a gyümölcsöst. Az ő érdeklődése és törekvése érthetően nem erre irányult. Alapvető célja az lett volna, hogy az agrárproletárok és a szegényparasztság számára megfelelő érdekképviseletet, nyilvános, szabad szervezkedési lehetőséget biztosítson első lépcsőként a távolabbi célok eléréséhez. Erre viszont még a béke éveiben sem mutatott hajlandóságot a rezsim. A háborús években — mint tudjuk — a polgári demokrácia egyébként is nagyon szűkös kereteit is fokozatosan felszámolták. A fenti levelek ugyanakkor azt is bizonyítják, hogy Veres Pétert a fokozódó terror idején sem tudták megfélemlíteni, még akkor is síkraszállt a szegényparasztság érdekeiért. Közreadja: IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR