Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - DOKUMENTUM - Ismeretlen Veres Péter-levelek (Közreadja: Iványosi-Szabó Tibor)
a másik rovására dicsérnem kellene. Beláthatják, hogy ez nem volna hasznos. Jobb, ha a közönség nem tudja, hogy milyen keveset csináltak. Most higgyék el, ha a jelentést tömegek olvasnák el, azok is azt mondanák, amit én: elég kevés a bajokhoz mérve!” A Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kamara tisztviselője kilencoldalas levélben válaszolt Veres Péternek, részletesen kitérve minden megjegyzésére, melyet levelében tett. Ennek másolatát 1940. január 26-án küldte meg tájékoztatás végett a tiszántúli kamarának. A levél hangvétele udvarias, és minden igyekezete arra irányul, hogy az előzékeny, megértő modorával az elégedetlenkedést leszerelje, és a megbékélést elősegítse. Elismeri, hogy Veres Péternek sok megállapítása helytálló: „az eddig kifejtett kamarai munka valóban elég kevés a bajokhoz mérve . ..” Magyarázza a hiányosságok okait, ugyanakkor bizonygatja, hogy a kecskeméti kamara sokat tett a szegényparasztok érdekében. Elfogadja azt a megállapítást, hogy a kamara nem az, aminek lennie kellene, de erről a törvényhozás tehet. Utal arra is, hogy a legkisebb napszámbér megállapítása érdekében tettek lépéseket, az ügy éppen az országgyűlés előtt van. Kételyét fejezi ki, hogy a munkáskamara fenn tudná magát tartani anyagi erőforrások hiányában. Nem tudja vagy nem akarja érzékelni az írónak azt a megállapítását, hogy a parasztság szempontjából a kamara elsődleges feladata a tényleges érdekképviselet lenne. A feloldhatatlan ellentmondások felvázolásával kapcsolatosan (a kereskedelmi tőke fokozott kizsákmányoló szerepe, az egyenlőtlen termelési és értékesítési feltételek megléte, a spekuláció stb.) néhány erőltetett tanáccsal áll elő. Hosszadalmásán magyarázza a kifogásolt anomáliákat, és adatok sorával próbálja érveit alátámasztani. Azonban nem érzi, hogy ezúttal nem egy felbujtott elégedetlenkedővel áll szemben, aki egy új kamara létrehozásához kívánja felhasználni a szegényparasztság zúgolódását is, hanem az újabb elnökválasztással kapcsolatos huzavona révén adódott alkalmat arra kívánja kamatoztatni, hogy osztálya tényleges gondjait minél szélesebb nyilvánosság előtt feltárja. így állhatott elő olyan szituáció, hogy míg Veres Péter felhozott példáinak sorával bebizonyította, milyen sokrétűen zsákmányolják ki az agrárproletárokat, akik a legalapvetőbb politikai és társadalmi jogokkal sem rendelkeznek, akik talán a legnagyobb létszámú magyar társadalmi réteget alkotják, akiknek joguk lenne a nemzet sorsának alakulásába is beleszólni — válaszként a kamara tisztviselője az eszményi állattartás módjáról és lehetőségéről nyújtott banális tájékoztatót. Érthető, hogy Veres Péter az előzőnél is csípősebb-epésebb levélben reagál erre a szinte más világból jött kioktatásra. „Tisztelt Uraim! Abból, hogy ilyen részletesen foglalkoztak levelemmel, látom, hogy a kecskeméti Kamara nem aféle magyar „Hivatal”, amely nem törődik az ún. „felek” véleményével, hanem komoly és felelős intézmény. Ez engem is arra kötelez, hogy még egyszer megtegyem a magam észrevételeit. 1. Ha majd időm lesz és értelme lesz, tehát nyáridőben, széjjelnézek a Kamara területén. Ha meggyőződök róla, hogy a kecskeméti kamara nemcsak termelési, hanem munkás — érdekképviselet is, akkor írok majd nem egy-két soros semmitmondó nyilatkozatot, hanem egész cikket róla. Most azt ismételnem kell, én azt hangsúlyoztam, hogy ez a Kamara nem a miénk és nekünk ez nem is kell, mert a birtokosokkal együtt lehetetlen a külön munkás és kisparaszti érdekeket képviselni. Azóta a kaposvári Kamara újra bizonyította, hogy baj van vele. Ha ebben a kecskeméti kamara kivétel, akkor bizonyára jogos a felszólalásuk, de éppoly jogos az is, hogy én is lássam a dolgokat. 2. Önök maguk is elismerik, hogy a mai Kamara nem munkáskamara. De felteszik a kérdést, hogy miből tartaná fenn magát az a munkáskamara. Hát — tagdíjból, még pedig önként fizetett tagdíjakból. Adjanak csak nekik szervezkedési szabadságot, olyan politikamentes ér48
