Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - Jékely Zoltán: Szemtől-szemben az ötödik macedón légióval (elbeszélés)
a hulla nyakát, a feloszlott test szép csendesen elenyészik, a csontok beroskadnak az iszapba — mint ahogyan a sivatagi holttesteket beszívja a homok —, a tégla pedig, iszonyú bűnjelként, ki tudja mióta vár a napfényre emelő horgászhorogra?... Milyen szerencse, hogy a téglák nem beszélnek! Ha ez most megszólalna, tán megőrjítene a borzalom . .. így s hasonlóképpen tépelődtem, miközben a többiek a közben odabotorkált Huti- rayval együtt, szintén néma töprengéssel állták körül a partra emelt tárgyat. A babonás Májerkó körömvágó ollót vett elő halászneszeszerjéből és a horgászzsineg tengerifű előkéjét elvágta: nincs szüksége ilyen gyanús holmival érintkező horogra. Aztán halálsápadtan maga elé bámulva, ennyit mondott: — Pedig milyen hatalmas rántásom volt! ... De ki, mi ránthatott? — meredt a tégla-iszaptól még foltosán hömpölygő vízbe. — Az szent, hogy a tégla nem! A hideg végigfutott a hátunkon s hirtelen megjelent képzeletünkben Berekméri halálmadár-alakja ... S az a rémhistória ... Auguszta!... — Aztán ezt a fogást is törzskönyvezed? — próbálta Bakcsi tréfával eloszlatni az általános borzongást, de csak azt érte el, hogy mindnyájan a rejtelmes erőre kellett gondolnunk, vagy éppen a szörnyű kézre, mely ott a mélyben barátunk horgát megrángatta. Tekintetem látomásosan szegeződött a különös, inkább négyszög alakú téglára, míg iszaptól mentes lapján ki nem bontakozott néhány préselt betű körvonala: L. V. M. — Római tégla! — kiáltottam a megvilágosodás diadalával, s egy pálcikát fogva, kikotortam a régi betűk mélyedéséből az iszapot s a rémülten evickélő pici kárászokat. — Tudjátok, mit jelentenek ezek a betűk?... Légió Quinta Macedonica! — Na és? — igyekezett Májerkó nagyképűsködéssel lefitymálni felfedezésemet. — Azt akarod ezzel mondani, hogy a bűntény még Cicero idejében történt? Avagy az áldozat túlvilági élete szempontjából jelentenek-e valamit ezek a betűk? — Mit szólsz hozzá, ha jelentenek? —tüzesedtem neki sherlock-holmesi szerepemnek. — Hála e három betűnek, egy ártatlan ember halála nem marad megtorlatlanul! — mondtam. — A nyomozók, kezükben e tégla-bűnjellel, hamarosan eljutnak addig a lelőhelyig, ahol az Ötödik Macedón Légió téglái találhatók, s akkor más sincs hátra, mint elővenni s kifaggatni a környékbelieket!. . . Bakcsinak tetszett az érvelés; akkorát nőttem a szemében, mintha legalábbis egy ötkilós csukát fogtam volna. Ki is jelentette ünnepélyesen: — A téglát mindenesetre beszolgáltatjuk a rendőrségnek. Aki fogta, cipeli. Rezső, tedd a hátizsákodba! Májerkó vicsorgatva ugyan, de engedett a felszólításnak. Kezdett neki tetszeni, hogy esetleg egy izgalmas bűnügy középpontjába kerül. A hatalmas tégla zsákbarakása — horgásznyelven: megszákolása — vigyorgást rajzolt mindnyájunk arcára s némileg eloszlatta felőlünk a borzongást. Abban a reményben, hogy a délután meghozza a halak étvágyát, horgainkat ismét bevetettük. * * * A fergeteg észrevétlen tornyosodott fejünk fölé. A berek mögül jött, alattomosan és félelmetesen, mint valami borzasztó dzsungeli fenevad, melynek mozdulása egyszersmind ugrást is jelent. Éppencsak annyi időnk maradt, hogy eszmélkedjünk: tehát ezért a zivatarért nem volt semmi fogás ezen az áldott-átkozott napon! A halak érezték a tornádó közeledtét, s isten tudja miért, éhségsztrájkkal tüntettek. De a hatalmas, erőszakos rántás Májerkó 12
