Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 10. szám - Jékely Zoltán: Szemtől-szemben az ötödik macedón légióval (elbeszélés)
a parti részen lassú, poshadásos, nagy vizek nyári szaga, sőt, két hatalmas, félig vízbedőlt fa keretében, magát a folyót is megpillantottuk. A tudálékos Májerkó elrikkantotta magát: — Thalatta, Thalatta! — s eszeveszett izgalommal látott hozzá mindkét botja felszereléséhez. Hogyne kezdtünk volna hozzá mi is, amikor előttünk óriási gyökerek alkotta mély göbékben öreg halakat ígérő víz várakozott, s a két, hajnali szélben hintázó ragadozómadár jelenléte is a hely halban bővelkedő voltát igazolta! Mert a halászsasok csak értik a mesterségüket! Elszéledtünk a parton, ki-ki megfelelő helyet keresett magának; horgainkat bevetettük s a nagy zsákmány bizonyosságának mámorában tán egyikünk se gondolt többet Berekméri figyelmeztetésére. De telt-múlt az idő, már dél is elközelgett, s egy cigányhal nem sok, még annyi sem akadt horogra. Mintha ezt a remek, csendes mély vizet valami átok ülte volna meg. A halak — ha voltak egyáltalán — horgunkat agyafúrtan elkerülték. Sorra próbáltuk ki valamennyi csalétkünket. De csődöt mondtak még Bakcsi többszörösen „díjnyertes”, barnasörön hizlalt csótánjai, s porganéban, vitamindús nyers vetemény- koszttal táplált lótetűi is. Főhadiszállásunktól le- és felfelé egy-egy kőhajításnyira el-elcsatangoltunk, de hal ott sem jelentkezett. — Az időjárásban lehet a hiba — vakartuk a fejünket. Ez a fülledt, halotti némaság valami elemi katasztrófának közeledtét jelenti... Nekünk, régi horgászoknak, még csak elviselhető volt a felsülés, de szegény zöldfülű Hutiray nem tudott belenyugodni. Hol makrancos, akadozó orsójával bajlódott, hol a horog akadt a nadrágjába, hogy ki kellett vágnia — elég az hozzá, keservesen átkozta a percet, amelyben elindult. Ha a vele egy-házban lakó Májerkó el nem csalja, most is javában alszik kórista felesége mellett, délután pedig mehettek volna a strandra, kint van az egész vendégszereplő kompánia ... Át-átkiabáltunk egymásnak, cigarettáztunk, falatoztunk, iddogáltunk. Délben egy sekélyebb részen isteneset fürödtünk — egyszóval a zsákmányt-nem-ejtő horgászok szokása szerint igyekeztünk vállalkozásunknak most már kirándulás jelleget adni. Sőt, Bakcsi már meg is szedte kötelező vadvirágcsokrát, hogy ízletes tepsibevaló helyett legalább illatos vázábavalót vigyen a feleségének haza... Minden elviselhető lett volna, ha az az átkozott kutyavonítás nem figyelmeztet hollétünkre, minduntalan, onnan a kastélyrom felől! Azonban nem sokkal a jó fürdés után olyasvalami történt, ami holmi sötét előjel módján zavarta meg további szórakozásunkat. Májerkó horga, 4—5 méteres mélysé- ben megakasztott valamit. Boldogan elordítja magát, s csakugyan látjuk, hogyan rángatja a botot s viszi a zsineget kétségbeesetten valami. Bakcsi odarohan s míg Májerkó lázasan tekeri az orsót, ő a zsineget óvatosan elkezdi hol jobb-, hol balfelé húzgálni. S egyszercsak az a valami enged: a háború előtti angol zsineg, melynek karikáján a gyári felirat 20 kiló elbírását garantálja, lassan emelkedni kezd! A finom, ruganyos, hat ízületből ragasztott bot nagy ívben meghajlik, Májerkó halálos izgalomban, kimeredt szemmel, hanyatt dőlve kapaszkodik bele, Bakcsi, a zsineget most már elengedve, félig irigyen, félig rémülten lábatlankodik körülötte, jómagam pedig a szomszéd göbe partjáról egyre izgatottabban várom a nagy hal kipukkanását. . . Ha hiszitek, ha nem: kisvártatva kibukkant a vízből egy hatalmas, különös formájú, félig iszap-lepte tégla. A horog félméteres, rozsdás sodronydrótban akadt meg: az tartotta a berovátkolt téglát, s a másik végén inggallér méretű hurkot képezett!... Ahogy ezt a hurkot megpillantottuk, mindnyájuknak hideg bizsergés járta körül a nyakát... ... Ez a dzsungeli vízpart igen alkalmas a gyilkosnak, hogy ide eressze be, örök titokra, szerencsétlen áldozatait... A drótkötél s a halak együttes munkával elvássák 11
