Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Kamarás István: Oázis a futóhomokon

tizenötezer forintot érnek, főleg a sok képzőművészeti album miatt. Rendhagyónak érzi magát abban, hogy neki kevés szépirodalmi könyve van, mert megmaradt a természettudományos érdeklődése is. Még mindig kedves könyve a Jávorka—Csapody. Felületesnek tartja magát, szétszórtnak. Most éppen a Gyermekünk egyik számát lapozgatta, mert szeretne minél előbb gyereket szülni, „akár egyedül is”. Úgy látja, „nincs valami nagy kulturális élet Halason, mert ahhoz több nagy tehetségű ember kellene”. Az intézmények nagyjából meglennének, de működniük is kellene, legalább úgy, mint a könyvtárnak. A halasi emberek „beleszűkültek a világukba”. Talán nem véletlen, hogy éppen Bihari Klára Szomorúság című regényét olvasta utoljára, mert ismerősei problémáival találkozott benne. Osztálytársai tíz éve állandóan felvételiznek, és egyik sem jut be főiskolára, egyetemre, ezért ő meg sem meri próbálni. Dacosan, kihívóan magányos, kikéri magának, hogy bárki is segítsen rajta.

A nyugdíjas kőműves Halasra vonatkozó könyveket és iratokat keres. Bélyeget is gyűjt, német nyelven ír cserepartnereinek. A bélyeg, a néprajz, a történelem és Kiskunhalas iránti érdeklődés vezérli, amikor könyvet választ a könyvtárban vagy a könyvesboltban. A szépirodalomból csak az érdekli, „ami nem színezi ki a valóságot”. Nem akar arról olvasni, ami van, mert „abban úgyis benne élünk”, nem magyar nyelvű irodalmat sem, mert „azt úgy fordítják le, ahogy akarják”. Jókait tudja ellenőrizni, „mert a magyart a nagyapámtól már 150—200 évre visszamenőleg tudom”. Bejárta a hat környező országot, de máshová nem vágyik, mert „ebben a kicsi országban jól érzem magam, megvan itt minden kicsiben, meg aztán ilyen jó sora még nem volt népnek”. A Könyvtáron kívül a Múzeumot is nagyon becsüli, csak az a baja, hogy kicsi. Tized- magával sokkal nagyobbat és szebbet építene és megtöltené helytörténeti anyaggal. A MÉH-telepen kilóra veszi meg a folyóiratokat 3,50-ért és 1 forintért ismét eladja, ha már elolvasta.

A fiatal villanyszerelő az olvasás örömét és a békét adná az emberiségnek, ha ember- feletti hatalma lenne. Féja Visegrádi esték című könyvét választotta, hogy utánanézzen annak, amit nemrégen egy kiránduláson látott. Két gimnáziumi osztályt is végzett, kétszer nekifutott a harmadiknak, de nagyon sok mindenről le kellett volna mondani érte, többek között az olvasásról is. Nagyon jónak tartja a könyvtárat, csak azt sajnálja, hogy már az összes történelmi témájú regényt elolvasta. Mást is olvas, és ha egy jó könyv van a kezében, lehet a tévében akármi. Otthon is vannak könyvei, de nagyobb részük kézben van, kölcsönadogatja őket. Dallos, Passuth, Hegedűs Géza, Mikszáth, Gárdonyi a kedvencei, Jókait szereti. Több író-olvasó találkozót szeretne a könyvtárban, még inkább egy-egy történelmi korszak felelevenítését. Jobban szereti a kicsit rongyos, piszkos könyveket, mint a vadonatújakat, „mert azoknál kisebb az esély, hogy jók legyenek”. A könyvesboltot nem nagyon szereti, „mert ott nagyon magára van hagyatva az ember”, a könyvtárban otthonosan mozog, bár még jobban feltalálná magát, ha a könyvek nem írók, hanem témák szerint lennének csoportosítva. Nem akar megragadni Mikszáth és Hegedűs Géza világánál, stílusánál, ezért sorra vásárol olyan könyveket, mint llf—Petrov, Mándy Iván, Andrzejewski, Tersánszky, Moldova, Queneau művei, de hozzájuk képest Hegedűs Géza „játszva mesél”, Passuth pedig „tanárosan magyaráz”. Mostanában kevesebbet olvas, mert barkácsol esténként: új könyvespolcokat készít az új könyveknek.

*

Az olvasás Halason is eléggé gyakran lelki és társadalmi betegségek tünete, illetve ellenszere, valamint az akut közösséghiányban szenvedők, az előbbrejutásban megaka- dályozottak, a kényszerpályára kerülők, a kulturális vákuumtól fulladozók pótszere és a kihívásoktól, a feladatoktól, a megrázkódtatásoktól, a katarzistól és az igazi szabadság

57