Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: Baj-gyűjtemény (befejező rész)

A tősgyökeres halasi nép komótosabb; sok igazság van abban, hogy Halas nem siet. Pipáznak. A középkorúak már nem érnek rá. . . Az autók hoztak változást — nemcsak malacot visznek a piacra, hanem strandra is járnak.” (közművelődési dolgozó, régi párttag)

A régi halasiság: nehezen megragadható. Az életmódban lényeges eltérés nincs, a tősgyökeres családok ugyanúgy, mint az idetelepültek, elsősorban arra törekszenek, hogy /bgyosztásszínvonalukát radikálisan emeljék. A társadalmi hagyományok is valószínűleg erre ösztönöznek, hiszen az őslakó kunok soha sem voltak szorgos, földművelő parasztok, inkább hivalkodó, polgárosodó „úri gazdák”.12 Közösségi-közéleti aktivitásban nem véletlenül a „gyüttmentek" a példamutatóbbak, feltehetően nemcsak azért, mert bizonyítás-megkapaszkodás vágya fűti őket, hanem azért is, mert kívülről jőve jobban látják a hibákat, s gyakran jelentős szellemi töltettel érkeznek.

„Amilyen nagy bűn volt eltörölni a járási népfrontbizottságokat, ugyanolyan nagy bűn a városban parlagon hagyni a tettre kész embereket. Halason mintegy háromszáz fiatal értelmiségi van, s ezt a szellemi erőt kihagyni, több mint hiba. A tanácsnál személyes sértésnek veszik, ha nem értünk teljesen egyet azzal, amit jól-rosszul kitaláltak. Nem igényelték segítségünket. A párt — az első titkártól a takarítónőig — a népfrontmozgalom mögött van. A tanács nincs arra felkészülve, hogy fogadja a türelmetlenül bekapcsolódni akaró erőket. Nem egy tanácstag mondja: minek maradjak tanácstag? Csak zászlórúdnak? Csak azért, hogy ott üljek? A városszépítési bizottság nálunk működik, amikor a városi tanács 1979-es tervéről lett volna szó, H. L, a bizottság elnöke megkapta a tanácsi elnökhelyettestől: Nem ér rá foglalkozni ilyesmivel!” (városi tömegszervezeti vezető. A városi népfrontbizottság egyik jegyzőkönyvében olvastam: a felszólaló pedagógus „Húsz éve lakik Halason, jól is érzi itt magát, de úgy van, mint a madár, amelyik ül a tojáson, és amikor kikel a fióka, csodálkozik, hogy ilyen fiókákat költött.”

Ha elfogadjuk az állítást, hogy bűn a tettre kész embereket — nemcsak a fiatal értelmiségieket — munka nélkül hagyni, akkor ebben a bűnben osztozik a népfrontbizottság is. Védekezhet azzal, hogy nincs több lehetősége, vagy nem mindenki hever parlagon, sőt azzal is, hogy a kovászemberek gyakran csak szónokolnak. De a védekezés — ha jogos is — mellékes. Amint az is mindegy, hogy valaki tősgyökeres-e vagy nem, az számít jobban, hogy mit akar, s mit csinál, illetve az a döntő — ahogy ezt a temetőperpatvar vagy a városszépítő egylet „altatása” példázza — a közösségi érdeket képviselőknek milyen gyakorlati hatalmuk van az események befolyásolásában.13 Akkor van baj, ha az egyéni szuverenitás, tettreszántság és a társadalmi belebeszélés, részvétel így vagy úgy kizárja egymást. Másképpen: ha illúzió akár profi bizottsági tagként, akár társadalmi aktívaként érdemben befolyásolni a döntéseket. Az intézményi vagy (és) tömegszervezeti tehetetlenség miatt — azt tartom — már akkor is mellékvágányra futnak az egyéni, netán csoportos ambíciók, ha szerepük folyton abban merül ki, hogy kifogásaikat, javaslataikat (ha tetszik: konkrét utópiáikat) csak elfecseghetik.

Nézzük meg egy illetékes véleményét: „Ebben a városban mintegy ezerkétszáz felsőfokú végzettségű értelmiségi van. Úgy érzem, mérsékeltebben jellemzi őket a pénzközpontú szemlélet. Lehűt, hogy előbb polgárosodni kell, s aztán jöhet a szocialista gondolkodás? A meghatározó életmódmodell: a befelé fordulás. Kicsit egoista, a saját buli magatartása ez: anyagiasság, s a divatos tárgyak megszerzése, nem a valóságos szükséglet, hanem a korhangulat szerint. Van is rá mód, hiszen, szerintem, a lakosságnak cirka 20—25 százaléka fogyaszt az átlagon felül. Aki csak fizetést kap, az szerényen él. Kisváros ez, ahol még mindenki ismer mindenkit, tudja, ennek vagy annak a főorvosnak ki a szeretője, vagy ki, hol, kivel szórakozik. De már a határon vagyunk: lassan véget ér ez a folytonos figyelés. Ebben a fejlődő városban egyre többen telepszenek le,

37