Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: Baj-gyűjtemény (befejező rész)
VARGA CSABA VALÓ VILÁG BAJ-GYŰJTEMÉNY (BEFEJEZŐ RÉSZ) Hogyan álljuk az orrbaveréseket? Arról, hogy mit tehet egy tanár: „Az iskolában kitűnően tudnék dolgozni, ha az osztálylétszám a felére csökkenne. Az igazgató nem szól bele, hogy mit tanítok, sőt biztat. Adott egy szakkört is, hogy ne másik iskolában végezzek pluszmunkát. A magyarórákon kétszáz Ady-verset tanítottam meg, többek között Jókai terhére vagy Thomas Mannal is foglalkoztam. Az órákat úgy csoportosítottam át, ahogy jólesett. Azt nem tudom lemérni, hogy mit értem el, ennél csak az osztályfőnöki munka hatását nehezebb megítélni. Nincs nagyobb feladat, mint megtanítani a diákokat önállóan dönteni, mégpedig versek, novellák, drámák ürügyén. Osztályomnak akadtak konfliktusai néhány tanárral; ricsajozó, nagyszájú osztály ez. Úgy nem lehet demokráciára tanítani, hogy jegyekkel fegyelmezek. Mondom is nekik: vegyék már észre, hogy melyik tanárral mit lehet. .. Történelmi feladatokról nem beszélgettem velük, boldogságról meg ehhez hasonlókról annál többet. Mi lesz velük, ha kikerülnek az iskolából, s hogyan állhatják majd az „orrbaveréseket”? Igyekszem úgy tanítani mindig, hogy kilyukadjunk az önismeretre, sőt írásban is megpróbáltuk az önértékelést. Ám egy tanárnak négy év alatt is nagyon kevés idő jut arra, hogy egy-egy diákjával személyesen is törődjön. Nemcsak fele osztály, hanem fele óraszám is kellene! Heti huszonegy órát tanítok most, s nap mint nap meg kell nyerni a gyerekeket. Ha nem lenne ennyi órám, aligha fordulna elő, hogy van olyan tanuló a gimnáziumban, aki nem tud írni, olvasni. Az egyszerűen humbug, hogy egy szintre lehet hozni őket. Akkor az sem fordulna elő, hogy egy lány azért nem megy el az érettségi bankettre, mert nincs rá száz forintja. Sajnos ezt is utólag tudtam meg. Pedig nálunk a banketten nem volt ruhaverseny.” Ez a tehetséges tanár az átlagnál sokkal felkészültebb, s egyike azoknak, akik az 1979/ 80-as tanévben tapsoltak a — megreformált — elsős magyar tankönyvnek a gimnáziumokban, ha nem is helyeselt mindent benne. Szeretné, ha az osztálylétszám és az óraszám a felére csökkenne — gazdasági okok miatt egyelőre ez kivihetetlen. (Történelmi adalék: 1919. márc. 25-én már a tanítók gyűlése elhatározta, hogy az elemi iskolákban maximum 35 tanuló lehet egy teremben.) Ha a csökkentésre nincs is lehetősége, a magyar tanterv kisebb-nagyobb megújítására annál inkább, ugyanakkor a diákok egyéni és társadalmi programjáról — ha tetszik: a saját jövőképéről —nincs mindig mondanivalója. Mégis ha sok ilyen tanár lenne, fogyna a tudatosan pályát rontó diákok száma. S növekedne azoké, akik állják az orrbaveréseket. Magyarázatul: három részlet e fiatal tanár egyik megjelent tanulmányából. „Fiataljaink, akik olyan pontos, kérlelhetetlen szemmel figyelik gyengeségeinket, apró megalkuvásainkat, életvitelünk értelmetlen sztereotípiáit, többnyire maguknak is hasonlókat álmodoznak össze.” „Pozitív életcél, életprogram nélkül ugyanis a meg nem alkuvó ifjú karakter csupán konfliktusokat képes kiváltani, s ezzel egyre nehezebbé teszi saját életkörülményeit.” „Ami a társadalmat illeti, van, aki alkotómunkára vágyik, de senki nem vállalkozik arra, hogy az általa felhozott reális vagy irreális társadalmi problémákkal szembeszálljon.” Hát igen: van olyan, aki már konfliktusokat se képes kiváltani. 30
